Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében a napokban készült el egy országos előrejelzés a fiatal népesség várható iskolai végzettségére vonatkozóan 2020-ig. Az eredmények meghökkentőek: ha minden változatlan maradt volna, az iskolázottság emelkedésének üteme akkor is lelassulna 2011 után.

A Eurydice a „Citizenship Education in Europe” (Aktív állampolgárságra nevelés Európában) című legújabb kiadványa egy egész fejezetet szentel annak, hogy Európa-szerte hogyan vonják be az iskola életébe a szülőket. Való igaz, hogy szülőként is lehetünk aktív állampolgárok, de hogy erre milyen lehetőségeink vannak, azt az adott országban kialakult gyakorlat, kultúra és a jogilag szabályozott lehetőségek is behatárolják. Európai tendencia, hogy egyre több országban segítik a szülőket abban, hogy aktívan részt vehessenek az iskolai döntéshozatalban.

Sorra jelennek meg a kormány eddigi teljesítményét félidőben értékelő cikkek. A Kölöknet szakmai gárdája két évvel ezelőtt összegyűjtötte, hogy milyen területeken kellene lépnie az oktatásügynek (erről lásd: Hogyan tovább, magyar oktatásügy?). Most elővettük az írást, leporoltuk és rövid kasszát csináltunk. Van egy jó és egy rossz hírünk. A jó hír, hogy szinte minden általunk felsorolt területen történt változás. A rossz hír viszont az, hogy ezen változások zöme nem előre, de inkább visszarepít minket az időben, a hetvenes, hatvanas, ….., húszas évekbe.

Jelenleg Magyarországon kevés bölcsőde van, a legtöbbjük igencsak túlzsúfolt. Átlagosan 5-10 bölcsődés korú gyermek jut egy bölcsődei férőhelyre. A működő bölcsődék ma Magyarországon nemcsak szétszórtan helyezkednek el, de jól láthatóan a bölcsődei szolgáltatás nem követi a helyi valós igényeket.

A szakiskolások szövegértése jóval lassabban fejlődik, mint a gimnazistáké vagy szakközépiskolásoké, matematikai tudásuk pedig stagnál. Ez derül ki az Országos kompetenciamérés 2011. évi országos jelentéséből.
(A jelentés több érdekes információval is szolgál, ezekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk).

Az iskolai oktatás tartalmát a Nemzeti alaptanterv szabályozza, ez a dokumentum pedig jelenleg éppen újjászületőben van. Írásunk első részében végiggondoltuk, hogy mi is a NAT szerepe az oktatásügyben, most pedig azt járjuk körül, hogy miért lehet hasznos egy szülő számára az, hogy megismerkedjen ezzel a szigorúan szakmai, szabályozó dokumentummal.

Ezt javasolja Hoffmann Rózsa, miután a szakértők szerint az új Nemzeti alaptanterv tervezete kissé túl részletesre sikeredett, a konkrét műveltségtartalmak mennyisége elborítja majd a tantermeket, versenyfutássá változtatva a tanítás menetét. Persze nem pusztán mennyiségi problémák vannak az új NAT-tal.

Az éppen most a Parlament előtt lévő köznevelési törvénynek több koncepciója is nyilvánosságot látott. A kormány által ez év augusztus 31-én elfogadott és szeptember 28-án megerősített, azaz a „hivatalos” koncepció előszavában indoklást olvashatunk arról, hogy miért van szükség az új köznevelési törvény megalkotására.

Finisében tart a köznevelési törvény. Ennek kapcsán most induló cikksorozatunkban kitérünk ennek előzményeire, vitás pontjaira és a törvény mögött megbúvó – más korokra is jellemző - oktatáspolitikai téveszmékre.

Az elmúlt időszakban mintha egy piacon lettünk volna: csökkentette a NEFMI a tervek szerint a pedagógusok kötelező óraszámát 22 óráról 21-re, majd emelte a gazdasági tárca 28-ra, most éppen ott tartunk, hogy a heti 40 órából 32 órát kötelezően tartózkodjon az iskolában a pedagógus. Az első lépés indoka a pedagógusok túlterhelése, a másodiknak a költségvetés állapota, a harmadiknak pedig valamilyen kompromisszumra törekvés.

A szikár tények a következők: gazdasági okból az önkormányzati iskolák számát a hetedik kerületi önkormányzat ötről háromra csökkenti, elsősorban arra hivatkozva, hogy az elmúlt tíz évben majdnem felére csökkent a kerület tanulólétszáma. Ennek kapcsán a Janikovszky Éva nevét viselő általános iskolát integrálná a Baross Gábor Általános Iskolával, mivel a Baross iskola épülete nagyobb, és nincs az épületkapacitás kihasználva. Az eset fontos kérdéseket vet fel az iskolák fenntartásával-működésével kapcsolatban.

Az alkotmányozási lendületben újra előkerült a dilemma, vajon mikortól kezdődik az élet, születéstől vagy fogantatástól? Az elvinek tűnő kérdés eldöntése éppen azért nehéz, mert alapvetően befolyásolhatja a nők saját testük feletti rendelkezési jogát. A fogantatástól számított élet azt is jelent(het)i, hogy az abortusz gyilkosságnak minősül. Az abortuszt így megtilthatják, vagy jelentősen korlátozhatják.

Nem olyan egyszerű felmérni, hogy gyermekünk tanító nénije, tanító bácsija igazi vagy nem. Néhány ilyen tapasztalatot adunk itt át, hátha segít az eligazodásban. Bár minden példa valódi, valakivel már megtörtént, azért szerencsére nagyon sok "tündér" tanító nénivel és "valódii" tanító bácsival is találkozhatunk.

2010 decemberében hozták nyilvánosságra az új közoktatási törvény tervezetét. A koncepció kapcsán szóltunk már az együttnevelésről, a pedagógusok életpályamodelljéről és a szakképzésről. Ezek azok a területek, amelyeken talán a legtöbb újdonságot fedezhettük fel a törvénytervezetben. Vessünk most egy pillantást arra, hogy a szülők hogyan jelennek meg az anyagban!

Az Országgyűlés július 5-én elfogadta a közoktatási törvény módosítását, a szeptembertől életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit: ismét lehetőség lesz második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg. – idézet a minisztérium honlapjáról. Vajon mi vezetett ahhoz, hogy mostanra megbukott a 2004 szeptemberében hozott „nem buktatunk” döntés?

A kanadai hokiliga legjobbjainak túlnyomó része az év első felében született, és nem más a helyzet a legendás hazai U20-as fociválogatottnál sem. Kivételesek? Vagy csak jókor születtek?

Magyarországon kevesen dolgoznak, és kevés gyerek születik. Az aktív kevesek vállán nyugszik a jelen (egészségügy, iskola), és a jövő (nyugdíjak) finanszírozása, míg egyre többen és egyre hosszabb ideig fogyasztják a kisebbség által befizetett forintokat. Érdekes dilemma, mi jobb a társadalomnak: ha a nők munkába állnak, ezzel gyarapítva a befolyó adó összegét, vagy ha egyre több gyereket vállalnak, a jövő járulékfizetőit nevelve fel?

A hosszú nyári szünet öröm a tanárnak és a diáknak, ám a szülőknek bizony gondot okoz: sok pénzbe és energiába kerül biztosítani, hogy a gyerekek hasznosan töltsék el az idejüket. Ráadásul nem babra megy a játék. A legújabb amerikai kutatások szerint minél hosszabb a nyári szünet, annál szélesebbé válik az olló a tehetős és a szegényebb gyerekek tanulmányi teljesítménye között.

Szinte közhelynek számít, hogy a gyerekek zöme utálja a kémiát, a fizikát, s tény, hogy az egyetemek lasszóval fogják a természettudományos szakokra a jelentkezőket. Az Európai Unió már kongatja a vészharangot: kevés a mérnök, és Európa lemarad a globális versenyben. A kormány által az év végére ígért koncepció alapján hosszabb távon elindulhat a korszerű természettudományos oktatás fejlesztése, bár az elképzelések egyelőre megosztják a szakmát.

2002 óta több a gólya a felsőoktatásban, mint az elsős az általános iskolában. Ez a tendencia egyre nagyobb feszültséget okoz majd a felsőoktatásban. Nekünk szülőknek sem mindegy, hogy elsős nebulónk előtt milyen lehetőségek állnak majd 12 év múlva. Ha az oktatás szerkezete nem változik, komolyan kell tartanunk attól, hogy társadalmunk aránytalanul sok pénzt fog költeni egész korosztályok egyre értéktelenebb és használhatatlanabb diplomáira.