Dr.Vekerdy Tamás: A finn oktatás azért a világ legjobbja…
Tavasszal volt szerencsénk újra meglátogatni a testvéreméket Norvégiában, és azt is kibuliztuk, hogy a lányunk ellátogathasson egy tanítási napra az unokahúga osztályába.
A történet úgy nézett ki, hogy a sógornőm feltette a suliban a kérdést, bejöhetne-e egy órára a magyar rokon kislány. A válasz így hangzott:
– Ha itt van a rokon, nem kell bejönnie, legyen csak vele, érezzék jól magukat. De, ha a kislány szeretné megnézni milyen itt a tanítás, jöjjenek be amikor felébrednek, és boldogan látjuk, ezért nem kell korán kelniük! …
Így történt, hogy a lányunk délelőtt 11-kor bement – az amúgy mindennap 9 órakor kezdődő iskolai napra -, és bent töltött két órát, amibe őt is bevonták angolul.
(A kép egy finn iskoában készült. Forrás: finnland.fi)
A suli bejáratánál mindenki lerakja a cipőjét és zokniban közlekedik, csúszkál bent, azaz boldog és felszabadult. Különböző szórakoztató termek közül választhatnak, ha a “break” időt bent szeretnék eltölteni, nem az udvaron.
(A kép egy finn iskloában készült. Forrás: finnland.fi)
Amikor beértek, éppen break time volt, amikor vándorolhatsz kint is, bent is, és megtalálhatod a számodra kedvező szórakozást. Az egyik teremben éppen digitális figurák táncoltak egy kivetítőn, ami előtt a csatlakozók szintén énekeltek-táncoltak. Ebben vett részt először a lányunk, aki napokig igyekezett eztán feldolgozni, hogy így is lehet iskolába járni.
A tánc után tovább nézelődtek, és látta, hogy itt bizony találhat a gyerek kedvére szabás-varrás szobát varrógépekkel és minden kiegészítővel felszerelve, agyagozó műhelyt, és konyhai részleget is, ahol sütni-főzni tanulhat.
Amikor elmesélte milyen volt, két dolgot tartott fontosnak elmondani nagyon.
Az egyik természetesen, hogy olyan volt, mintha egy játszóházba csöppent volna, a másik és ez a végtelenül szomorú ebben a nyomorék iskolarendszerben, hogy “nem ordított velünk a tanár”.
Oké, nem kell minden tanárt egy kalap alá venni, mégis általánosságról van szó.
Önkényuralmi rendszer van, a kiégett, szürke életű felnőttek minden frusztrációjukat a gyereken élhetik ki. Na, már most, ez Norvégiában például lehetetlen is lenne, mert a gyermekvédelmi rendszerük baromi szigorú. Ott aztán nem ordíthat bele a gyerek arcába egy tanár, mert nem csak repül, de eljárás is indul ellene. De lássanak csodát, mégis tisztelik, szeretik őket a diákok…
Az egyik tanárnő, aki a sógornőm szerint, a nap 24 órájában lelkes és szeretettel teli, odapattant a gyerekemhez és azt kérdezte tőle (angolul): Te vagy a magyar kislány? Hogy érzed magad drágám? Én olyan boldog vagyok, hogy egy új napra ébredtünk, és még a nap is süt. Ez lehet életünk legboldogabb napja, nem igaz? – és felhőtlenül kacarászott, megölelgette és megsimogatta az arcát.
(Az unokahúg elmondása szerint, mindig ilyen…)
Meglepő volt számára, hogy a fiúk is nyitottan közelítettek hozzá és barátkoztak vele. Délután 1-2 magasságában van vége minden iskolai napnak, tehát napi 4-5 órát töltenek bent, amiből átlagosan 3-4 órájuk van. Nincs az általunk megszokott tanterem és házi feladat. Heti egyszer a természetbe mennek, és azt figyelik meg, arról tanulnak. És működik.
Majd elfelejtettem, ha akarsz, kék hajjal mész be, mert nem ettől leszel jó vagy rossz tanuló, de mit is beszélek? Nincs osztályzás, még pontozás se, ergo nincs jó és rossz tanuló… Fél évente bemennek a szülők és elmondják neki milyennek ismerték meg a gyermeküket, és mi a tervük, hogyan folytatnák velük a jövőben a tanulást. A legfontosabb számukra a gyerek, talán megérted miért van minden iskola homlokzatára ez felírva: Boldogság és Tudásvágy.
Mindössze ennyit akarnak náluk elérni az iskolai éveik alatt, hogy szeressenek tanulni és csak úgy… élni… Kimagasló a tehetséggondozás, és a személyes szabadság tiszteletben tartása.
Talán az sem mellékes, hogy az iskolai év kezdetén a gyerek besétál a kapun, mi több berohan, mert imádja, és mindent ingyenesen biztosítanak a számára. Nem cipel otthonról semmit, és egy fillérébe nem kerül a szülőnek. Nincs ünneplő ruhás szarakodás az udvaron, és ásítozás az igazgató másfél órás se füle se farka megnyitó beszéde alatt, mert nincs. Minek is?
Egy tabletet kapnak, amit, ha akarnak megvásárolnak – fillérekért -, ha kijárták a sulit. Nincsenek hagyományos tanulói csoportok, hanem érdeklődési körüknek megfelelően tömörülnek a diákok. Nem kell csendben ülniük a helyükön, és ők választják meg hol és hogyan akarnak tanulni. A kerettanterv a biflázás helyett olyan készségekre koncentrál, amelyekre a jövőben lesz szükség. Ilyen például a tanulás módszertana, a kritikus gondolkodás, az interaktivitás, a technológia használata. A világ változik, az iskoláknak és a tanulásnak vele együtt kell változnia.
(A kép egy finn iskolában készült. Forrás: finnland.fi)
Épp így van ez a finneknél is, akikről Vekerdy Tamástól hoztam gondolatokat.
“A finn oktatás a világ egyik legjobbja, mégpedig úgy, hogy a gyerekek semennyi, vagy csak nagyon kevés házi feladat mellett, a nyugati világ legrövidebb tanítási napjaival és legrövidebb tanévével büszkélkedhetnek. Néha a kevesebb tényleg több. Átalakították az oktatást úgy, hogy az igazodjon a gyerek életritmusához.
Mi az, amit mindennél jobban szeret egy gyerek? A válasz egyszerű: játszani. A finn gyerekek – egy bizonyos életkorig – mindössze napi 4 órát töltenek az iskolában, amelybe beletartozik az egyórás ebédszünet is. A nap többi részében fára másznak, olvasnak, felfedeznek, egyszóval élvezik a gyerekkorukat. Rájöttek, hogy nem a tesztek, értelmetlen házi feladatok és évszámok bemagolása az, ami valóban tanulásra ösztönzi a gyerekeket. A finnek szerint a gyerekek úgy tanulnak a leghatékonyabban, ha hagyják őket, hogy megtapasztalják a világot maguk körül.“
(Nyitókép: Vekerdy Tamás – emlékoldal)
A cikk forrása: illuzio.cafeblog.hu
