A kora gyermekkori fejlődés jellemzői
Agyunk fejlődéséről dióhéjban
A korai gyermekévek kiemelkedő jelentőségűek a fejlődés folyamatában. A születéstől, sőt már a fogantatástól kezdve az első néhány évben a gyerekek olyan mértékben és ütemben fejlődnek, amely egyetlen későbbi életszakasszal sem vethető össze. Nemcsak a kognitív (megismerési) funkciók, a mozgás, a beszéd, a szociális képességek, a viselkedés, hanem a gyermek testi, mentális egészsége is ebben a korai életszakaszban alapozódik meg.
Gyakorlatilag az első öt év az idegrendszer fejlődésének legdinamikusabb időszaka, de egyben ez a legérzékenyebb, legsérülékenyebb korszak is, amikor a gyerekek egészséges fejlődését számtalan tényező veszélyeztetheti. A biológiai, egészségügyi károsodások mellett a kedvezőtlen szociális, környezeti feltételek, az érzelmi, pszichés „sérülések” együtt és külön-külön is befolyással vannak a fejlődésére.
Az idegrendszer fejlődése
Az idegrendszer kialakulásáról és fejlődéséről egyre több az ismeretünk, az újabb kutatások fényében pedig rendre megdőlnek korábbi vélekedések. Tudjuk, hogy amikor a kisbaba megszületik, agyának tömege még csak egynegyede a felnőtt agy tömegének. Mégis ilyenkor már csaknem az összes idegsejtet (neuront) tartalmazza, amelyet a gyermek használni fog élete során.
A kisbaba agyának növekedése nem elsősorban az idegsejtek szaporodásának, hanem az idegsejtek közötti kapcsolódások (szinapszisok) hálózatos fejlődésének a következménye. Minden tapasztalat, amelyet a baba a mozgás, látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás segítségével a környezetéből szerez, amit a világ felfedezése során megtanul, lenyomatokat hagy az agyában. Az idegsejtek között újabb és újabb kapcsolatok keletkeznek, az agy különböző területei folyamatosan átstrukturálódnak.
Az első életévekben olyan rohamosan alakulnak ki a kapcsolatok és növekszik a szinapszisok hálózata, hogy a második életévre a gyermek agyának tömege eléri a felnőtt agy tömegének háromnegyed részét, öt-hét éves korára a 90 százalékát.
A gyakran használt kapcsolódások további fejlődésre, finomodásra kapnak ösztönzést. Így az olyan „hétköznapi” tanulási folyamatok során, amikor egy gyermek többször próbálkozik, hogy megragadja a csörgőjét, s addig-addig nyújtogatja a kezét, amíg sikerül neki, vagy később, amikor egy kirakós játék darabjainak összeillesztésével kísérletezve végül megtalálja a megoldást, egyre bonyolultabb „áramkörök”, struktúrák jönnek létre az agyában.
Az új struktúrákhoz pedig új funkciók, képességek, készségek kialakulása kapcsolódik. Azok az összeköttetések azonban, amelyeket a gyermek ritkán használ, nem aktivál eleget, hamarosan elgyengülnek, megszűnnek.
Az idegrendszer alapegysége – az idegsejt
Agyi plaszticitás, hierarchikus felépítés
Az agynak ezt a változékonyságát, rugalmasságát nevezzük plaszticitásnak. Bár ma már tudjuk, hogy az agy egész életünk folyamán megőrzi plaszticitását, ez a tulajdonsága mégis a korai fejlődés folyamán érvényesül leginkább. Az agy rugalmassága tíz-tizenkét éves korig elég nagyfokú, ám már ekkor is lassabban megy egy-egy új készség elsajátítása, mint az első öt-hat évben, később pedig ez a folyamat egyre nehezebbé válik.
Az agy fejlődésére jellemző, hogy az agyi struktúrák felépítése hierarchikus, ami azt jelenti, hogy az alapképességekért felelős idegrendszeri kapcsolódások alakulnak ki először, és erre épülnek rá a bonyolultabb képességekért felelős területek. Ha a hierarchikus fejlődés nem megfelelően zajlik, ha az alapképességek kiépülése nincs biztosítva, az erre épülő komplex képességek elsajátítása is sérülni fog.
Így pl. ha a mozgásfejlődés során kimarad valamelyik fejlődési szakasz - pl. a forgás vagy a kúszás, a mászás -, ennek hatásaként később feltűnhet a nagymozgás ügyetlensége, a mozgáskoordináció gyengesége, a finommozgás fejletlensége, illetve ennek lehet hosszú távú következménye az iskolás évek alatt az írás-olvasás zavara, illetve nehézsége.
A fejlődés szenzitív szakaszai
Ugyancsak jellemző az agy fejlődésére, hogy felépülésének vannak szenzitív szakaszai, ami azt jelenti, hogy minden fontos képesség, készség elsajátíthatóságának megvannak a különösen alkalmas időszakai. A szenzitív időszakok a korai fejlődés első néhány évében dominánsak.
Előfordulhat, hogy a gyermek ezekben a speciális időszakokban, amikor az idegrendszer éretté válik bizonyos funkciók, képességek kialakítására, valamilyen okból - akár sérülés, betegség, akár az elhanyagoló környezet okán - nem kapja meg a megfelelő külső ingereket. Ilyenkor az agyban az adott funkció működéséhez szükséges kapcsolati háló nem fejlődik ki teljesen, eltérő fejlődési irány alakulhat ki.
Ilyen szenzitív időszakhoz kötött pl. a látásért, hallásért felelős agyterületek kialakulása, amelyeknek fejlődése a gyermek 2-4 hónapos kora között felgyorsul, és az első év közepe táján csúcsosodik ki. A beszédért, nyelvért felelős agyi területeken hasonló folyamatok zajlanak, de kialakulásuk időszaka későbbi életkorra, a gyermek egyéves korára tehető, míg a magasabb rendű kognitív funkciókhoz (pl. gondolkodás, viselkedés) kötött agyi területek fejlődése az első év vége és az ötödik életév között a legintenzívebb.
„Vad gyerekek”
Minél korábbi életkorban és minél hosszabb időre vonják meg a gyerekektől a fejlődésükhöz szükséges ingereket, annál kisebb az esélye, hogy később pótolni lehessen ezeket az elmaradásokat. Például, ha egy gyermek 6-7 éves koráig teljesen nélkülözi a nyelvi környezetet, súlyos elmaradások alakulnak ki nála. Ismerünk néhány szélsőséges példát olyan „vad gyerekekről”, akik valamilyen oknál fogva hosszabb ideig elszigeteltségben éltek, nem tanultak meg beszélni, s ezt már később sem tudták pótolni.
Ilyen volt az 1800-as években Franciaországban nagy port felvert klasszikusnak számító eset, amikor egy faluban találtak egy 12 év körüli gyermeket, aki valószínűleg egyedül nőtt fel a közeli erdőben. Egy fiatal orvos vette magához, képezte, tanította őt hosszú ideig, de a fiú sohasem tanult meg beszélni és emberi kapcsolatokat sem tudott kialakítani.
De találunk ehhez hasonló történetet a múlt század végéről, amikor egy 13 éves kislányról derült ki, hogy apja gyakorlatilag másfél éves korától elzárva nevelte egy sötét szobában, családtagjainak pedig megtiltotta, hogy beszéljenek hozzá. Miután megtalálták, fejleszteni kezdték, melynek során szókincse ugyan jelentősen növekedett, de nyelvtani fejlődése nagyfokú, behozhatatlan hátrányt szenvedett.
Azoknak a gyerekeknek az esetében, akiknél nem vagy későn veszik észre, ha hallási problémájuk van, szintén sérül a nyelvi fejlődés, hiszen a nyelvi ingerektől való megfosztottságot élik át.
Játsszunk, de mivel?
A kisgyermekek fejlődésében fontos szerepe van a játéknak. Erről olvashatnak a szerző korábbi írásaiban.
Fontos az időben való felismerés
Mindezek fényében nem mindegy tehát, hogy a gyermek fejlődési problémáit időben felismerik-e. A szülő a gyermek legjobb ismerője. Ha gyanú merül fel benne, hogy nem megfelelően fejlődik a gyermeke, érdemes minél előbb szakemberhez fordulni, megfelelő vizsgálattal azonosítani a problémát, vagy éppen megnyugtató választ kapni.
Az is számít, hogy a probléma felismerése, azonosítása után bekerül-e a gyermek minél hamarabb a korai ellátórendszerbe. Nemcsak a tapasztalat, hanem kutatási adatok is igazolják, hogy minél korábbi életkorban kapja meg a gyermek a számára szükséges szolgáltatást, annál nagyobb lesz az esélye az állapotjavulásra, annál nagyobb eséllyel küzdheti le hátrányait, válhat tünetmentessé vagy élhet minőségileg jobb életet.
Nyitókép: Getty Images
