Ez alapján 10 százalékkal csökkentenék a költségvetési támogatásukat azoknak az általános iskoláknak, amelyekben (a több általános iskolát magában foglaló településeken) a hátrányos helyzetű tanulók aránya több mint 20 százalékponttal alacsonyabb, mint (a törvény hatálybalépésekor, valamint a következő tanév elején) a meghatározott átlagos arány a településen, ahol az általános iskola működik. 10 százalékos elvonás járna akkor is, ha a települési átlaghoz képest több mint 15 százalékponttal alacsonyabb a hátrányos helyzetű tanulók aránya a törvény hatálybalépését követő második évben indult tanévben, valamint az azt követő tanévek elején. A cél állítólag az, hogy ha a fenntartók a feladatellátási hely tekintetében átszervezést hajtanak végre, új feladatellátási helyet, iskolát stb. hoznak létre, akkor különös figyelmet fordítsanak a hátrányos helyzetű gyermekek arányának egyenletes eloszlására.

Tényleg csökkenteni kellene a szegregáció mértékét

Valóban nagyon fontos lenne a magyar oktatásban a szegregációt és az ezzel járó homogenizálódást csökkenteni. A PISA adatok alapján nálunk határozza meg a legjobban már évtizedek óta a családi háttér a tanulói teljesítményeket. Ráadásul egy területi szegregációval és erős szelekcióval sújtott rendszerben az optimálisnál jóval kisebb iskolaméretek alakulnak ki, ami rendkívül megdrágítja a fenntartást, miután jóval több pedagógusra van így szükség, mint egy mérethatékony hálózat esetében. Nem utolsósorban pedig a különböző hátterű gyerekek egymástól elkülönült nevelése csökkenti a gyerekek érzelmi intelligenciáját és szociális készségeit, növeli a társadalom megosztottságát.

A szegregáció mértékéről a korábban MTA, majd az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és legújabban a Magyar Kutatási Hálózat HUN-REN (sic!) Közgazdaságtudományi Intézetének „A közoktatás indikátorrendszer” című kötetei számolna be. A legfrissebb 2021-es kiadványuk alapján 2010 és 2020 között a hátrányos helyzetű tanulóknak 27,2-ről 40,7-re, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknál 29,2-ről 37,5-re nőtt az úgynevezett szegregációs index (minél magasabb az index, annál nagyobb az iskolai elkülönülés).

1. ábra

Forrás: A közoktatás indikátorrendszere 2021, Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, ELKH, Budapest

De vajon az új törvényjavaslat kezeli-e ezt a problémát?

Nahalka István oktatáskutató szerint a jelenlegi törvénytervezet nagy valószínűséggel nem változtatna a jelenlegi helyzeten, hiszen mindössze nyolc iskolát érintene. Az oktatásügyi adatokon végzett számításai szerint mindössze 141 olyan iskola van, ahol települési szinten a hátrányos helyzetű tanulók aránya legalább 20%, de ezen belül is csak 8, azaz nyolc iskola az, ahol 20 százaléknál jobban eltér a hátrányos helyzetű tanulók aránya a települési átlagtól. Nahalka István szemléletes példával szemlélteti ezt: Képzeljünk el egy települést, ahol 300 tanuló van és két iskola. Az egyikben 200 tanuló van és nincs HH tanuló, a másikban 100 tanuló, akiknek a fele hátrányos helyzetű. Tehát a településen összesen 50 HH tanuló van, ami a 300 gyerekre számítva 16,7% települési HH arányt jelent. Ezért a 200 fős iskola nem kap büntetést, hiszen csak 16,7 százalékkal tér el a települési átlagtól, miközben a másik iskola tanulóinak fele hátrányos helyzetű. Nahalka István szerint a 20% egyébként is meglehetősen nehezen megfogható arány, hiszen így egy 20 százaléknál nagyobb települési HH tanulói aránynál az az iskola beleesik, ahol nincs hátrányos helyzetű tanuló, de ott, ahol csak 3%, már nem, hiszen az az iskola már csak 17 százalékkal tér el a települési átlagtól. Nahalka István szerint elhibázott koncepció a településszintű hátrányos helyzetű tanulói arányhoz viszonyítani, ehelyett az iskolákat egymással kellene összevetni. Érthetetlen az is, hogy nem használják a települési szegregációs indexet, pedig ilyen számítások léteznek mind az Oktatás Hivatalnál, mind a KRTK kutatóintézetnél. Az oktatáskutató véleménye szerint egy szabad iskolaválasztáshoz szokott országban nincs értelme az ilyen szabályozásnak. Jóval hatékonyabb, bár drágább lenne, ha azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel lefölözik a „jobb” iskolák a tanulókat, kiterjesztenék az összes iskolára. Vagyis a tagozatos és emelt szintű oktatást és nyelvi előkészítő évfolyamot minden iskolában biztosítani kellene.

Korábban is volt már olyan jellegű szabályozás, ahol a beiskolázás során elvárták, hogy a tanulói összetétel ne térjen el alapvetően (15% felett) a települési átlagtól. Ugyanakkor ennek a szabálynak sohasem szereztek érvényt, nem ellenőrizte senki, nem volt szankció. A mostani szabályozási tervezetnél már van szankció, de a pozitív motiváció itt is hatékonyabb lenne, mint az ostor. Ráadásul megint a horizont alatt maradnak azok az egyiskolás települések, ahol az iskolákban nagyon magas a hátrányos helyzetű tanulók aránya. Ezeknek az iskoláknak pénzügyi és szakmai támogatásra lenne szükségük, de velük nem foglalkozik a tervezet. Nagy valószínűséggel a törvénytervezet valódi célja nem annyira a szegregáció és szelekció valós csökkentése, mint inkább az oktatási kiadások újabb lefaragása és az Unió elvárásainak való látszólagos megfelelés volt, hogy az uniós pénzeket lehívhassuk.