Szülő- és gyereknevelés

8 híres Aspergeres, akikre felnéz a világ

Bár nem mindegyik Aspergeres vagy autista ember születik zseninek, mindegyikükre jellemző, hogy ilyen vagy olyan módon az átlagtól eltérnek. Azáltal, hogy szó szerint "másképpen van huzalozva az agyuk", azt eredményezi, hogy egy adott problémára képesek a megszokottól merőben eltérő módon reagálni.

Autizmus esetén a spektrumzavar kifejezés arra utal, hogy az autista személy tünetei az adott skála bármely pontján fellelhetők, ezért is annyira különbözőek. A tévhittel ellentétben, az autizmus nem feltétlenül jár együtt a kiemelkedően magas IQ-val. A furcsa testbeszéd, szokatlan kapcsolatteremtő képesség, a szemkontaktus kerülése, a beszűkült érdeklődés, a letapadt gondolkodás, a kommunikáció zavara ellenben igen!

Az alábbiakban 8 híres embert hozunk példaként, akikről vagy tudható vagy utólag feltételezhető, hogy Aspergeresen élték/élik az életüket. Az ő példáik mutatnak rá arra, hogy Aspergeres embertársainkra stigmatizálás helyett érdemesebb inkább úgy gondolni, mint olyanokra, akik "kifordított gondolkodásuk miatt" tekintenek másképp a világra, így problémamegoldó képességük, reakcióik is teljesen mások, mint a mieink.

Íme 8 személy, akik gyerekként ugyan sok fejtörést okoztak szüleiknek, később ellenben korszakalkotót vittek véghez.

Bartók Béla

Zeneszerzőként, népzenekutatóként, zongoraművészként és tanárként is a legmagasabb színvonalon tűnt ki.

Bartók Béla gyermekkorának két jellemző vonásáról tudunk: visszahúzódó természetéről és zenei érdeklődéséről. Feltételezhető, hogy negyedik osztályig nem járt iskolába, de már nyolcéves korában magántanulóként levizsgázott az 1-4. osztályos tananyagból.

Egy dublini pszichiáter professzor megállapítása szerint a magyar zeneszerzőnél utólag is kimutatható az Asperger-szindróma számos jegye, egyik közülük, hogy Bartók kevés energiát fordított a számára kevésbé érdekes emberekkel való viselkedés apró részleteire, amit egyesek szociális diszfunkcióként az autizmus vezetőtünetének tartanak.

Albert Einstein 

Nobel-díjas elméleti fizikus, a relativitáselmélet kidolgozója.

Kilencéves korában még nem tudott folyékonyan beszélni, így szülei arra gyanakodtak, hogy gyermekük mentálisan nem ép. Einsteinről számos legenda kering, ami szintén Asperger szindrómájára utalhat: nehezen teremtett másokkal kapcsolatot, barátságot; szétszórtsága miatt zokni nélkül jelent meg a Nobel-díjátadón; állítólag ruhatára kimerült abban, hogy 5 teljesen egyforma öltönye volt; vagy amikor a szél miatt menet iránnyal szembe fordult, hogy meggyújtsa a cigarettáját, teljesen más irányba folytatta tovább az útját, mint ahova eredetileg tartott.

Greta Thunberg

Svéd klímaaktivista.

Tinédzserként a Twitteren írt először az állapotáról, arról, hogy éppen az Asperger-szindrómája miatt kicsit más, mint az átlag tinédzserek, és pontosan ez adja a "szupererejét".  

Tőle tudjuk azt is, hogy a klímatüntetések szervezése előtt nem voltak barátai, nem beszélgetett senkivel, csak ült otthon az étkezési zavarával.

Mióta azonban talált egy célt magának, ezek a problémái eltűntek. Az autizmusáról azért nem beszél nyilvánosan, mert szerinte a sok „tudatlan ember” még mindig betegségként, negatív dologként tekint erre az állapotra.

Charles Darwin

Az evolúcióelmélet atyja.

Nyolcéves koráig otthon tanult, és csak ezután íratta be apja a helyik iskolába. Már gyermekkorában az Aspergeresekre jellemző szenvedélyes gyűjtő volt: kagylókat, ásványokat gyűjtött. Természetrajz iránti koncentrált érdeklődése abban is megmutatkozott, hogy hosszú sétákon, magányosan vizsgálata a környezetét. A társaságot ő sem kedvelte. Már 16 évesen orvosi egyetemre járt. „A fajok eredete” című könyvét az addigiaktól szokatlanul eltérő részletességgel írta meg. Ez a fajta részletesség, precizitás szintén az autizmus egyik velejárója. 

Steve Jobs

Az Apple alapítója.

Már óvodás korára megtanult írni és olvasni, így az iskolai évek kezdetét unalmasnak találta. Később pedig beilleszkedési zavarai voltak, ezzel szemben egy iskolai tudásfelmérőn átlag felett teljesített, ezért tanárai felsőbb osztályba tanácsolták, ami csak tovább erősítette beilleszkedési zavarait. Önéletrajzából számos mozzanat mutat rá arra, hogy Steve Jobs szintén autista volt.

Michelangelo

Reneszánsz szobrász, festő, építész és költő.

Különc, magányos, önmarcangoló személyiségként ismerték kortársai, akinek a művészetéből teljesen hiányzik a derű. Életrajzírói őt kemény akaratú, nehéz természetű embernek írják le. Előnytelen külseje miatt kisebbrendűségi érzésekkel küzdött. Jellemzőek voltak rá a pánikszerű menekülések és a szinte üldözési mániáig fajuló érzések. Egész életében nagyon kevés igazi barátja volt, nem tűrt meg maga mellett senkit.

Lionel Messi

A világ egyik legjobb futballjátékosaként tartják számon, a Barcelona négyszeres aranylabdás zsenije.

Játékával egyértelműen kilóg a mezőnyből. Érdeklődési köre kizárólag a családjára és a futballra összpontosul, nem érdekli a pénz, a csillogás és a partik. Amikor interjút ad, sosem néz a kamerába, az Aspergeresekre jellemező módon kerüli a szemkontaktust.

Hihetetlenül fejlett a memóriája, amit úgy tud a pályán kamatoztatni, hogy állítólag menet közben az agyában végigpörgeti a lehetséges kimeneteleket, emiatt tudja rendkívül jól kihasználni a helyzeteit. "Olyan, mintha előre látná, mit fog csinálni a kapus" - nyilatkozták róla.

Newton

Angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus és alkimista.

Koraszülöttként látta meg a napvilágot. Gyerekkorában nem kapott sok érzelmi biztonságot édesanyjától. Osztálytársai sokat bántották. Ifjúkorára szófogadatlan lett, sokszor kimaradt az iskolából. Tizennyolc évesen viszont már kitűnő bizonyítvánnyal végzett. Tanára már ekkor felfigyelt zsenialitására. Fanatikusan kereste az igazságot a tudományos kutatásokban.

Aspergeresek – képesek a beilleszkedésre

Számos Asperger-szindrómás magától is képes felismerni azokat a különbözőségeket, amiben eltér a többi embertől, ki előbb, ki később megtanulja leküzdeni hátrányait, és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás.

 

 

Nyitókép: Gettyimages.com
Fotók forrása: wikipedia.org

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás