SNI, ADHD, autizmus, Asperger – szindrómák, zavarok, nehézségek. Szakcikkeink segíthetnek az eligazodásban, hogy minél több, naprakész információ álljon a szülők, pedagógusok rendelkezésére.
Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa. Egyik fő kutatási területe az atipikus fejlődés, az átütő fejlődésű vagy többszörös különlegességű tehetségek kutatása, de nemzetközi projektek keretében foglalkozik a gondolkodás és a tanulás hatékonyságát fejlesztő módszerek kutatásával és fejlesztésével is.
A Budapesti Könyvfesztiválon a Tea Kiadó gondozásában megjelent, Tehetségfejlesztés című könyve kapcsán beszélgettünk vele.
Murinai Angéla Németországban élő magyar író, blogger, kreatívírás-oktató, női önsegítő csoportokat vezet. Eredeti szakmája szerint pedagógus, tanítóként, gyermekszínjátszó rendezőként, drámapedagógusként is dolgozott. 2014-ben indította Gumiszoba című blogját, melyben feminizmussal, politikával, társadalmi kérdésekkel és kultúrával foglalkozott. A blog rövid idő alatt népszerű, egyben megosztó lett azzal, hogy nyíltan beszélt tabusított témákról. 2016-ban egy máltai nyaralás során legidősebb fia, a tizenhét éves Bence a tengerbe fulladt. Angélát írói pályáján ez a tragikus esemény indította el.
„A Társaskönyv éppen olyan, amilyennek a szerző az iskolát elképzeli: együtt gondolkodó, inspiráló, kapcsolatorientált, és rendkívül gyakorlatias, sok valódi esettel és példával. A 21. század a változásról szól, ez a könyv a változásba beleszédült világ közepén mutat fel örök értékeket.” – írja a kötetről Gyarmathy Éva.
A "Nem vagytok egyedül" elnevezésű kiskamaszoknak indított népszerű csoportfoglalkozások kapcsán beszélgettünk Hilbert Anette filmterapeutával.
A pszichológiai társasjátékokban az a legnagyszerűbb, hogy olyan témák merülhetnek fel játék közben, amelyek a hétköznapi beszélgetések során nem biztos, hogy előjönnének. A négy játékvariációból álló Kibeszélő társasjáték még ennél is többet tud: gyermekeink élményeire, tapasztalataira, akár legféltettebb gondolataira láthatunk rá, kapcsolódhatunk velük mély családi történetmeséléssel, vagy ellenkezőleg, mókázhatunk nagyokat, élvezhetjük a közös családi pillanatokat, úgy, ahogyan eddig soha.
Minden napra egy kreatív feladat! A méltán híres, Minden napra egy mese című könyv mintájára, a Kreatív Partnerség Magyarország Program Facebook oldalán naponta kerülnek megosztásra művészek és kreatív szakemberek tanulással kapcsolatos ötletei. Miként könnyíthetjük meg a gyerekek tanulását?
H. | K. | Sz. | Cs. | P. | Sz. | V. |
---|---|---|---|---|---|---|
1 2023.12.22 - 2024.01.07 téli szünet | 2 2023.12.22 - 2024.01.07 téli szünet | 3 2023.12.22 - 2024.01.07 téli szünet | 4 2023.12.22 - 2024.01.07 téli szünet | 5 2023.12.22 - 2024.01.07 téli szünet | 6 2023.12.22 - 2024.01.07 téli szünet | 7 2023.12.22 - 2024.01.07 téli szünet |
8 2024.01.08 téli szünet utáni első tanítási nap | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 2024.01.19 A tanítási év első féléve 2024. január 19-ig tart | 20 2024.01.20 Központi írásbeli felvételi vizsgák | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 2024.01.30 Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 |
Közgazdász - szociológus végzettséggel oktatáskutatóként dolgozom. Fontos számomra, hogy a szakma és a civil oldal között termékeny, korrekt információkon és pozitív kommunikáción alapuló kapcsolat alakuljon ki.