Kérdések

Nem tudok velük eleget foglalkozni!

Kedves Szakértő! 3 kisgyermekem van (másfél, 4 és 5 évesek). A legnagyobb gondom,hogy sokszor kell visszautasítanom a velük való foglalkozást a házimunka ill. testvéreik ellátása miatt (a kicsit még etetni kell, fürdetés, öltözésben segítés, stb). Nagyon igényelnék a nagyobbak, hogy úgy játsszak velük, mint az óvónénik. A kicsi is mindenféle pótcselekvést alkalmaz unalmában(ujjszopás szinte naphoszat,szekrényből kipakol-ez utóbbi gondolom figyelemfelkeltés is) amikor a tesói óviban vannak. Úgy érzem, hogy napi szinten az oviból hazasétálás (kb. fél óra, közben beszélgetünk is), és az esti meseolvasás (az is kb fél óra, és akkor is beszélgetünk kicsit), amikre van energiám. Apa is játszik velük esténkét kb. egy órát. Szóval az a kérdésem, hogy milyen következménnyel jár, ha a gyerekek gyakran kapják azt a választ, hogy nem érek erre rá, látod, hogy mást csinálok, majd ha lesz rá időm, stb? Attól tartok, hogy majd ha felnőnek és nekem lenne szükségem rájuk, majd én is ezeket a válaszokat kapom. Jogos a félelmem? Persze tudom, hogy meg kell próbálni bevonni őket a napi teendőkbe. Próbálom is, de gyakran előfordul,hogy az egyik elkezdi a bohóckodást, pl. süti készítés közben, majd a többiek is átveszik tőle, majd a végén óriási felfordulás lesz. Nagyon várom a válaszát! Tovább >>

Kimászkál az osztályból!

Tisztelt Szakemberek! Tanítónő vagyok, s az elsőseim között van egy hiperaktív kisfiú. Messze a legértelmesebb az osztályban, de nagyon sok odafigyelést, külön foglalkozást igényel. Nehezen fogadja el, ha éppen nem Őt szólítom, lehetőleg az elsők között, sokszor nem akarja elvégezni a feladatokat, mert éppen más köti le a figyelmét, mást akar csinálni. Amúgy egy mély érzésű kedves gyerek, állandó szeretetre, elismerésre vágyik. Ha valami nem úgy történik, ahogy neki is megfelel, tetszik, kiszalad az osztályból, én rémülten utána, hisz félek, hogy baja esik, de ugyanakkor rettegek, az alatt a pár perc alatt nehogy a többiekkel történjen valami az osztályban, aztán percekbe telik, míg sikerül a feszültséget oldani (erre legjobb a humor, ezt már kitapasztaltam), a kitűzött feladatot nem tudom befejezni... Persze érzem, hogy ezek a kiszaladások is azért vannak, mert Ő tudja, hogy utána fogok menni, s a figyelmem megint csak az övé. A többiek is kezdenek furcsán nézni, miért jár az egyiknek több odafigyelés, mint a többieknek. Ördögi kör... 22 év tapasztalatát próbálom alkalmazni, az eredménnyel mégis elégedetlen vagyok. Hogy tudjam tartani az óráimat, hogy mindenkinek jó legyen? Lehet ilyet egyáltalán? Tanácsaikat előre is köszönöm.

Tovább >>

Kimaradt a mászás - tanulási zavaros lesz?

Kedves Szakértő! Kisfiam 3 és fél éves, problémám (amit most tudtam meg egyik ismerõsömtõl) a gyerek életében kimaradt a mászás, elõször tanult meg menni és utána mászott. Saját tapasztalatából tudja, hogy ez késõbb a tanulásban gondot fog okozni, szeretném ezeket a gondokat megelõzni, de nem tudom hogyan kezdjek neki. Hallottam egy felmérésrõl ami alapján meg tudják mondani milyen gondokra számíthat a szülõ a késõbbiek folyamán, de sajnos nincs lehetõségem elvinni egy ilyen felmérésre, mivel az isten háta mögött élünk egy kis faluban. Szeretnék segítséget kapni ezzel kapcsolatban, mit is tudjak a gyereknek tanítani. Elõre is köszönöm: egy elkeseredett anyukaTovább >>

Nem hallgatnak rám a gyerekeim!

A férjem vidéken dolgozik. Előfordul, hogy 2-3 nap után jön csak haza. A problémám az, hogy a 2 nagyobb gyerekem szinte már nem vagy csak határozott rászólás után hallgatnak rám. 4 éves múlt a kisfiam és 2 és fél éves a kislányom és van egy 10 hónapos kisbabám, akire több időt szeretnék fordítani. Kiborít, ahogy a nagyok viselkednek. Nem szeretek velük veszekedni, bántani végképp nem szeretném őket,de valamit tennem kell, mert néha már a világból is kiszaladnék mérgemben. Ha apa itthon van,nem ilyen rosszak. Egyébként neki erről más a véleménye. Szerinte majd a kor előrehaladtával okosodnak. Kérem, segítsenek. Köszönöm. Tovább >>

A kisfiam akaratos és egész nap "pörög"!

Kedves Szakértő! A kisfiam 2,5 éves okos, értelmes, tanulékony. Ezzel szemben nagyon akaratos és dühromai vannak, engem elutasít, mikor az apja itthon van ,a testvérét szereti, de néha bántalmazza. Más gyerekekkel szemben nagyon visszahúzódó. Szeret csúnyán beszélni, engedetlenkedni. Napközben nem akar aludni és állandóan „pörög”; reggel 7-től este 21-ig van fent, és akkor nagyon nehéz elaltatni. Mit lehetne tenni?Tovább >>

Neheztel az apjára!

Kedves Szakértők! Segítségüket szeretném kérni. Lányunk 3 éves, most kezdte az ovit, fiunk 16 hónapos. Én a fiammal otthon vagyok. A lányunk az utóbb időben egyre inkább furcsán viselkedik az apjával: ha mindketten jelen vagyunk, csak engem szeretne (én fürdessem, én vegyem ki, én etessem, stb) az apjának nem akar puszit adni, ha megérkezik a munkából, elfut tőle sirva. Hétvégén kicsit jobb a helyzet, de hétköznap reggel és este kiborító, főleg hogy az apja nagy szeretettekl közeledne felé, ő meg elutasitja. Az oviban általában vagy nem vagy keveset alszik, bár igényelné. Én mit tudnék tenni hogy ugyanúgy kimutassa szeretetét az apja iránt is mint irántam? Időt kellene rá szánnom, csak egyedül? (erre nem kerül sor általában) vagy az apjával legyenek kettesben? Köszönöm válaszukat! Tovább >>