A nap első fele

Én a napról egy szubjektív beszámolót készítettem, leginkább magam számára, de talán másoknak is érdekes lehet. Október 5-re én is készültem, de bevallom, a reggeli élőláncra nem tudtam elmenni. Ugyanis éppen ezen a héten fogadtuk a norvég-magyar együttműködésben zajló A tanulás művészete program norvég résztvevőit, tanárokat és művészeket, valamint a program angol szakértőjét. Október 5-én tehát reggel hétkor a szállodában felvettem a vendégeket, hogy elvigyem őket az egyik olyan budapesti iskolába, amelyik részt vesz a programban. A program alsós gyerekek körében vizsgálja, hogy mi történik a gyerekek fejében, hogyan lehet javítani a tanuláshoz szükséges végrehajtó funkciók működését a művészet eszközeit is bevonó speciális tanulási tervvel. A program Norvégiában és Magyarországon párhuzamosan zajlik, mindkettőt mérjük és majd remélhetőleg össze is tudjuk hasonlítani a kettőt. A program része egymás iskoláinak meglátogatása és az ott tapasztaltak megbeszélése. Ez utóbbi komoly szakmai reflexiót jelent, amit már akkor érzékeltem, amikor a kocsimba beülő norvég pedagógusok és művészek, valamint az angol szakértő kora reggel hét órakor komoly beszélgetésbe kezdett arról, hogy a program során tapasztalt változásokat a gyerekeknél hogyan lehet értékelni, a biztonság megteremtése és ezáltal a komfortzóna átlépésére való ösztökélés hogyan fejleszti a végrehajtó funkciókat, érzelmi kontrollt, koncentrációt, vagyis végső soron a tanulási képességet. Bevallom magyar pedagógusok körében ilyen mély szakmai beszélgetést ritkábban hallani, sajnos. Azt gondolom, hogy ezzel a programmal aznap reggel mi is egy kisebbfajta forradalmat csináltunk, hiszen éppen olyan tanulási környezetet próbálunk kialakítani a magyar iskolákban, amiért az élőláncban résztvevő fiatalok is küzdenek. A programban második évében az e héten zajló munka középpontjában a magány és egyedüllét állt. A gyerekek egy gondosan kialakított heti programterv alapján lépésről-lépésre jutnak el oda, hogy megértsék a két fogalmat és az ezzel járó érzelmeket felismerjék és beépítsék saját érzelmi repertoárjukba. A magányt egy ún. magányos sárkány alakján keresztül dolgozták fel, aznap éppen elkészítették zokniból a saját sárkánybábujukat. Lenyűgöző volt látni, hogy ezek a 8-9 éves gyerekek, akik közt jócskán van hátrányos helyzetű is, mennyire tudtak hosszan koncentrálni és akár új módszereket is használni (például tűvel varrni), hogy szép legyen a sárkányuk.

Utána pedig megbeszélték, hogy miért magányos valaki, és mit lehet tenni ellene. Levelet írtak a sárkányuknak, hogy mit tegyen a magány ellen, valamint közösen létrehoztak egy magány elleni megoldásokat bemutató plakátot.

A program fontos része, hogy a norvég és magyar gyerekek között legyen kommunikáció. Ezen a héten nagy volt az izgalom, mert a norvég gyerekek (akiknél nem sárkány, hanem troll volt a magányos figura), leveleit most kapták meg. Jó volt látni, mennyire örülnek a leveleknek, amiket egyébként angolul írtak a norvég gyerekek és ők is angolul írtak nekik, pedig angolul még nem is tanulnak.

A programban tehát játékos módon ott volt a kockázatvállalás, a komfortzónából kilépés, a koncentráció növelése. Ezen felül pedig az érzelmek felismerése is fontos része a programnak, a gyerekek mindennap az arcukkal és kezükkel kell mutatniuk azt az érzelmet, amit átéltek a tevékenység során, a többieknek pedig rá kellett jönni, hogy mit éreztek.

Érdemes megjegyezni, hogy ezt a programot a norvégiai Norvég alap támogatja, hazai forrás nincs benne. Mint ahogy az ezzel a programmal párhuzamosan zajló Kreatív partnerség programunkat is saját erőből fejlesztjük. Hát ez a mi kis csendes oktatáskutatói és patrióta forradalmunk.

A nap második fele

De persze kicsit sajnáltam, hogy nem vehettem így részt az élőláncban, ezért megpróbáltam pótolni ezt a hiányosságot délután. Amíg az élőláncot szülők szervezték meg, a hídfoglalást már a diákok. A hegyről lefele már látszott, hogy tele van a híd. Odaérkezve szíven ütött az a három kis tüntető, akik dacolva a villamossal ott álltak a síneken és bátran tartották fel transzparensüket.

A tábláikon pedig ez állt (az arcukat direkt levettem, mert ennél a családbarát kormánynál soha nem lehet tudni ☹):

A hídon találkoztam a legfiatalabb aktív állampolgárságot gyakorló gyerekekkel is, a táblájukon saját kézzel rajzolva és színezve ez állt: Hajrá tanárok!

A hídon rengetegen voltunk, de dacára annak, hogy meglehetősen klausztrofóbiás vagyok, egyáltalán nem éreztem tömegiszonyt. A fiatalok saját maguk szervezték és irányították a tömeget, nagyon ügyesen koordinálták, és a felvonuló fiatalok is nagyon kulturáltan, vidáman és lazán, a teret egyáltalán nem agresszíven betöltve grasszáltak fel és alá. A híd közepén megálltam és mellettem folyamatosan hosszú perceken át vonultak a vidáman skandáló fiatalok, rengetegen voltak és nagyon helyesek. A táblákon lévő feliratok is nagyon beszédesek voltak. Minden tanuló azért jött ki a hídra, hogy tanulhasson békében és hatékonyan. Sok fiatal színes hajjal, piercinggel és bőrszerkóban skandálta, hogy tanulni akarnak szabadon és hogy fizessék meg a tanáraikat. Ilyen feliratokkal lehetett még találkozni, mint:

• Érettségi pontért szüljek tanárt?
• Érzem, butulok.
• Vigyázz Viktor, mert lehet, hogy tanulok valamit.
• Nem félünk.
• Nincs oktatás, nincs jövő.
• Érted, értem, érted?
• Már a tanárainkat is ellopjátok?
• Veletek vagyunk.
• Nem Gyurcsányért harcolunk, hanem az országért.
• Nincs tanár? Elvtársak nincs gond, amíg 2+2=5.
• Mi vagyunk a jövő.

De azért a kedvenceim ezek, amiket egyébként nem fiatalok, hanem felnőttek, gyanítom, hogy pedagógusok hoztak a hídra:

A Gazdálkodj okosan a pedagógusbérekkel játék során ilyen dolgokat lehet „nyerni”: üdülést nyertél erdei iskolában; 40 alatti vagy? vár az Aldi; nyugdíj előtt állsz? kezdd újra a pályát; színházba vitted a gyerekeket, fizess 10ezer forintot; te takarítod a termet, pályát módosíthatsz; kötelező továbbképzés, fizess 60ezer forintot; sikerült a minősítő vizsgád, és?; kivívtad Pintér megbecsülését, lépj a 28-as mezőre; tűzijáték, ott repül a fizetés.

A következő transzparens pedig magáért beszél, bár büszke vagyok, hogy sikerült a táblát megfelelő vizuális kontextusba helyeznem.

A tömeg aztán lassan ráfordult a Kossuth térre. Én a híd végében az Eötvös gimnázium tanulói közé keveredtem, akik nagy bulit csaptak. Hangosan szólt a magnó és rajta Korda György és vele együtt minden fiatal azt énekelte, hogy: REPTÉR, LOBOG A SZÉLZSÁK A SZÉLBEN! Hát mit mondjak, frenetikus volt! A parlament előtt pedig már nagy tömeg gyűlt össze, még az Alkotmány utcában is álltak. A beszédek után kicsit belehallgatva a koncertbe barátainkkal még egy afterparty-t csaptunk a közelben. Nagyon jó nap volt, köszönjük fiatalok!

A nap és a hét tanulságai

Azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy az arctalan csinovnyikok végre reflektorfénybe kerültek és nem tudnak bebújni a hatalom adta kényelmes Patyomkin fal mögé, viszont szembesülniük kell azzal, hogy a hatalom felelősséggel is jár. Mi pedig azzal szembesülünk, hogy ez a fajta centralizáció, ami Magyarországon az oktatásban (és máshol is) lezajlott, a nem túl képességes, de annál inkább karrierista embereket dobja fel szakmányban. A Kölcsey gimnázium tanárait egy olyan tankerületi vezető bocsátotta el, aki erkölcstan és etika szakon végzett. A Szent István gimnázium tanárait pedig egy olyan tankerületi vezető vegzálta, aki maga is az iskola tanulója volt valamikor. A héten pedig már a Karinthy Frigyes gimnázium igazgatóját is behívta rapportra a tankerületi igazgató, aki FIDESZ-KDNP jelölt volt. Természetesen ne felejtsük el, hogy egy olyan rendszerben, ahol minden centralizált, nem a csinovnyikok a legnagyobb hunyók. Azért, hogy az oktatás nem prioritás a kormányzat számára (még önálló minisztériuma sincs) és ezért nem is ruház bele sokat, elsősorban az ország miniszterelnöke, Orbán Viktor a felelős. Azért pedig, hogy idáig jutottunk, a már jó ideje az oktatásért felelős poszton lévő Maruzsa Zoltánt is terheli felelősség.

Viszont az utcán ma intenzíven zajlik az, ami nagyon nem zajlik a magyar iskolában, a 21. századi kompetenciák fejlesztése. A tanulók mostani frappáns fellépése jó együttműködési képességre, kreativitásra és kritikai gondolkodásra vall. A kritikai gondolkodás a hatalom számára tabu, a NAT-ban le is cserélte a megértő gondolkodásra. Olyannyira tabu a kritikai gondolkodás, hogy sorra kihúzzák ezt a nemzetközileg elismert kifejezést minden olyan anyagból, amihez hozzájutnak. A kreativitás alatt pedig ma Magyarországon leginkább ügyeskedést értenek vagy valamilyen művészeti tevékenységet, de nem a kreatív gondolkodást, amivel a problémamegoldó gondolkodás együtt jár és amit éppen a legújabb PISA 2022-ben mért is (2023-ra lesznek eredmények). Hoppá, a problémamegoldó gondolkodás is 21. századi kompetencia, tehát hiányzik is a magyar iskolából. Az, hogy egyre többen látják, hogy valójában mi történik és ennek hangot is adnak, segíthet abban is, hogy végre meg tudjuk különböztetni a véleményt a ténytől, az álhírt az igazitól, és átlássunk a propagandán. Megint csak 21. századi kompetencia. Persze még mindig elborzasztóan buta és cinikus kommenteket lehet olvasni a tanársztrájk és polgári engedetlenség kapcsán is a világhálón, de azt gondolom, hogy az oktatásért aggódók részéről kitartás, grit (hoppá, megint csak egy 21. században felértékelődő kompetencia) kell ahhoz, hogy a folyamatos nyomás alatt a hatalom kompromisszumra kényszerüljön és az istenadta nép is kissé felvilágosuljon. Ez nem egynapos történet, a sikerét sem rövid távon kell értékelni. Ezért mindenki folytassa a mindennapi forradalmát, vagyis, próbálja a legjobban végezni a dolgát (mi oktatáskutatók is erre törekszünk, már ha hagynak minket), és menjen el a nagy tüntetésekre, amelyek még biztosan lesznek, a legközelebbi talán éppen október 23-án. És kedves tanárok, akik eddig még nem mozdultatok: Nektek is fel van adva a lecke, ugyanis ez a sok fiatal értetek ment ki az utcára. Ha cserben hagyjátok őket, elveszítjük őket, mi pedig lassan lefolyunk a lefolyón.