Családkonzulens: "Nem a hibáztatás visz bennünket előre"

Van, aki azzal védi a magát, hogy nem beszél a másikkal, megszakítja vele a kapcsolatot, elválik. Nem képes békében együtt lenni, vagy elviselni a másik állapotát, tehetetlenséget él meg, és nem bírja tovább. Ezt érdemes elfogadni, és amennyire lehetséges feldolgozni. Mi, akik a családokért dolgozunk is lehetőleg elfogadjuk azt, hogy nem lehet semmi sem tökéletes, így vannak családok, ahol ez az elválás megoldása marad, az a választás, ami által úgy vélik a felek, hogy várakozásaik szerint a legkevesebb sérülés keletkezik.

Az eltávolodás nem feltétlenül jelent az örökké tartó haragot

Van olyan ügyfelem, aki hosszú önismereti munka hatására először a nagybátyjával, majd a nagymamájával vette fel húsz év után a kapcsolatot. Nem a sérelmek felrovása volt a célja, hanem a kapcsolódás, meghallgatás, a saját békétlenségének lezárása. Ez számomra példaértékű, és nagyon tiszteletre méltó, de azt is megértettem volna, ha soha többé nem beszélnek egymással. Ő meglátta, hogy a saját lelki békessége akkor lesz meg, ha felnőttként is találkozik ezekkel a családtagokkal. Ahogy ott állt velük, érezte, hogy esendő emberek, és nem szorul rájuk úgy, mint gyermekként. Megélni azt, hogy érzelmileg stabil és békés tud lenni azzal, akivel kicsikén nagyon fájó sérülések érték, egy olyan tett, ami segít megélni a jelent, értékelni magát, az útját és biztonságosabb alapokat teremteni a saját családjában.

Családkonzultáció – családdal együtt és nélküle is működik

A családkonzultáció során abban igyekszünk segíteni másoknak, hogy mindenki megtalálja a helyét a rendszerben, és rendben érezze magát. Senki ne maradjon egyedül egy nehéz krízisben, és hogy a családtagok képesek legyenek odafordulni egymáshoz, ha valaki szenved, vagy mi fordulunk szakemberként feléjük. Az egy nagyon ideális állapot, ha mindenki nyitott eljönni néhány ilyen alkalomra, professzionális kísérés mellett együtt kilépni a megszokott elakadásokból.

Gyakran találkozom azzal, hogy a múlt és a jelen érzései összekuszálódnak valakiben, nem érzi jól magát a bőrében, de nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy mit érez, mi bántja, mire van szüksége, így félreértések hada indul el a családban. Egy átbeszélés, tisztázás során a párok megdöbbenve ülnek egymást mellett, hogy mennyire másként éltek meg egy-egy helyzetet, és egy ilyen félreértésből mekkora nagy konfliktus keletkezett.

Az is előfordul, hogy a munkahelyen, más területen van elakadás, de a feszültség nincs kimondva, és bekúszik a családba. Rosszkedvűség, hiszti, féltékeny, bántó, akaratos, túl csendes, kéretlenül áldozatos stb. jegyek mutatkoznak meg a viselkedésében (ismerős valamelyik?), ami a többieknél érthetetlenséget, esetleg dühöt vált ki. Mivel az érzéseit önmagának sem validálja, eltaszítja, vagy ha kimondja, támadásba, kétségbe vonásba ütközik, ezért van, aki ezeket az érzéseit megtanulja leplezni, elfojtani. Azonban ez valami ártó dologban úgyis megmutatkozik. Ha nincs belső békesség, az előbb-utóbb visszaüt: negatív szokásokkal önmagát pusztíthatja, ilyen az alkohol vagy a drog, bántásokkal, kitaszítással a kapcsolatot rongálja, ami szintén békétlenséghez vezet.

Önreflexió gyakorlása – akár naponta

Mindennek oka van

Ha letesszük azt a terhet, hogy feladatunk teljesen megérteni egymást vagy saját magunkat, mert ez egy lehetetlen küldetés, akkor eljuthatunk az igazi, de már reális kihíváshoz, ami az ELFOGADÁS. Először is ítélkezés helyett magunkévá tehetjük azt a mondatot, gondolatot, hogy mindennek oka van. A családi béke első lépése, hogy nem magunkra vetítjük mások viselkedését, vagyis bármilyen is vagyok, ha hibákat is követek el, értékes és értékelhető embernek tekintem magam. És ugyanez vonatkozik a másik emberre is. Ha van is valami gond, akkor sem valamelyik ember maga a probléma. A kihívás, gond a rendszerben van, nem valakiben. Ez nagy megkönnyebbülést tud adni, és elindulhatunk azon az úton, hogy a megoldásokra, és ezáltal a békére törekedjünk.

Nem a hibáztatás visz bennünket előre

Gyakran beszélnek arról a szakemberek, hogy ne egóból működjünk. A sérüléseink védekező mechanizmusa ez a működés, így ezzel kapcsolatban is nem a hibáztatás, ítélkezés, diagnosztizálás, ami előrevisz minket, hanem ismét a béke megteremtése. Az idegrendszerünk kisimítása kulcskérdés abban, hogy békét tudunk-e teremteni az életünkben.

Örömmel látom a sok cselekvést, amit az emberek ma ez irányba tesznek: a gyülekezeti, egyesületi, alapítványi valós összefogásokat, a relaxáció, nyugtató testmozgásokat, a mentális egészség megteremtésén dolgozó kollégák munkáját, amire bőven van jelenleg kereslet, a természet keresését, a kevesebb játék, eszköz, tárgy jelenlétét az életünkben, a támogató közegek aktiválását, olvasást, amely tevékenységek mind arra irányulnak, hogy béke legyen bennünk. Minden, amit az egyén és a környezete is nyugtató tevékenységnek érez, és hosszútávon pozitív hatással vannak az emberekre. Például az alkohol, cigaretta, drog elsőre megnyugtatja az embereket, de tönkre is teszi őket, ezért ezeket negatív megküzdéseknek tekintjük.

Minőségi emberi kapcsolatok az életünkben

A jó élet egyik legfontosabb ”titka” a minőségi emberi kapcsolataink, így érdemes abban is tudatosnak lennünk, hogy a családunkban és más kapcsolatainkban is miként lehetne minél békésebb a rendszer, ahol megvan a szabad, könnyed, őszinte kommunikáció. Ehhez mindegyik félre szükség van. A felnőttek közös akarata nélkül lehetetlen megteremteni. Ebben kívánnak segíteni a családlelkesítő kártyáim, amelyeket a téli ünnepekre készítettem, és ingyenesen elérhetők a honlapomon.

Hinni azt, hogyha mások is vagyunk, van helyünk a rendszerben: az érzékenyebb jelzi a problémákat a család számára, a talpraesettebb megoldja a feladatokat, a gyermek játékosságot ad, a szőnyeg alá söprő figyel az egyensúlyra (ki mit bír el), a szenvedélybeteg megmutatja mennyire fájdalmasak és elviselhetetlenek a traumák, bántalmazások, a tanulósabb ”fajtától” tanulhatjuk a nyitottságot, a szorongótól, hogy vannak félelmetes dolgok az életben.

Kérdés:

Saját önreflexióm

Segítőként gyakran a mindent „megakartam oldani” működésbe estem, kerestem megállás nélkül a válaszokat, megoldásokat, de nem vettem észre, hogy vannak, akik nem akarnak (még) változtatni, és érdemes volt elfogadnom, hogy ez rendben van így. Még persze most sem megy tökéletesen, mert ez nagyon nehéz, hiszen ehhez értek. Hasznos és fájó volt felfedeznem, hogy a saját hasznosságomról, értékességemről is szól ez a működésem. Ha elfogadom, hogy akkor is elég jó vagyok, ha csak azoknak segítek, akik ezt akarják, és senki sem próféta a saját hazájában, akkor én is megtalálhatom a helyemet a saját rendszeremben. Lehetek én másként elég jó a családomban. Kevesebb a frusztrációm, gondolatom, agyalásom van a felismerésem óta, és ezáltal remélhetőleg elfogadóbbá, lazábbá váltam. A hozzám fordulóknál sosem probléma az elfogadás, hiszen egy az értékrendünk, és hiszünk az őszinte, könnyed és szabad kommunikáció erejében. Tanulhatok azoktól, akik tudnak nemet mondani, és elfogadják a határaikat, mert még ezzel is van dolgom.

Dayfly Kriszti családkonzulens, coach (Fotó: Trosztel Adrienn, forrás: dayflykriszti.hu)

Nyitókép: Getty Images