Iskola

Oktatási szakértő: A túlzsúfolt tananyag mellett nem jut elég idő a kreatív gondolkodás fejlesztésére

PISA 2022 kreativitás mérésének eredményei

Nemrég hozta nyilvánosságra az OECD a 2022-es PISA adatfelvétel kreativitást mérő feladatblokkjának eredményeit. Ennek a kognitív kompetenciaterületnek azért tulajdonítanak világszerte nagy jelentőséget, mert az egyre inkább egybehangzó szakértői vélemények szerint a 21. századi globális kihívásokra csak akkor tudunk megfelelő válaszokat generálni, ha van képzelőerőnk a megszokottól eltérő megoldások és ötletek létrehozására, és ezeket meg is tudjuk valósítani másokkal együttműködve.

A három szokásos kompetenciaterületről (matematika, szövegértés és természettudomány) az eredményeket már az év elején megtudhattuk, az új kompetenciaterület, a kreativitás terén viszont csak most szállt fel a fehér füst. Lannert Judit oktatáskutató, a Tanulópénz bloggere az eredményekről átfogó értelmezést ad legújabb írásában – ebből idézünk.

Családi háttér okozta egyenlőtlenségek

Az első eredményeket látva Magyarországot tekintve a kép nem változott. Most is az átlag alatt teljesítettünk, és sajnos megint nálunk határozza meg legjobban a teljesítményt a családi háttér. A kreativitás területek közt a tudományos kreatív gondolkodás terén voltak relatíve a leggyengébbek a tanulók. A családi háttér okozta egyenlőtlenségek iskolai enyhítése terén Románia, Magyarország és Bulgária kullog a sor végén, ráadásul Magyarországon és Bulgáriában a kreativitás terén még inkább érvényesül az egyenlőtlenség, mint a matematika terén.

További részletek és ábra, ide kattintva érhetők el.

Fontos, hogy mennyire része a tantervnek a kreativitás

Érdekes az is, hogy a legjobbak közt sok európai országot találhatunk, és az eddig éltanuló Kína bizony nem teljesített olyan jól, velünk egy szinten vannak, lehet úgy interpretálni, hogy "utolértük a kínaiakat kreativitásban". De vannak ázsiai országok, akik jól teljesítettek, például Szingapúr vagy Korea, és ott vannak a szokásos európai éllovasok, mint Észtország, Finnország vagy Portugália is.

Az OECD szakértők szerint azok az országok értek el jó eredményt, akik számára fontos a kreativitás, és ennek jelét adják úgy is, hogy a tantervben és az értékelésben is középpontba helyezik azt. Ott, ahol a kreativitásról sokaknak csak az ügyeskedés jut eszébe, és a kritikai gondolkodás száműzve van minden nevelési dokumentumból, ott nem véletlen, hogy a kreativitás nem szárnyal.

Miért teljesítenek a lányok világszerte jobban, mint a fiúk?

A legmegdöbbentőbb eredmény, és ez magukat az OECD szakértőket és kreativitáskutatókat is meglepte, az az, hogy a lányok minden országban jobban teljesítettek, ráadásul még akkor is, ha kontrolláltak a matematika vagy szövegértési teljesítményükkel. Nálunk OECD átlag alatti a különbség, míg a finneknél a legnagyobb, mintegy 40 pont, szintén a lányok javára.

Ha az okokat keressük, azt láthatjuk a 2015-ös eredményeken, hogy a lányok mindenhol többre értékelik a kapcsolatokat, mint a fiúk, ami azt jelenti, hogy a lányok gyakrabban bizonyulnak jó hallgatóságnak, élvezik, ha osztálytársaik sikeresek, figyelembe veszik, hogy mi érdekli a többieket, és nem rettennek el a különböző nézőpontok mérlegelésétől.

Érdekes módon a legtöbb országban a fiúk általában többre értékelték a csapatmunkát, mint a lányok, ami azt jelenti, hogy a fiúk a lányoknál gyakrabban válaszolták azt, hogy szívesebben dolgoznak csapatban, mint egyedül, mert úgy találják, hogy a csapatok jobb döntéseket hoznak, mint az egyének és élvezik a társaikkal való együttműködést.

További részletek és ábrák, ide kattintva érhetők el.

Fejleszthető a kreativitás?

Habár már bizonyított tény, hogy a kreativitás fejleszthető, világszerte a 15 éves tanulóknak több, mint a fele nem hisz ebben, a kreativitást adottnak veszi. Ezt hívják rögzült gondolkodásmódnak, ami valóban gátja lehet magának a kreativitásnak is. Jellemzően a hátrányos helyzetű tanulók inkább így vélekednek. Magyarországon az OECD átlag alatt található a fejlődő/növekvő mindset-tel rendelkező gyerekek aránya, és különösen feltűnő, hogy a hátrányos helyzetű tanulók közt milyen nagy az aránya nemzetközi összehasonlításban is azoknak, akik nem gondolják azt, hogy a kreativitásuk fejleszthető lenne.

A magyar intézményvezetők mindegyike hisz a kreativitás fejlesztésében

Szerencsére a PISA felvételen résztvevő gyerekek 90 százaléka olyan iskolába jár, amelyiknek a vezetője hisz a kreativitás fejlesztésében és ez jó hír, hiszen a tanári attitűdök és az iskolai kedvező klíma alapvető fontosságú a kreativitás fejlesztése terén. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a leginkább rögzült/zárt gondolkodásúnak a közép-kelet-európai országok intézményvezetői bizonyultak. Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában és Máltán az iskolaigazgatóknak csak a háromnegyede hisz a kreativitás fejleszthetőségében. Magyarország itt pozitív kivétel, a megkérdezett intézményvezetők mindegyike hisz a kreativitás fejlesztésében.

Ezen felül pedig a magyar tanulók az átlag felett mondták, hogy a tanáraik ösztönzik őket arra, hogy eredeti ötletekkel jöjjenek elő, ezek a tények biztatóak, amiből el lehet indulni. Ugyanakkor már kissé átlag alatti azon magyar tanulók aránya, akik szerint az ötletelésre megfelelő időt is kapnak.

Mit kellene tenni a kreativitás fejlesztése terén?

A megkérdezett szakértők több, mint fele három akadályozó tényezőt emelt ki a kreatív gondolkodás fejlesztése terén az oktatásban: egyrészt a túlzsúfolt tananyagot, másrészt azt, hogy a pedagógiai értékelésnek nincs a fókuszában a terület, harmadrészt pedig, hogy a kreativitás fejlesztéséhez nincs megfelelő szakértelem, szakember az iskolákban. A tananyagban és az iskolai munka értékelésében is a kreativitásnak nagyobb szerepet kellene kapnia. Az a tény, hogy a lányok előnye a kreatív gondolkodás terén minden országban és minden területen fennáll, felhívja a figyelmet arra, hogy nyitottabb problémamegoldó feladatokkal kellene ösztökélni a fiúk kreativitását, mint ahogy a nagyobb empátiára és perspektívaváltásra való képességüket is.

Nyitókép: 123RF

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás