A napokban hozták nyilvánosságra a PISA nemzetközi tanulói teljesítménymérés 2012-es évi eredményeit. Az eredmény egész Európára nézve lehangoló.

Az első tíz ország közé jószerivel csak Hollandia került be az Unióból. Az első hét ország ázsiai ország és Vietnam is nagyon jól debütált. A skandinávok visszaszorultak, Finnország is rontott és már nincs ott az első tízben, Svédország pedig már az OECD átlag alá került. Magyarország a svédekkel egy szinten van, de ez most sajnos nem boldogít minket. A lengyelek, csehek és osztrákok magasan felettünk és még a dél-európai országok is jobban teljesítenek nálunk. A mögöttünk álló Bulgáriában és Romániában viszont majdnem a tanulók fele alacsony szinten teljesít matematikából.

A sokkoló eredmények kapcsán nagyon tipikus reakciók születtek. A média természetéből adódóan azonnali és „hatásos” válaszokra vágyik, a politikusok pedig ismét csak felhasználták az alkalmat, hogy hárítsanak és a másik felet tegyék felelőssé. Egy-két partizánakció volt az eredmények kissé részletesebb elemzésére (például itt és itt), a pedagógusok által látogatott zárt facebook csoportokban viszont ez a téma fel sem merül, a fókusz a szakszervezetek közötti presztízsharc és a pedagógus kamara elleni küzdelmen van.

Pedig a PISA eredmények hatalmas lehetőséget is nyújtanak számunkra, hogy tények alapján vizsgáljuk meg, hol tart a magyar oktatás és hogyan kellene tovább lépni. Ébresztő!!! Azt gondolom, hogy most eljutottunk a falig, vagy még tovább is, és nem halogatható tovább, hogy komolyan vegyük a PISA üzenetét. A gyerekeinkről és unokáinkról van szó, más szóval Magyarországról és annak jövőjéről.

Azt, hogy mit kellene tenni, sokan a sikeres országok reformjaiból próbálják kiszűrni. Az ázsiai siker receptje nem biztos, hogy nálunk alkalmazható, de az európai országok közül Németország, Lengyelország, Észtország vagy Portugália nagy ütemben fejlődik és Finnország példája is változatlanul érdekes lehet. Két dolog már most világos.

Egyrészt, hogy a magyar oktatás nem az elmúlt három évben jutott ide, a folyamatok politikai ciklusokon átívelőek. Másrészt jól láthatóan alapvető minőségi problémák vannak. És az is mindenki számára világos, hogy a kulcs, maga a pedagógus. De innentől kezdve már nincsenek egyszerű receptek. Világos, hogy az alacsony fizetések generálta pedagógus-kontraszelekció okozza ezt a romlást, de ezt megfordítani nem egy pillanat műve. Ugyanis attól, hogy a jelenlegi pedagógusok fizetését megemeljük, ők nem lesznek hirtelen jobbak.

Hosszú távon esetleg a jobb képességűeket vonzhatjuk a pályára. De hiába minden, ha a jobb képességű fiatalokat nem készítjük fel eléggé a pedagógus mesterségre. Így hát a pedagógusképzésben történteket is górcső alá kell venni. És minden hiába, ha nem alakul ki a flow a pedagógus szakmában. Ehhez viszont nem pusztán a „mit kell csinálni”, de a „hogyan csináljuk” kérdése is fontos, sőt megkockáztatom, fontosabb is.

Németországot 2000-ben sokkolta a német tanulók rossz eredménye, azóta folyamatosan figyelik és mérik a folyamatokat, ennek fényében avatkoznak be a rendszerbe. Finnországban az érettségi reform élén annak idején 15 évig ugyanaz az ember állt a mindenkori kormányok pártállásától függetlenül, a pedagógusképzésben pedig fontos szerepet kapott a tudományos tényekre alapozó kutatás-fejlesztés. A lengyelek már 1997-ben eltervezték az 1999-ben bevezetett reformjukat (egy évvel meghosszabbították az alapképzést, 9 évre), a pedagógusok számára pedig folyamatos továbbképzéseket biztosítanak és ezt az irányt azóta is tartják, pedig volt néhány kormányváltás.

A portugálok szintén adatok alapján tervezték újra az iskolarendszert (a földrajzi és demográfiai sajátosságokat figyelembe véve megszüntették az elszigetelt kisiskolákat és nagyobb iskolacentrumokat hoztak létre) és vezettek be olyan újításokat (például egésznapos iskola és intenzív képzések a tanítók számára), amelyek mellett azóta is kitartanak, pedig ott is volt kormányváltás.

Mi a siker receptje a nálunk jobban teljesítő és fejlődő európai országokban?

• A tényekre figyelnek, nem hallgatják el és beszélnek róla a nagy nyilvánosság előtt.
• A tények alapján folyamatos diskurzus alapján és az érintettek bevonásával elemzik a helyzetet és ennek tükrében hozzák meg a szakmapolitikai intézkedéseket.
• Ha eldöntötték ilyen módon, hogy milyen irányba tartsanak, akkor emellett kitartanak politikai ciklusoktól függetlenül.

Képzeljük el milyen erőt ad, ha valódi tények alapján, valódi vitákban alakítja ki egy adott közösség (vagyis nemcsak egy része) a szempontjait és ezeket elfogadva összefogva húznak előre. Ehhez képest nálunk pontosan az ellenkezője történik ennek. A politikusok meg akarják váltani a világot és szinte soha nem alapoznak az elődök ilyen irányú eredményeire, munkájára. Ha pedig a tények ellentmondanak az oly nagy szent akaratnak, akkor indul az elhallgatás és hárítás. Se önreflexió, se önkritikusság, sem problémamegoldó szemlélet. Ezek hiánya viszont hosszú távon fog minket bebetonozni Európa legaljára.

Sajnos nincsenek mélyenszántó elemzések arról, hogy vajon a különböző oktatásfejlesztési és pedagógiai beavatkozások hogyan hatottak a tanulók teljesítményére. Nem pusztán az a gond, hogy a politika nem hallgat a tényekre, de lassan nincsenek tényekre alapozott pedagógiai módszertani kutatások sem, amelyek azt vizsgálnák, hogyan lehetne elmozdulni a PISA mélypontról. Így ha ló nincs, szamár is jó alapon kénytelenek vagyunk mások sikerreceptjeit segítségül hívni. A sikeres országok ugyanakkor fáradságos és közös munkával izzadták ki a saját megoldásukat, nem másoktól szedegették össze azokat.

Ezt kellene nekünk is csinálni. Leülni, elásni a csatabárdot és komolyan véve a PISA üzenetét, a jövő érdekében sokat-sokat beszélni a PISA-ról. Nem történhet meg az, hogy állami intézményekben dolgozó szakemberek nem nyilatkozhatnak a nyilvánosságnak ilyen fontos ügyekben! Máshol ilyen eredmények után már az illetékes hivatalok és kutatóintézetek - közoktatási államtitkárság, az Oktatási Hivatal, az OFI, a pedagógiai tanszékek, a pedagógusok szakmai szervezetei - szakemberei vizsgálnák, hogy mi történik és adnának erről folyamatos és értékelő (nem pusztán leíró) tájékoztatást.. Hol az ő hangjuk? Hol a pedagógusok hangja a PISA eredmények kapcsán? Érdekli őket egyáltalán?

A legfrissebb oktatási közvélemény-kutatások szerint nemcsak a lakosság tud egyre kevesebbet a PISA-ról, de sajnos a pedagógusok ilyen irányú ismerete is igen szerény. Pedig jó lenne, ha érdekelné őket (a munkájuk eredménye), mert nincs egyedüli üdvözítő megoldás, azt közösen kell kiszenvedni, mert csak akkor fog működni, ha azt mindenki (pedagógus, szülő, kutató, politikus, stb.) magáénak vallja és maga is hajlandó tenni érte a maga területén.

Itt a Kölöknet oldalán amennyire szerény körülményeink ezt lehetővé teszik, folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a nemzetközi és hazai teljesítménymérések eredményeiről, valamint a sikeres országok receptjeiről (beszámolóink itt és itt olvashatók). A mostani eredményekről is részletesen be fogunk számolni a honlapon, és ígérjük, hogy górcső alá vesszük a lengyel és portugál iskolarendszert is. Ugyanakkor szeretnénk, ha valóban nagyobb nyilvánosságot kapnának a PISA eredmények és egymásra mutogatás helyett valódi szakmai diskurzus indulna el. Ehhez mi kevesek vagyunk, ezért a következő felhívással élnénk:

Várjuk minden kedves Olvasónk észrevételét, kommentjét, javaslatát! Ha egyetértenek velünk, kérjük küldjék tovább felhívásunkat másoknak is, hátha sikerül kimozdulni a holtpontról!