Az oktatáspolitika régi-új ötletével, a kilenc évfolyamra meghosszabbított általános iskolával van tele a sajtó. Egyelőre nem tudni még, hogy pontosan miért és milyen bontásban kerülne bevezetésre, mint ahogy figyelemreméltó az is, hogy az ötletet a szülők és a szakma egyaránt kellő szkepszissel fogadták. Az elgondolás inkább tűnik ötletelésnek, mint tényekre alapozott megfontolt szakmapolitikai elképzelésnek. De nézzük sorra az érveket és ellenérveket.

Most jelent meg a 2012-es PISA vizsgálat egyik újabb kötete, ami a számítógép-használat és a mért kompetenciák közötti kapcsolatot taglalja. Valószínűleg azért tartott ilyen sokáig ezt a kötetet kiadni – jó három évvel a vizsgálat után – mert magukat a szakértőket is meghökkentette az eredmény. Röviden összefoglalva, minél többet használja egy tanuló a számítógépet, annál rosszabbak az eredményei.

De lássuk közelebbről, milyen tényeket tár elénk a vizsgálat.

A napokban megjelent legfrissebb PISA jelentés, amely a számítógép-használat és a tanulói teljesítmény közötti kapcsolatot taglalja, nem csak azért érdekes, mert kimutatta, hogy ez a kapcsolat távolról sem pozitív (erről szóló cikkünk itt olvasható). Van egy ennél sokkal érdekesebb eredmény is, aminek fényében sajnos még borongósabb színben tűnik fel a mai magyar közoktatás teljesítménye.

Nincs igaza Lázár Jánosnak, mikor egy az egyben a pedagógusokat okolja a gyengébb PISA eredmények miatt. Egy érdekes oktatáshatékonysági index alapján ugyanis a magyar közoktatás jól teljesít, mert ilyen kevésből ilyen sokat sehol a világon nem hoznak ki a pedagógusok. Ez ugyanakkor míg jó fényt vet a pedagógusokra, igencsak rossz fényben tünteti fel kormányunkat. A cikk a Pécsi Tudományegyetem által nemrég kiadott Nevelésszociológia alapjai című kötetben megjelent tanulmányomra épül^_[1].

Vajon miért mélyül a szakadék a nevelés két legfőbb tényezője között egy olyan időszakban, amikor a gyerekekkel és fiatalokkal kapcsolatos hagyományos és a digitalizálódó világban megjelenő újabb és újabb  problémák megoldásának alapvető feltétele lenne a két fél partneri együttműködése?

. „Bence most 10 éves, ötödik osztályba jár. Egy hónapja behívtak az iskolába azzal a problémával, hogy az én gyerekem miatt nem lehet tanítani, mert még el sem hangzik teljesen a kérdés, ő már vágja rá a választ, a többiek még le sem írták a matekpéldát, ő már hangosan bemondja az eredményt, mindenről van önálló véleménye, amit sohasem rejt véka alá. Szóljak már neki, hogy engedje a többieket is érvényesülni. Beszéltem Bence fejével, úgy látszott, megértette. A legközelebb szülői értekezleten ezekkel a szavakkal fordult hozzám az osztályfőnök: Bence látványosan unja az órákat, ásítozik, kibámul az ablakon, egyáltalán nem figyel. Most én ezzel mit kezdjek?”

A mai nappal újabb csontváz borult ki a szekrényből. A PISA 2012-es eredményeit folyamatosan tárják a publikum elé, a mai nappal látott napvilágot a problémamegoldó készséggel foglalkozó ötödik kötet.

Milyen súlya van a családnak és az iskolának a fiatalok értékvilágának formálódásában? Hogyan hatnak az új infokommunikációs eszközök a szülő-pedagógus kommunikációra? Ezekkel a témákkal foglalkozunk a vizsgálatról szól sorozatunk második részében. Az első részt itt olvashatod.

A nevelési problémák érzékelhetően sokasodnak. Ezért is egyre sürgetőbb, hogy a pedagógusok és a szülők a szövetségest, a partnert lássák és keressék egymásban. De vajon milyen formákban, milyen gyakran és milyen hatékonysággal kommunikál egymással a nevelés két főszereplője? Mennyire elégedettek a kommunikáció különböző formáival?

Sir Michael Barber, jelenleg a Pearson Foundation tanácsadó cég vezető oktatási szakértője, korábban a McKinsey cég partnere és a brit kormányfő, Tony Blair tanácsadója cikkében (TES) levonja a tanulságokat a PISA vizsgálatok eredményeiből. A lényeg, hogy ha gyerekeinket nagyon hamar besoroljuk a "tehetséges" és a "futottak még" kategóriákba, akkor lemaradunk a nemzetek közötti versenyben.