A lányom undok a párommal
Kislányom 5 és fél éves volt, mikor elveszítette apukáját, egy fél év alatt lezajló súlyos betegség után. Most kilenc éves. Tavaly óta párkapcsolatom van egy férfivel, aki hasonló körülmények között veszítette el feleségét. Pár hónapja kezdtünk közös programokat szervezni, amelyekbe Kati lányomat is bevontuk (közös kirándulás, egynapos programok). A találkozások alkalmával Kati ellenszenvesen viselkedik, egyértelműen értésünkre hozza, hogy párom nem szimpatikus neki. Pedagógus lévén nagyjából tisztában vagyok a jelenség hátterével, tanácstalan vagyok viszont abban, hogy hogyan „szelídíthetném meg” őt, hogyan enyhítsem ellenszenvét (amire reális oka nincs, mert kedvesen közeledik felé a másik család minden tagja.Tovább >>
Bántja a kistestvérét!
Kedves Szakértők! 11 éves a nagy fiam, van 2 öccse, egy 8 és 9 évvel fiatalabb. Édestestvérek. Sajnos a középsővel nagyon rossz a kapcsolata, ő azt mondja, idegesíti, gondolom, azért is, mert soká jött a várva várt tesó, és addig ő megszokta a magányt, meg azért is, mert a középső egy kicsit nagy természet, de nem annyira vészes (igazi középső). Mostanában nagyon sokat kiabál a testvéreivel, csúnyán beszél velük, azt hajtogatja, jobb lenne ha ő nem lenne, vagy kár, hogy megszületett a középső (pedig nagyon szeretett volna testvért). Igazi érzelmi kitörései vannak, szinte lelki terrort csinál néha, nem igazán tudom kezelni ezeket őszintén, próbáltam már szép szóval és erőteljesebben, de nem megy. Ezek hullámokban törnek rá, hol naponta, hol hetente. Mit csináljak? Azt mondja, nem foglalkozom vele eleget, de foglalkozom, amennyit bírok, a többivel sincs több időm foglalkozni, eléggé elfoglalt vagyok sajnos. Mikor elhívom magammal, akkor meg nem akar jönni. Csak a számítógép. Nem jár el a barátaihoz sem. Tanácstalan vagyok nagyon. És egyedül is ezzel a problémával, mert a férjem munkájából adódóan, nagyon keveset látjuk, hetente 1 napot max. Előre is köszönöm a segítségüket! Tovább >>
Nem tudom másra bízni!
Tisztelt Szakértő! A fiam 2 éves, és kb. fél éve felvett egy rossz szokást az elalvásához, hogy az arca egyik oldalán (régen egy pattanás volt, ma már egy seb) lévő sebet piszkálja. Hiába minden próbálkozásunk. Seb beragasztása, összes ujj leragasztása, kesztyűn túl vagyunk. A ragtapaszt leszedegeti a fogával, a kesztyűt is le tudja tépni (a csukójánál körben ragtapasszal van rögzítve, nem szorosan csak hogy elvileg ne tudja lehúzni), és mindig ott köt ki, hogy piszkálja a sebet. Ami persze nem tud begyógyulni, valószínűleg örökre ott marad. Mi lehet ennek az oka? Van egy 4 éves testvére, de nem hiszem hogy keveset foglalkoznék vele-velük, szinte minden körülöttük forog. Nagyon pici korában ölben ringatva altattam el, mikor a tesó ovis lett (egy éve) akkor sikeresen megküzdöttünk azzal, hogy egyedül aludjon el az ágyában. Mikor a tesó oviban van, nincs is gond az elalvással, mikor itthon van, akkor nem akar elaludni (egy szobában vannak, és mindkettő aludni szokott délután általában). 2 évesen már többször is előfordult, hogy nappal nem aludt ilyenkor, ami persze kibukáshoz vezet este 6-kor. (Tehát egyértelműen szüksége van a délutáni alvásra). Altassam őket külön szobában? (Most már nincs ovi, és 3 hónapig fog tartani ez az "áldatlan" állapot?) A másik problémánk, hogy az apukáját (vagy bárki mást) elutasítja a felébredéskor, ill. az elalvás előtt, szinte kitaszítja a szobából, és értem ordít. Ha én bemegyek és megsimogatom a hátát, már egyből le is fekszik és elalszik. Ha az apukája teszi ugyanezt, ordítás van. Ez a szeparációs félelem? Vagy azért, mert én szoktam felkelni hozzá éjszakánként? (Még mindig többször felébred éjjel, bár az utóbbi 4 nap sikerült átaludni az éjszakát, és azt hiszem, ez rendeződni fog.) Csak így hogy menjek el nyugodtan pl. egy esti mozira, vagy hogy merjem másra bízni, ha esetleg közben felébred és értem kiabál? Pedig már olyan régen nem tudunk a párommal csak kettesben kikapcsolódni ily módon, nagy szükségünk lenne rá. (Lassan már párterápiára is szükségünk lesz.) Júl. közepén lesz egy esküvő, ahová kettesben szeretnénk menni, a nagyszülőkre bízva a gyerekeket, vajon megengedhetjük ezt magunknak, nem lesz egész éjjel sírás? (A nagyszülők más városban élnek, úgyhogy én vagyok egyedül a gyerekekkel egész nap, a férjem elég sokat dolgozik, estefelé ér haza.) Több kérdésem is felmerült, lehet, hogy összetett a probléma, mindenesetre köszönöm válaszát. Tovább >>
Hol a határ? Mikor kell közbelépni?
Kedves Ildikó! Hét végén gyermekprogramon vettünk részt, ahol sok gyerek játszott egy szőnyegen. Futkároztak, ugrándoztak, nevetgéltek és persze összeütköztek, ha keresztezte egymást az útjuk. Kértem a két és fél éves fiamat, és a lányomat (aki 5 éves, szintén ott szaladgált), hogy vigyázzanak, óvatosan játsszanak, nehogy valakit feldöntsenek. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fiam a földön fekszik, és egy kislánnyal, aki kb. hasonló korú volt mint Ő, lökdösődik, hempereg stb. Nem szóltam, mert nem tűnt veszélyesnek amit láttam. A következő pillanatban, már ott állt a kislány apukája és kiabált a lányával, azt nem hallottam, hogy miért, de sejtettem hogy a fiammal lehet összefüggésben. Kihívtam, Ő persze ordítani kezdett, mert maradni akart, de akkor figyeltem fel rá, hogy az arcán harapás nyom van. Így már értettem az apuka reakcióját. Korábban is voltam hasonló szituációban, szintén a fiammal, csak akkor még másfél éves volt, hogy egy nagyobb fiúcska "rászállt" a játszóházban, és ahol érte ütötte, vagy rúgta, lökdöste. Akkor azt a helyzetet úgy próbáltam menteni, hogy nem engedtem a kisfiú közelébe. Elkerültük. Akkoriban még nem is értette, miért bántják, mert újra és újra mosolyogva közeledett az agresszív fiúhoz. A kérdés az lenne, mi a teendő ilyen esetben. A) Engedjük, hogy megoldják a konfliktusaikat? B) Mivel fiú, ne szóljunk bele a vitákba, "verekedésekbe"? C) Jól teszem, ha mondjuk kisfiúkkal engedem "verekedni" és kislányokkal nem? Mert a lányokat nem bántjuk. D) Próbáljam megelőzni a komolyabb helyzeteket? E) Hol a határ? Mikor kell közbelépni? F) Csak a saját gyermekemnek szóljak, vagy szólhatok a másik gyerekre is? A lányomnál ez azért nem probléma, mert nem egy konfliktuskereső típus, viszont úgy látom, nem is nagyon védi meg magát. Ez is egy külön téma lehetne. Neki például hiába mondom, ha bántják az oviban, üssön vagy lökjön vissza, a válasza: Nem, mert akkor nagyobbat löknek vissza. Válaszát előre is köszönöm!Tovább >>
Alig alszik a lányom!
Tisztelt Szakértő! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy van egy két és fél éves kislányom, akinek az alvással problémái vannak. Vákuumos nehéz születése volt, kis súllyal született, kétóránként evett jó pár hónapig, sajnos tápszert. Amióta megszületett, rosszul alszik és keveset. Mindig a saját ágyában egyedül aludt kivéve, ha beteg volt, akkor is próbáltam inkább én az Ő szobájában aludni. Amióta meg tudta fogni a cumisüveget, egyedül aludt el a helyén. Mindig nyugtalanul alszik, forgolódik egész éjjel, az már furcsa, ha fél óráig mozdulatlanul alszik. Sajnos többször is úgy ébred éjjel, hogy nagyon sír de inkább ordít, ilyenkor nagyon nehéz megvigasztalni, ha kap egy kis innivalót, könnyebben megnyugszik. Beszélni még nem tud, így nem tudom megérteni, mikor arra a kérdésre válaszol, hogy mi a baj. Van, amikor óránként fenn van éjjel. Márciusban beteg volt, és mivel nagyon sokat volt fenn, ezért mellettem aludt, gondoltam megnézem, hátha nyugodtabban alszik, hát nem jött be, sajnos ugyanúgy felébred, és sikítozva felsír és azóta természetesen nem hajlandó visszamenni a szobájába. Nem is az zavar, hogy velem alszik, hanem inkább az, hogy nagyon fontos lenne számára az alvás, mivel a szívén van egy luk, ami miatt kellene neki a pihenés a gyógyulásához, meg egyébként is nem ártana néha kicsit pihennie. Kérném a segítségét, már nem tudom, mit találjak ki, hogy aludjon éjszaka, és persze a délutáni alvásnál is ugyanez a helyzet, ha a bölcsődében van, ha otthon. Segítségét előre is köszönöm!Tovább >>
Ellenkezik velem a fiam!
Tisztelt Szakértő! Tanácsot, véleményt szeretnék kérni. A probléma, amivel nehezen bírkozom meg, a hét éves kisfiam viselkedése. Bármit mondok neki, bármit kérek tőle, mindenre rávágja, hogy nem, vagy éppen az ellenkezőjét teszi. Pl: ha este lefekvésnél mesét választunk és két lehetőség van, én mondom az egyiket, ő biztos a másikat választja. Vagy ha én azt mondom, rajzoljunk, ő biztos gyurmázni akar. Ez nem is lenne olyan nagy gond, de bármit kérek, kapásból nem a válasz. Menj fürdeni, mossál fogat, húzd a cipődet, öltözzél stb. Sorolhatnám reggelig. Az első reakció mindjárt a NEM. Majd többször szólok neki, akkor sincs semmi reagálás, és mikor felemelem a hangom, akkor hajlandó megcsinálni, amire kértem. Hiába szólok rá, ha rendetlenül viselkedik, mintha nem is mondtam volna semmit. Néha úgy érzem már most, hogy megbuktam anyaságból. Nagyon sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy mit csinálok rosszul. Tudom, néha egy kicsit következetesebbnek kellene lenni, de úgy érzem, hogy így is elég szigorú vagyok. Kérem, írja meg nekem, mit tudnék tenni, mert a fiamnak sem jó, ha mindig kiabálok, és nekem sem jó folyton rágom magam a miértekkel. Várom a válaszát! Tovább >>
