A kormány nemrég újra módosította a köznevelési törvényt. A politikusok elégedetten nyomták az igen gombot, hiszen egy szakmai grémium is támogatta a változtatásokat. Azóta forrong a közvélemény s mintha senki sem értené, hogyan sikerült megint rosszul dönteni.
A Eurydice a „Citizenship Education in Europe” (Aktív állampolgárságra nevelés Európában) című legújabb kiadványa egy egész fejezetet szentel annak, hogy Európa-szerte hogyan vonják be az iskola életébe a szülőket. Való igaz, hogy szülőként is lehetünk aktív állampolgárok, de hogy erre milyen lehetőségeink vannak, azt az adott országban kialakult gyakorlat, kultúra és a jogilag szabályozott lehetőségek is behatárolják. Európai tendencia, hogy egyre több országban segítik a szülőket abban, hogy aktívan részt vehessenek az iskolai döntéshozatalban.
Az éppen most a Parlament előtt lévő köznevelési törvénynek több koncepciója is nyilvánosságot látott. A kormány által ez év augusztus 31-én elfogadott és szeptember 28-án megerősített, azaz a „hivatalos” koncepció előszavában indoklást olvashatunk arról, hogy miért van szükség az új köznevelési törvény megalkotására.
Finisében tart a köznevelési törvény. Ennek kapcsán most induló cikksorozatunkban kitérünk ennek előzményeire, vitás pontjaira és a törvény mögött megbúvó – más korokra is jellemző - oktatáspolitikai téveszmékre.
