Az OECD PISA mérése rengeteg hasznos adattal szolgál a különböző országok oktatási teljesítményét illetően, de az adatok meglehetősen komplexek és bizony nem egyszer félreinterpretálják őket, gyakran valamilyen előítélet mentén.

Orbán Balázs szerint az oktatás olyan, mint a foci. Van ebben igazság, ahogy azokban az írásokban is, amelyek a politika és a foci között igyekeznek párhuzamot vonni. A latin-amerikai országok jó példát szolgáltattak erre már évtizedekkel ezelőtt. Ahogy az oktatás esetén, úgy a focinál is furcsa a baloldali vagy jobboldali jelző használata, mégis van rá precedens, mégpedig az argentin futballban. Ez a precedens pedig kicsit rávilágít arra, hogy milyen gyökerei lehetnek a mostani konzervatív oktatáspolitikai fordulatnak.

Az elmúlt egy évben az MCC égisze alatt szárnyat bontott az ún. konzervatív oktatáspolitika. Orbán Balázs tézise szerint a progresszív oktatás feladta a konzervatív oktatás sikeres elveit és gyakorlatát, s ez az oka annak, hogy a nyugati oktatási rendszerek romló teljesítményt mutatnak a PISA felmérésekben. A tudományos tények helyett, amelyek folyamatosan változnak, fejlődnek, szerinte az oktatásban a feltétlen igazságra van szükség.

A magyar eredmény se nem látványos kudarc, se nem siker. Ami szembetűnő, hogy az OECD átlag hozzánk romlott, és az is jól látszik, hogy a hazai közepes szint tartása, egy erős kormányzati ellenszélben a magyar tanulók, szülők és pedagógusok erőfeszítéseinek köszönhető.

Az újságok megírták, hogy a „köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről” szóló törvényjavaslatot nyújtott be Pintér Sándor azért, hogy teljesíthetők legyenek az uniós vállalások.

Szeptember közepén jelent meg az OECD oktatási helyzetképe (Education at a Glance), ahol országokra lebontva is bemutatják, mely országok hol állnak a nemzetközi átlaghoz képest.
Lannert Judit, a T-Tudok oktatáskutatójának elemzése következik.

Az „Egy a természettel” című budapesti vadászati és természeti világkiállítás szeptember 25-én nyitott. A médiában meglehetősen megosztó kép alakult ki róla. Az ellenzéki sajtó nem kímélte a rendezőket: a halál apoteózisát látta benne és azzal az álszent javaslattal álltak elő, hogy a kiállításra fordított 70 milliárd forintnak jobb helye lett volna a természetvédelemben. Már csak a címe miatt is. Ráadásul szerintük a kutya se kíváncsi a kiállításra, még a vadászebek sem. A másik oldalon az volt a válasz, hogy a magas költségeket az indokolja, hogy országszerte történnek események a vadászkiállítás keretében (bár, hogy ezek micsodák, sehol sincs igazán részletezve), illetve hogy nem pénzben kell számolni a megtérülést, hanem az ország jóhírében. Egyébként is, a kiállítás célközönsége Kovács Zoltán szóvivő és vadász szerint a gyerekek voltak. És igaza volt, mert ahogy ott járva körbenéztünk, jól láthatóan komplett osztályokat utaztattak fel a kiállításra, és ha lehet hinni a híreknek, ingyen.

Általában a nyár uborkaszezon az iskolai témákat tekintve, most mégis két iskola körüli botrány is bejárta a médiát augusztusban. A szekszárdi Garay gimnázium egyik tanulóját a mai napig üldözi az intézmény igazgatójának bosszúja egy, az iskoláról készült viccesnek szánt videó miatt. A másik botrányt a budapesti Szinyei Merse gimnázium 15 esti tagozatos diákjának érvénytelenített érettségi vizsgája okozta. Az egyik iskolában a tanulót, a másikban az igazgatót bocsátották el, de mindkettő esetben jól tapinthatóan nem a tanulók érdeke állt a megoldás középpontjában. Azt, hogy a magyar társadalom és oktatáspolitika nem igazán gyerekbarát, az adatok is alátámasztják. A most felmerülő botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, de mégis szemléletesen illusztrálják, mennyire felülírják az intézményi érdekek és szabályozási keretek a tanulóközpontú megközelítést. Pedig történhetett volna másképpen is. Játsszunk el a gondolattal, mit is lehetett volna csinálni.

Az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport mintegy száz fős, pedagógiai szakértőkből, pszichológusokból és gyakorló tanárokból álló csapata egy éven át tartó kutatási-fejlesztési munka eredményeként elkészítette az új Nemzeti alaptantervet megalapozó javaslatát, ami nemrég került nyilvánosságra.

Az Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilm kapcsán a kezdeti öröm után nagyon sokakban további gondolatok támadtak, amit a neten széles körben meg is osztottak. Talán leginkább három csoportba oszthatók a megjegyzések. A többség számára fontos üzenetet hordozott, hogy összefogásra van szükség. A verseny egymás ellen hangolja a gyerekeket a kooperáció helyett, a gonosz, vagy kevésbé gonosz, de eredmény centrikus tanárnő csak saját magát próbálja fényezni a gyerekek fejlesztése helyett. A másik, jóval kisebb, de létező csoportja a kommenteknek egyértelműen nemtetszésének adott hangot. Egyrészt szerintük ezek a feminista kislányok a rend ellen lázadnak, pedig rendre és fegyelemre szükség van. Másrészt olyan nincs, hogy mindenki – akkor is, ha nincs hangja - énekelhessen egy kórusban. Így nem lehet tehetségeket gondozni és eredményeket elérni. Ráadásul a tanárnőt csúnyán megalázzák a film végén. A harmadik és a legkésőbb elinduló csoportja a kommenteknek azt feszegeti, hogy a film nem igazán jó. Szép tanmese, de allegorikus és nem tükrözi a valóságot. Érdekes háttér információ ehhez, hogy állítólag egy megtörtént svédországi eset adta a film alapját, ahol azért másképpen alakultak a dolgok. A szülők felháborodása nyomán feloszlott a kórus – ha igazat lehet adni az erről szóló pletykáknak.