Miért utánozzák az újszülöttek nem sokkal a születésük után az arckifejezéseket?
Az ok az úgynevezett tükröződő idegsejtek működésében keresendő, amelyek velünk született idegsejtek, és arra hivatottak, hogy segítsék az empatikus képességünket. De mik ezek a tükörneuronok, és hogyan fejtik ki hatásukat? A választ a Semmelweis Egyetem hallgatójától tudhatjuk meg, aki elmagyarázza azt is, hogy a kisbabáját etető szülő miért tátja nagyra a száját, miközben közelít a kanállal, vagy hogy milyen kárt okoz egy kisgyerekben, ha érzelmek nélkül nő fel.
Egyik szokásos hétköznap sétáltam az egyetem felé… hirtelen elmosolyodtam, mert eszembe jutott egy vicces eset. Mikor felnéztem, láttam, hogy egy idős nő visszamosolyog rám. Beérve az épületbe, beviharzottam neonatológia órára, leültem. Aznap éppen a neuroneonatológia részt tanultuk, ahol többek között arról volt szó, hogy az újszülöttek egészséges fejlődéséhez mennyire fontos, hogy visszajelzéseket küldjünk neki, érzéseire reagáljunk, igényeit kielégítsük. A diasor végén egy könyvajánló volt, méghozzá Joachim Bauer (német egyetemi tanár és kutató) könyve, a „Miért érzem azt, amit te?”.
Miért ásítunk, ha más ásít?
Nagyon érdekesnek tűnt, így felírtam a füzetembe, amit aztán kikölcsönöztem és elolvastam. A könyv a címben levő kérdésre keresi a választ: miért tudjuk átvenni más hangulatát, miért viszonzunk önkéntelenül is egy-egy mosolyt, miért ásítunk, ha más is ásít? A kisbabáját etető szülő miért tátja nagyra a száját, miközben közelít a kanállal? Közeli barátok miért veszik fel egymás testhelyzetét, ha elmélyülten beszélgetnek? Min alapul az embernek az a hajlama, hogy ráhangolódik egy másik ember érzelmi vagy testi állapotára?
A választ a kérdésre a tükörneuronjaink működésében találjuk meg.
Tükörneuronoknak-tükröző idegsejteknek- nevezzük azokat az agyi idegsejteket, amelyek egy bizonyos folyamatot, például egy cselekvést vagy egy érzetet irányítani tudnak, s akkor is működésbe lépnek, ha ugyanezt a folyamatot egy embertársunknál figyeljük meg. A tükörneuronok segítik a másik hangulatának megérzését, viselkedésének tudtunkon kívüli észlelését: nélkülük nincs érzelmi megértés és empátia, azaz beleérző képesség.
A tükrözés folyamata egyidejűleg, önkéntelenül és minden gondolkodás nélkül zajlik. Ezek nyújtják az alapját annak, hogy egy faj egyedei megértsék egymást, egymáshoz tartozzanak és sokféle viselkedésüket intuitíven összehangolják egymás között.
EZ IS ÉRDEKELHET: Éneklés a baba számára a beszédfejlődés miatt kulcsfontosságú!
A korai "tükrözések" testi-lelki boldogsághoz vezetnek
A tükörneuronok tehát velünk születtek, genetikailag adott kódrendszerek: az újszülöttek a születések utáni néhány órától néhány napig terjedő időszakban már elkezdik spontán módon utánozni a látott arckifejezéseket. Ha a gondozó (aki lehet az anya, de más is, pl. szakember) csücsörít a szájával, a kicsi is csücsöríteni fog, ha kinyújtja a nyelvét, ő is kinyújtja. Ez az újszülött és gondozója közötti kapcsolat kialakítására szolgál. Kölcsönösen jeleket fognak fel és tükröznek vissza egymásnak, letapogatják és megérzik, hogy a szó legszorosabb értelmében mi mozgatja (motiválja, foglalkoztatja) a másikat, s eközben maguk is jeleket küldenek és nézik, mennyire viszonozza azt a másik.
A sikeres tükrözés és az ennek alapján kialakuló kötődésérzet is a test saját ópiátjainak kiválasztódásához vezet: ez nem csak azt magyarázza meg, miként teszi a fájdalmat elviselhetőbbé az emberi odafordulás, hanem azt is, hogy miért vagyunk neurobiológiailag kapcsolatok kialakítására rendeltetve.
Ha tehát a korai tükrözések lelki és testi boldogsághoz vezetnek, azt is láthatjuk, hogy a szándékosan megtagadott tükrözés nagyfokú lehangoltságot vált ki.
Ezt a szakirodalomban pléhpofamódszernek (still face procedure) nevezett kísérletből érthetjük meg. Lényege, hogy a gondozó szándékosan rezzenéstelen arcot vág a kisgyerek számára, amit ha gyakran ismétel, a gyermek először ingerült lesz, majd érzelmileg visszahúzódik. Gyakorlatilag katasztrofális következményekkel jár, ha az újszülötteket, illetve a kisgyermekeket érzelmek nélkül, csupán „racionális” kritériumok alapján neveljük. Ezzel éppen azt a képességét tesszük tönkre a gyereknek, hogy másokkal érzelmi kapcsolatba tudjon lépni, továbbá kifejlődjön az érzelmi intelligenciája.
Forrás: Semmelweis Egyetem/Szinapszis
Fotó: Freepik
