Az „Egy a természettel” című budapesti vadászati és természeti világkiállítás szeptember 25-én nyitott. A médiában meglehetősen megosztó kép alakult ki róla. Az ellenzéki sajtó nem kímélte a rendezőket: a halál apoteózisát látta benne és azzal az álszent javaslattal álltak elő, hogy a kiállításra fordított 70 milliárd forintnak jobb helye lett volna a természetvédelemben. Már csak a címe miatt is. Ráadásul szerintük a kutya se kíváncsi a kiállításra, még a vadászebek sem. A másik oldalon az volt a válasz, hogy a magas költségeket az indokolja, hogy országszerte történnek események a vadászkiállítás keretében (bár, hogy ezek micsodák, sehol sincs igazán részletezve), illetve hogy nem pénzben kell számolni a megtérülést, hanem az ország jóhírében. Egyébként is, a kiállítás célközönsége Kovács Zoltán szóvivő és vadász szerint a gyerekek voltak. És igaza volt, mert ahogy ott járva körbenéztünk, jól láthatóan komplett osztályokat utaztattak fel a kiállításra, és ha lehet hinni a híreknek, ingyen.

Általában a nyár uborkaszezon az iskolai témákat tekintve, most mégis két iskola körüli botrány is bejárta a médiát augusztusban. A szekszárdi Garay gimnázium egyik tanulóját a mai napig üldözi az intézmény igazgatójának bosszúja egy, az iskoláról készült viccesnek szánt videó miatt. A másik botrányt a budapesti Szinyei Merse gimnázium 15 esti tagozatos diákjának érvénytelenített érettségi vizsgája okozta. Az egyik iskolában a tanulót, a másikban az igazgatót bocsátották el, de mindkettő esetben jól tapinthatóan nem a tanulók érdeke állt a megoldás középpontjában. Azt, hogy a magyar társadalom és oktatáspolitika nem igazán gyerekbarát, az adatok is alátámasztják. A most felmerülő botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, de mégis szemléletesen illusztrálják, mennyire felülírják az intézményi érdekek és szabályozási keretek a tanulóközpontú megközelítést. Pedig történhetett volna másképpen is. Játsszunk el a gondolattal, mit is lehetett volna csinálni.