A 2023-as Nobel díjasok között mindannyiunk nagy örömére két magyart, nevezetesen Karikó Katalint és Krausz Ferencet is megtalálhatjuk. Ilyenkor méltán dagad a honfiúi (sic!) kebel, de Karikó Katalin teljesítménye azért is tűnik ki, mert a Nobel díjak statisztikáját nézve nagyobb eredmény nőként, mint magyarként Nobel díjat kapni. Míg a népesség fele nő, addig a Nobel díjasoknak csak a hét százaléka. Viszont míg a magyarok a világ népességének 0,13 százalékát adják ki, addig a Nobel díjasok két százaléka magyar. Vagyis magyarként tizenötször nagyobb eséllyel lesz valaki Nobel díjas, mint amit a népességbeli arány indokolna, viszont nőként hetedannyi eséllyel lesz valaki Nobel díjas, mint amit a nők aránya indokolna a népességben.

Fotó forrása: MTI / Balogh Zoltán.

1. táblázat

A Nobel díjak száma területenként és nemenként

  
1901 és 2023 között mintegy 970 személy kapott Nobel díjat, köztük 64 nő. A béke és irodalom kategóriában jobbak a nők esélyei, a Nobel békedíjat 19, irodalmit 17 nő nyerte el eddig. Ráadásul javulóak az esélyek, az irodalmi díj esetén a kilencvenes évektől már minden második vagy harmadik díjazott nő. A legkisebb arányban máig a fizikai és közgazdasági Nobel díj került női kézbe (mindkét kategóriában legutoljára most 2023-ban).

A századfordulón a nők még nem mehettek egyetemre vagy nagyon korlátozottan, ezért sokak szerint a kevés számú női Nobel díjas természetes jelenség, ami kiegyenlítődik idővel, ahogy egyre több nő választja a tudományos pályát. Mégis, ha megnézzük a női Nobel díjasok történeteit, azt láthatjuk, hogy a tudományos körön belül is számtalan hátránnyal kell megküzdeniük. Lise Meitnert, az atommaghasadás egyik társfelfedezőjét 1937 és 1965 között 29 alkalommal jelölték fizikai díjra, 1924 és 1948 között pedig további 19 alkalommal a kémiai díjra. Soha nem nyert. Árulkodó az is, hogy a női Nobel díjasok átlagéletkora is magasabb, mint a férfiaké, vagyis nekik többet kell várni az elismerésért és harmaduk az Egyesült Államokban tevékenykedett/ik. Az első Nobel díjas nő Marie Curie még nem az USA-ban dolgozott, lengyelként Párizsban tevékenykedett. Sok szempontból kivételes az ő esete, kétszer is megkapta a díjat, fizika és kémia területen, a lánya is Nobel díjas lett, a férje és veje is, és nem utolsósorban az életét áldozta a tudományért.

A Nobel-díjas nők jellemzően mostohább munkakörülmények közt kellett, hogy dolgozzanak, mint férfitársaik. Maria Goeppert-Mayer az egyike azon kevés nőnek, aki fizikai (megosztott) Nobel díjat kapott 1963-ban az atommag héjmodelljének megalkotásáért. Tudós apja már gyerekkorában arra biztatta, hogy nehogy nőként (értsd háziasszonyként) nőjön fel. Azon kevés nők egyike volt, akik a huszas években Németországban egyetemen tanulhattak. Harminc éven át kutatott, de csak 58 éves korában kapott teljes kutatói állást, 10 évvel azután, hogy felfedezte a héjmodellt és nem sokkal azelőtt, hogy Nobel díjat kapott. A Manhattan tervben is érintőlegesen részt vett, de egész életében hálás volt azért, hogy ők nem találtak semmit és így a pusztító atombombáért nem kellett felelősséget éreznie. A harmadik Nobel díjas nő és az első orvosi Nobel díjat kapott nő, Gerty Cori a férjével közösen végezték kísérleteiket, bár ez kiváltotta környezetük rosszallását, "amerikaiatlannak" tartották, hogy férj és feleség együtt dolgozzon a munkahelyen. Munkájuk a szénhidrátok anyagcseréjére vonatkozott, elsősorban a glükóz lebontására, tárolására, illetve hogy egyes hormonok (mint az inzulin vagy adrenalin) hogyan befolyásolják szintjét a vérben. Férjével ellentétben csak kutatóasszisztensi állást kapott, annak ellenére, hogy közös munkájukból egyenlő részt vállalt. Fizetése mindössze egytizede volt férjének. 1943-ban előléptették adjunktussá, 1947-ben pedig, néhány hónappal a Nobel-díj odaítélése előtt teljes professzori státuszt kapott, amit haláláig betöltött.

Nem egy női díjazott számolt be arról a velük készült interjúkban, hogy nem vették komolyan a felfedezésüket a zömében férfiakból álló kollegák. Nemrégen nagy port kavart, hogy az ELTE kutatói rájöttek, hogy az öregedés kulcsa az ún. ugráló génekben keresendő. Az ugráló géneket, vagyis az örökítőanyag egyik pontjáról a másikra átvándorolni képes mobilis DNS-szakaszokat Barbara McClintock amerikai növénygenetikus fedezte fel az 1940-es években. McClintock kukoricákat vizsgált, arra volt kíváncsi, miért néz ki minden egyes cső másként, még ha ugyanarról a tőről szedik is le. Felfedezéséről 1951-ben tartott először előadást, amit a szakma olyannyira nevetségesnek tartott, hogy a kutató úgy emlékezett vissza az eseményre, hogy „azt hitték megzavarodtam, hogy teljesen megőrültem”.

A koronavírus felfedezője, June Almaida skót virológusnak, egy buszsofőr lányaként már 16 éves korában abba kellett hagynia a tanulmányait és egy laboratóriumban helyezkedett el, ahol hamar kitűnt, hogy nagy tehetsége van a mikroszkópikus megfigyelésekhez. Az Ontariói Rákkutató Intézetben később tökéletesítette elektronmikroszkópiai technikáját. Olyan eljárást dolgozott ki, melyben antitestek hozzáadásával tudnak jobb képet alkotni a vírusokról. Egy mintán azonosította a koronavírust is, de a kollegák nem hittek neki, azt gondolták, hogy ez is csak egy szokásos influenza vírus, csak nagyon elmosódottan. Később kiderült, hogy igaza volt és ez volt az első detektált koronavírus, ami a formája után kapta a nevét. A rubeola, hepatitis és HIV vírusok azonosítása terén is úttörő munkát végzett. A HIV vírus felfedezéséért is egy nő kapott Nobel díjat, Françoise Barré-Sinoussi. Egyik interjújában visszaemlékezett, hogy annak idején a Pasteur intézetben csak öt nő dolgozott és nem is magas pozíciókban. Elmondása szerint: „Nagyon nehéz volt nőként meggyőzőnek lenni. Az a tény, hogy nő voltam és fiatal, nagyon megnehezítette, hogy a férfiak elhiggyék, hogy amit mondok, az igaz.”

A Nobel díjak közt az egyik legmostohább a nőkkel szemben a közgazdasági terület, talán nem véletlen, hogy 2023-ban nő, Claudia Goldin kapta ezt a díjat, aki a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenséget kutatja. Kimutatta, hogy a nőkkel szembeni diszkrimináció máig tetten érhető. Különösen nagy a bérek leszakadása a nőknél, miután gyereket vállalnak. Ez a jelenség nem ismeretlen nálunk sem, miközben az egyetemeken a női hallgatók arány már 60%, az akadémikusok között az arányuk csak 6%. Számtalan tanulmány szól arról, hogy a nők hátránya a tudományos életben már a korai szakaszban elkezdődik, amikor a hagyományos női szerepek erőltetésével idejekorán demotiváljuk és elrettentjük őket a természettudományos területekről, holott pl. azonos motiváltsági szinten a lányok még jobban is teljesítenek matematikából, mint a fiúk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezt a strukturális hátrányt ne erősítsük. Ezért amikor a tanárainkért aggódunk, érdemes lenne a nemi megkülönböztetést elkerülni, vagy legalább a régi idők tanár urai mellett a mai idők tanárnőinek fontos munkájára is felhívni a figyelmet.