A napokban jelent meg egy nemzetközi összehasonlító jelentés a fiatalok digitális szövegértéséről, amiből Szlovákiában azt emelték ki, hogy akkorák a különbségek a diákok között, mint a Harvard és egy harlemi iskola között, míg nálunk egy nagyon szerény kétoldalas összefoglaló jelent meg az Oktatási Hivatal oldalán azzal a kiemeléssel, hogy a magyar diákok jól teljesítettek. De mi is ez a felmérés, és mit tudhatunk meg belőle?

Az OECD PISA mérése rengeteg hasznos adattal szolgál a különböző országok oktatási teljesítményét illetően, de az adatok meglehetősen komplexek és bizony nem egyszer félreinterpretálják őket, gyakran valamilyen előítélet mentén.

A PISA 2022 kreativitás mérésének eredményei.^[1]
A hét elején hozta nyilvánosságra az OECD a 2022-es PISA adatfelvétel kreativitást mérő feladatblokkjának eredményeit. Ennek a kognitív kompetenciaterületnek azért tulajdonítanak világszerte nagy jelentőséget, mert az egyre inkább egybehangzó szakértői vélemények szerint a 21. századi globális kihívásokra csak akkor tudunk megfelelő válaszokat generálni, ha van képzelőerőnk a megszokottól eltérő megoldások és ötletek létrehozására, és ezeket meg is tudjuk valósítani másokkal együttműködve

Orbán Balázs szerint az oktatás olyan, mint a foci. Van ebben igazság, ahogy azokban az írásokban is, amelyek a politika és a foci között igyekeznek párhuzamot vonni. A latin-amerikai országok jó példát szolgáltattak erre már évtizedekkel ezelőtt. Ahogy az oktatás esetén, úgy a focinál is furcsa a baloldali vagy jobboldali jelző használata, mégis van rá precedens, mégpedig az argentin futballban. Ez a precedens pedig kicsit rávilágít arra, hogy milyen gyökerei lehetnek a mostani konzervatív oktatáspolitikai fordulatnak.

Az elmúlt egy évben az MCC égisze alatt szárnyat bontott az ún. konzervatív oktatáspolitika. Orbán Balázs tézise szerint a progresszív oktatás feladta a konzervatív oktatás sikeres elveit és gyakorlatát, s ez az oka annak, hogy a nyugati oktatási rendszerek romló teljesítményt mutatnak a PISA felmérésekben. A tudományos tények helyett, amelyek folyamatosan változnak, fejlődnek, szerinte az oktatásban a feltétlen igazságra van szükség.

A magyar eredmény se nem látványos kudarc, se nem siker. Ami szembetűnő, hogy az OECD átlag hozzánk romlott, és az is jól látszik, hogy a hazai közepes szint tartása, egy erős kormányzati ellenszélben a magyar tanulók, szülők és pedagógusok erőfeszítéseinek köszönhető.

„A tudományt nem a tudományért, hanem az emberiség javáért műveljük.” (Francoise Barr—Sinoussi, női Nobel díjas)
A 2023-as Nobel díjasok között mindannyiunk nagy örömére két magyart, nevezetesen Karikó Katalint és Krausz Ferencet is megtalálhatjuk.

Az újságok megírták, hogy a „köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről” szóló törvényjavaslatot nyújtott be Pintér Sándor azért, hogy teljesíthetők legyenek az uniós vállalások. Ez alapján 10 százalékkal csökkentenék a költségvetési támogatásukat azoknak az általános iskoláknak, amelyekben (a több általános iskolát magában foglaló településeken) a hátrányos helyzetű tanulók aránya több mint 20 százalékponttal alacsonyabb, mint (a törvény hatálybalépésekor, valamint a következő tanév elején) a meghatározott átlagos arány a településen, ahol az általános iskola működik.

Szinte már rendszeressé válik, hogy az oktatási adatokat félreinterpretálják a kormányzati szereplők. Az egyik ilyen ferdítés, amikor az alacsony tanuló/pedagógus arányból messzemenő következtetéseket vonnak le a rendszer jóságára vonatkozóan. De most megjelentek további gyöngyszemek is, ezúttal Rétvári Bence szájából.

Szeptember közepén jelent meg az OECD oktatási helyzetképe (Education at a Glance), ahol országokra lebontva is bemutatják, mely országok hol állnak a nemzetközi átlaghoz képest.
Lannert Judit, a T-Tudok oktatáskutatójának elemzése következik.