Szülő- és gyereknevelés

Hogyan tudsz segíteni a babának, kisgyereknek otthon, hogy beinduljon a beszéd? Logopédus tanácsai!

Nyelvi fejlődés

Az utóbbi időben egyre több kisgyerekes szülő keresi meg Jaszenovics Gina bajai logopédust azzal a kérdéssel, hogy miként lehet a kisgyerek beszédindulását "katalizálni", hogyan lehet a nyelvi fejlődést otthon ösztönözni. Íme 8 megszívlelendő tanács szülőknek, amit már babakortól érdemes beépíteni a napi rutinba.

1# Beszélj hozzá

Fontos, hogy biztosítsátok a babátok, kisgyermeketek számára a megfelelő nyelvi ingerekben gazdag környezetet. Mit jelent ez? Azt, hogy beszéltek hozzá. Egészen kicsi kortól (születéstől fogva, sőt már az előtt is); a babák, kisgyerekek pozitívan reagálnak a környezet hangjaira és (mily meglepő!) az anyukájuk hangját szeretik a legjobban! Ezért használd bátran a hangod! Énekelj, mondókázz, kommentáld az eseményeket: most felöltözünk, most elmegyünk fürdeni, felvesszük a pizsamát, megisszuk a tejet, stb.

2# Kapcsold ki a tévét, kapcsold ki a rádiót

Számtalan cikk és korábban már én is foglalkoztam ezzel a témával. Egészen egyszerűen teljesen feleslegesen megy a tévé szinte folyamatosan. Nem is nézi senki, nem is hallgatja senki, de megy. Háttérzajként. Folyamatosan. Na, most egy olyan gyereknek, aki éppen az anyanyelvét tanulja, és ebből a szempontból egy rendkívül szenzitív időszakban van, annak fontos, hogy hallja az édesanyja és szűk környezete hangját/artikulációját tisztán! Minél gyakrabban, minél inkább zajmentesen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy este nem nézheted meg a kedvenc sorozatodat, vagy nem hallgathatod meg a híradót, de a nap nagyobb részében, igyekezz ettől tartózkodni. Ezzel például rengeteget segítesz. A tévé megvár, a nyelvfejlődés nem!

3# Csak egyszerűen

„Kérem, tudassa a szülővel, hogy a gyomrom ürességből áll.” (William Shakespeare)
William csak annyit szeretett volna mondani, hogy éhes. Ugye milyen bonyolultan fogalmazott?

Amikor a kisbabádhoz, gyermekedhez beszélsz teljesen felesleges barokkos körmondatokban fogalmazni. Törekedj az egyszerű megfogalmazásokra, kezdetben a rövidebb mondatokra, egyértelműen beszélj! Az idő előrehaladtával majd beszélhetsz vele felnőtt módjára, most még ne tedd.

4# Mesélj neki

A tévét és az ipadot váltsa le az esti mese, amit te vagy apa mesél. El sem hinnétek, milyen fontos!

5# Figyelj rá, figyelj a jelekre, amikor kérdez és válaszolj neki

Tekintettel arra, hogy egy 10 hónapos, 1 éves baba szókincse még nagyon kevéske (gyakran csak hangok, szótagok) nyilván még nem képes úgy kifejezni magát, mint mi. De! Ez nem azt jelenti, hogy ő nem „beszél”. Bizony ebben az életkorban már kérdeznek a babák és várják a választ, amit mi nem hagyhatunk figyelmen kívül. Mind a két gyermekem egy éves kora körül kezdett el kérdezgetni. A fiam rámutatott valamire a házban, azt mondta: ö. Ez neki azt jelentette, hogy „ez mi?” A lányom ugyanezt csinálta, csak ő azt mondta, hogy: e. A gyerekek ebben az életkorban olyanok, mint egy nyelvi szivacs. Szívják magukba a szavakat, a helyzeteket, a kommunikációt. Vedd észre, mit szeretne és válaszolj neki.

6# Ha kell, ismételd el ezerszer is

A tanulás nem megy anélkül, hogy ne ismételnénk. Ezért fontos, hogy, ha kíváncsi egy képre, tárgyra, bármire, akkor ismételjük el számára a szavakat, ahányszor csak kéri. Ugyanez igaz a mesékre és a mondókákra is. Ismételjünk, ha tetszik neki, énekeljük el, ha kell százszor is ugyanazt a dalt.

7# Fordulj felé, lássa a tekinteted, lássa a szád

Az utánzás szempontjából szintén nagyon fontos, hogy a nap során időt szakítsunk arra is, hogy a babával, kisgyerekkel szembe fordulva – akár az ölünkbe véve, akár őt hintáztatva – kommunikáljunk vele. Fontos, hogy ne csak a fülével, hanem a szemével, a szájával és a nyelvével is „lásson” téged!

EZ IS ÉRDEKELHET: MIÉRT VAN MANAPSÁG ILYEN SOK BESZÉDHIBÁS GYEREK?

8# Pozitív megerősítés

Mint az élet minden területén, a nyelvelsajátításban is fontos, hogy a gyermeket pozitívan megerősítsük, ha valamit utánoz, mondani szeretne, jól mondja. Fontos, hogy támogasd a próbálkozásaiban, és megdicsérd, ha kommunikálni próbál veled.
Biztosan hosszan lehetne folytatni még ezt a listát. Igyekeztem összeszedni a talán legfontosabb szempontokat, amiket szerintem érdemes figyelembe venni, és amire érdemes odafigyelni. Ezeknek a pontoknak a betartásával, sok mindent megteszel azért, hogy a babád, kisgyermeked nyelvi készsége jól fejlődjön.


A fotón Jaszenovics Gina bajai logopédus

Fotó: 123RF

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!

Kölöknet hozzászólás

aláírás