Rossz anya vagyok, ha nem foglalkozom egész nap a gyerekkel? – 5 szokás, amitől feleslegesen furdal a lelkiismeret
Soha egyetlen szülői generáció sem szerette volna ennyire jól csinálni a gyereknevelést, mint a mostaniak. És soha egyik sem
szenvedett még ennyire a bűntudattól azért, mert úgy érzi, folyamatosan elrontja.
A képlet legtöbbször annyira egyszerűnek tűnik. A boldog gyereknek jó szülei vannak, a boldogtalannak rosszak. Pedig a helyzet ennél sokkal összetettebb. Rosszat teszek a gyereknek, ha szigorú vagyok hozzá, ezzel pedig elszomorítom, ha meggyőződésem, hogy mindez hosszú távon a javát szolgálja? Vagy akkor teszek rosszat, ha időnként a mának élek, és azt figyelem, itt és most mi tűnik a legjobbnak? Laza anya legyek vagy következetes? Egyáltalán, megengedhetem magamnak, hogy időnként senki más szempontjait ne vegyem figyelembe, csak a sajátomat?
Az alább következzen öt olyan szokás, ami miatt talán neked is bűntudatod van. Pedig hidd el, nem kellene.
Sokszor mondok nemet a gyereknek
Mióta tele az internet azokkal a cikkekkel, amelyek azt taglalják, hogyan kerülheted el, hogy túl sokszor mondj nemet a gyerekednek, talán te is úgy érzed minden alkalommal, amikor kimondod, hogy valami rosszat teszel. Miért is frusztrálod nemet mondással szegényt, ahelyett, hogy úgy nevelnéd, hogy a tiltott dolog eszébe se jusson, vagy szórakoztatóan elterelnéd a figyelmét, így észre se venné, hogy megint nem engedtél meg valamit? Mire ezt a gondolatsort végigpörgeted magadban, már kellően ideges leszel, ingerülten mondasz nemet, amire a gyerek persze, hogy sírással reagál. A tanulság le is vonható: boldogabb lenne az egész család, ha mindent megengednél inkább.
Pedig a probléma nem a tiltással, a nemet mondással van, legfeljebb a következetlenséggel. Szakértők szerint egy gyereknek átlagosan 800-szor kell elmondani valamit, mire beépíti, így nem a te nevelési kudarcod, ha nagyon sokadszorra is meg kell tiltanod ugyanazt a dolgot. A hanghordozásod is nyugodtabb lesz, ha nem gyötör közben a bűntudat.
Aludni küldöm a gyereket, amikor látszólag még nem álmos
Biztos van olyan kisgyerek, aki ha álmos, fogja a maciját, és magától visszavonul aludni, de mi még nem találkoztunk vele. Annál gyakoribb tünete a fáradtságnak a túlpörgés: a gyerek rohangál, hangoskodik, szófogadatlan, majd mindez átfordul hisztibe, tiltakozásba, és ilyen állapotban már nagyon nehéz egy gyereket elaltatni. Még egy általános iskolás sem tudja magától eldönteni, mikor kell ágyba mennie, ha reggel kipihenten szeretne ébredni. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ha a gyereket akkor küldöd lefeküdni, amikor látszólag még szívesen maradna fent.
Nem szolgálom ki a gyereket, mert nincs kedvem hozzá
Tagadhatjuk akármennyire, de a legtöbb anya nagyon szereti kiszolgálni a gyerekeit. Jó érzés nézni, hogy azt a vajas kenyeret eszi, és azt a kakaót issza, amit mi készítettünk neki. Különben is csak egy perc az egész, miért ne tudnánk bármikor megtenni?
A gyerekek pedig nőnek, egyre több mindenre lennének képesek, mégis belekényelmesednek az állandó kiszolgálásba. Egyszer csak azon kapod magadat, hogy semmi kedved abbahagyni, amit épp csinálsz – még akkor sem, ha csak a kávédat iszogatod – azért, hogy kitölts valamelyiküknek egy pohár narancslevet. Megnyugtatunk: nem is kell. Egy egészen kicsi gyereknek is mondhatod, hogy várjon egy kicsit, most nem jössz, a nagyobbnak pedig hozzáteheted, hogy szolgálja ki saját magát. Ha nincs ehhez hozzászokva, talán duzzog az elején, de nagyon hamar belerázódnak az új rendszerbe.
Nem kötöm le egész nap a gyereket
A közmegegyezés szerint a gondos anya a gyerek ébrenléti idejének száz százalékában vele foglalkozik: már babakorában is folyamatosan beszél hozzá, ha épp nincs mondanivalója, akkor énekel vagy mondókázik. A kicsit nagyobbal egész nap kreatívkodik, kisautókat tologat, a játszótéren pedig mindig a sarkában van, egyrészt azért, hogy elkapja, ha megbotlik, másrészt hogy tágítsa a tudását, folyamatosan kommentálva, hogy épp mi történik. Aki a saját dolgaival van elfoglalva ahelyett, hogy „foglalkozna a gyerekével”, hamar megkapja a lusta, elhanyagoló, és hasonló minősítéseket.
Pedig mindez, hidd el, erős túlzás. Természetesen beszélj sokat a gyerekhez, játssz vele, vigyázz rá – de nem vagy szórakoztató személyzet. Semmi baja nem lesz, ha megfőzöd az ebédet vagy kitakarítasz, amíg ő a szobájában játszik, és attól sem lesz lelki sérült, ha hagyod a játszótéren szaladgálni, te pedig közben váltasz néhány értelmes szót a többi felnőttel.
Rábízom az iskolai ügyeit
„Ha egy gyerek lecke- vagy felszereléshiány miatt fekete pontot kap, az mindig a szülőnek szó” – hallható úton-útfélen. Talán igaz is ez a megállapítás első osztály első néhány hónapjában, de legkésőbb harmadikra már minden gyereknek képesnek kell lennie arra, hogy különösebb szülői ellenőrzés nélkül magának pakolja be a táskáját. A reggeli készülődéskor is tudnia kell, hogy ha nem működik együtt, húzza az időt, és ezért elkésik, az elsősorban neki lesz kínos, még akkor is, ha a sokadik ilyen alkalom után már az üzenőfüzetbe is érkezik levél a szülőknek. Iskolás korban már nem a te feladatod a barátságait ápolni – legfeljebb alakítani próbálgathatod, több-kevesebb sikerrel -, nem kell minden apró-cseprő konfliktusát megoldanod. Örülj neki, ha sokat megoszt veled, de kezdd el tiszteletben tartani a privát szféráját. Eljött az ideje, hogy nagyon lassan megtanuld elengedni a kezét.
