Szülő- és gyereknevelés

Ha ezt a három kérdést őszintén megválaszolod magadnak, elárulja, hogy békében vagy-e önmagaddal és másokkal!

Családi béke megteremtése 1.

Az a sejtésem, hogy a hangzatos családi béke hallatán sokan mélyet sóhajtottatok. Akár cinikusan felnevettetek, hogy milyen utópisztikus is ez a megfogalmazás, és az is lehet, hogy többeknek kicsordult a könnye, annyira fájdalmasan érinti a téma, az állapot, amire mindannyian jogosan vágyunk. Kérlek titeket, hogy önreflektíven, kritikus szemmel olvassátok az írásomat, keresve a saját válaszaitokat. Dayfly Kriszti családkonzulens, coach vagyok, két gyermekem van, férjemmel 20 éve élünk együtt, ahogy az eskü mondja: jóban rosszban.

A családi béke megteremtése konfliktusokkal jár. Az összecsiszolódás egy párkapcsolatban egy megdolgozott kapcsolathoz vezet. A vélemények ütköztetése a tinédzserrel egy kritikus szemléletű, saját véleménnyel rendelkező felnőttet növeszt ki a családból. Egy 2-4 éves magát földhöz vágó gyermek így tudja kimutatni, hogy fáradt például, s nem bírja el a vásárlást, egyéb programot és követeli, hogy a szülő húzzon helyette határokat, vigye el aludni. Ez is mutatja, hogy a konfliktus előrevivő, lehetőségeket hordozó, fontos része a családi rendszereink harmonikus működésének. Félünk ugyan tőle negatív tapasztalataink miatt, de ha sikerül meglátnunk benne a lehetőséget és úgy kezelni, hogy közben az emberek értékesnek érezhetik magukat benne, akkor sok virág nőhet ki a magból.

Kimondani a gondolatokat félelem nélkül

Mit is jelent az, hogy békesség? A wikiszótár szerint: „Nyugalmas állapot, amely ellenségeskedéstől, viszálytól, zavargásoktól mentes”. Számomra pedig egy biztonságos, könnyű állapotot jelöl, ahol minden érzésnek helye van, ahol elmondhatom a gondolataimat anélkül úgy, hogy félnék, magabiztos vagyok, tévedhetek, mert az rendben van és így lehet velem a másik is.

Belső békéd a kommunikációban, viselkedésben, intimitásban

1# A kommunikációban, amely Virginia Satir családterapeuta szerint, akkor békés, ha egységes, és a felek őszintén, szabadon, könnyedén tudnak beszélni egymással, ez pedig azt mutatja, hogy mindkettőjük önértékelése rendben van. Kicsit forgasd át magadban kérlek ezeket a szavakat, és tedd fel magadnak a következő kérdést:

„Mikor, kivel érzed azt, hogy őszintén beszélgethetsz, könnyedén, szabadon oszthatod meg a gondolataidat?”

Így ültesd át a gyakorlatba:
A békesség alappillére az érzelemszabályozás, önértékelés, hit a saját fejlődés, a saját belső béke megteremtésének képességében. Sokat adhat, ha rendszeresen felidézel egy olyan helyet az életedben, ahol megélted a biztonságot. Képzeld el, hogy ott vagy, figyelheted, hogy mit éreztél a testedben akkor és akár most, ahogy elképzeled, milyen illatok voltak, mit simíthattál meg ott, mit hallottál, láttál.
Néhány percet időzz ezen a helyen kérlek a képzeleted világában.
Az érzés újra veled, benned lehet és viheted tovább a jelenben is.

2# A viselkedésben is látható a belső békesség. Kint és bent harmónia van. Ezt érzékeli a környezet is. A konfliktus megoldásban tudja valaki az érdekeit érvényesíteni és egyszerre magasan alkalmazkodni, s erre teret ad a másiknak is. Tedd fel magadnak a következő kérdést:

„Ki az a személy, akin látod a békességet, nyugalmat? Ő hogyan viselkedik?”

Így ültesd át a gyakorlatba:
Konfliktuskezelésként dönthetünk (jó, ha tudatosan tesszük ezt), hogy alkalmazkodunk vagy irányítunk, de leghatékonyabb mégis az, ha mindkét fél nyitottan igyekszik megoldást keresni KÖZÖSEN a problémára. Gyakorolhatod kifejezni az érdekeidet úgy, hogy közben meghallgatod a másikat és megoldást kerestek egymásra. Igyekezz a napokban egy valakivel megoldatlan problémádat tisztázni. Légy türelmes magaddal és ne akkor kezdd el a gyakorlást, amikor épp kimerült, fáradt vagy.

3# Az intimitásban is fontos része a békességnek, amely csak részben jelenti a szexualitást és a testi kontaktust. Intimitás jelen lehet minden interakcióban gyerekkorunk óta. Nézzük mit mond megint a wikiszótár: „bizalmasság, meghittség, bensőség, közvetlenség”. Tedd fel magadnak a kérdést:

„Mi az utolsó emléked az intimitással kapcsolatban? Milyen intimnek érzett helyzetekért, kapcsolatokért vagy hálás?„

Így ültesd át a gyakorlatba:
Teremthetsz a napokban olyan helyzetet, amikor ez megvalósulhat valakivel, aki közel áll hozzád. Figyelhetsz tudatosan arra, hogy a körülmények adottak legyenek ehhez. Akár előre figyelmeztetheted, hogy erre készülsz és ő is tehet ezért. Még ha egy telefonbeszélgetés is lesz, lehetsz egy szép helyen, akár a természetben, ihatsz egy számodra kellemes italt. Elmondhatod, miért fontos ő neked, mit szeretsz benne, mit ad számodra a kapcsolatotok, készülhetsz egy számára örömet okozó apró gesztussal és tervezhettek tovább együtt ilyen pillanatokat, meghallgathatjátok egymást szabadon, őszintén, könnyedén. Elmondhatod azt is, hogy tudatosan teremtettél egy ilyen helyzetet, mert figyelni akarsz a köztetek lévő intimitásra a jövőben.

A családi béke a saját belső békénkkel kezdődik

Ebben benne van a családban történt sérelmeink feldolgozása, az önértékelésünk megerősítése, az önreflexió gyakorlása és saját magunk elfogadása. Amilyen hibákat magunk is elkövettünk az normális azokban a helyzetekben, amiken átmentünk. Ránézni ezekre nem a hibás keresését jelenti, hanem tanulást és elgondolkodást, hogy miként lehet a jövőben a békét jobban megteremteni ”otthon„. Vállalhatjuk, szembe nézhetünk vele.

   Hibáinkért másoknak sincs joga bántani minket, hiszen senki sem tökéletes. Határokhoz, nemet mondáshoz azonban mindannyiunknak jogunk van.

Ez, ha fáj is nekünk, elfogadhatjuk. Hiszen vannak olyan kapcsolatok, amikben túl nagy sebek jöttek létre és ha valaki nem képes nyitni, azt érdemes elfogadni. Ahogy gyermekkori traumáink kapcsán is nagy megkönnyebbülés elfogadni azt, hogy szüleink nem voltak képesek megadni nekünk, amire szükségünk lett volna, de ez semmit nem jelent arra vonatkozóan, hogy értékes, szerethető gyerekek voltunk. Hogy is lehetne egy gyermek értéktelen, rossz? Folytatom a témát egy következő részben, annyi gondolatom lett. Remélem hasznosak neked ezek a feladatok, gondolatok.

Köszönöm, hogy jelen voltál velem!
Ingyenesen letölthető családlelkesítő játékokat itt találsz:
https://dayflykriszti.hu/par-csaladkonzultacio/

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás