Sikeresnek lenni a holnap világában

„Az emberek különböző elképzelésekkel rendelkeznek arról, hogy a digitális technológia milyen szerepet kell játsszon az iskolákban.  Azt azonban semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a digitális eszközök milyen mértékben alakították át az iskolákat körülvevő világot. Azok a diákok, akik nem tudnak eligazodni a komplex digitális térben, nem tudnak részt venni a szociális, gazdasági és kulturális életben sem.

A múltban az oktatás arról szólt, hogy tanítsunk az embereknek valamit. Ma arról szól, hogy segítsünk a diákoknak kifejleszteni egy olyan megbízható iránytűt, navigációs képességet, ami segít nekik megtalálni az utat egy egyre bizonytalanabb, gyorsan változó és  zavaros világban. Manapság  már nem tudjuk pontosan megjósolni, hogyan fognak alakulni a dolgok, mi magunk is gyakran meglepődünk, tanulnunk kell a kivételes helyzetekből, és ezen az úton néha hibákat is elkövetünk. De gyakran a hibák és kudarcok azok, amiket ha sikerül megértenünk, megteremthetik a tanulás és növekedés új környezetét.

Egy generációval ezelőtt a pedagógusok még számíthattak arra, hogy amit megtanítanak a diákjaiknak, azt ők egész életükben hasznosítani tudják. Manapság az iskoláknak egy minden eddiginél gyorsabb gazdasági és társadalmi változásra kell felkészíteniük a diákokat, olyan munkákra, amik még nem is léteznek, olyan technológiák használatára, amiket még fel sem fedeztek, és olyan társadalmi problémák megoldására, amikről még nem sejtjük, hogy be fognak következni.

Az oktatók dilemmája, hogy azok a fajta képességek, amiket a legkönnyebb megtanítani és tesztelni, ugyanazok, amelyeket a legkönnyebb digitalizálni, automatizálni és kiszervezni. Az OECD országokban ma létező munkakörök felét már el lehetne látni pusztán a digitális technológia segítségével. Azaz, a világ nem jutalmazza az embereket többé pusztán azért, amit tudnak – a Google mindent tud – csak azért, amit ezzel a tudással kezdeni tudnak. Ez a fő különbség napjainkban, az oktatás egyre inkább gondolkodásmódról szól, ami kreativitást, kritikus gondolkozást, problémamegoldást és döntéshozatalt igényel, és munkamódszerről, amihez kommunikáció és együttműködés szükséges. Munkaeszközről, és ez nem csak azt jelenti, hogy valaki képes digitális eszközöket használni, hanem hogy fel kell tudni ismerni, hogy milyen új módokon lehet még hasznosítani a működését, és végső soron, szociális és érzelmi képességekről, amik segítenek az embereknek együtt élni és dolgozni. Ilyen a bátorság, az integritás, a kíváncsiság, a vezetési képesség, a reziliancia, vagy az empátia.

Mindez szükségessé teszi az oktatás új, innovatív megközelítését, amiben a technológia nem foglalhat el periférikus pozíciót, ellenkezőleg, a probléma megoldásának középpontjában kell állnia. 

Tudom, hogy a pedagógusok, és az iskolák vezetői keményen dolgoznak azért, hogy ez működni tudjon. De a legutóbbi  PISA eredmények azt mutatták, hogy az iskoláink jócskán a technológiában rejlő lehetőségek mögött járnak. 2012-ben szinte minden diáknak volt otthon számítógépe az OECD országokban, de kevesebb mint háromnegyedük használt számítógépet vagy táblagépet az iskolában, néhány országban kevesebb, mint a diákok fele. Sőt, inkább az a jellemző, hogy amint a diákok belépnek az iskolába, megkérjük őket, hogy kapcsoljanak ki minden náluk lévő kütyüt.

Ami ennél is fontosabb, hogy még azokon a helyeken is, ahol használnak számítógépet a tanteremben, a hatásuk a diákok tanulmányi teljesítményére legjobb esetben is csak vegyesnek mondható. Azoknál, akik csak ritkán használnak számítógépet az iskolában, jobban teljesítenek azok  a diákok, akik gyakrabban. De azok a diákok, akik nagyon gyakran használnak számítógépet az iskolában, sokkal rosszabbul teljesítenek a legtöbb szövegértési feladatban. Elképzelni is nehéz, hogy minél gyakrabban használnak a diákok számítógépet az iskolában, a digitális szövegértésük annál gyengébb, még azután is, hogy a családi háttérből és a diákok demográfiájából származó különbségekre kontrollálunk.

Talán a legkiábrándítóbb eredmény az, hogy a technológia önmagában szinte semmit nem tud segíteni a jó és a hátrányos helyzetű családokból származó diákok közötti teljesítménykülönbség kiegyenlítésében. Azaz, elérni azt, hogy minden diák tudjon alapszinten olvasni és matematikai feladatokat megoldani, többet segít az egyenlő esélyek megteremtésében egy digitális világban, mint high-tech eszközökkel és szolgáltatásokkal látni el őket. 

Egyértelműnek látszik tehát, hogy ugyanebből a technológiából több nem jelenthet megoldást. De az is tiszta, hogy meg kell találnunk a jó megoldást, ha olyan tanulási környezetet akarunk teremteni a pedagógusainknak, ami támogatja a 21. századi pedagógiai módszereket, és ami a legfontosabb, olyan 21. századi képességekkel ruházza fel gyermekeinket, amivel sikeresek lehetnek a holnap világában.

Ezért hívtuk össze az oktatási minisztereket, és az iparág vezetőit, hogy gyűljünk össze Izraelben a második oktatási iparágról szóló világtalálkozón. Miért Izrael? Mert gazdag és izgalmas startup kultúrával rendelkezik az oktatás területén is, ahol az oktatók, a vállalkozók, és a döntéshozók nem félnek egymástól, hanem nap mint nap együttműködnek az innovatívabb és produktívabb oktatási megoldásokért.

A technológia utat jelenthet a tudáshoz való hozzáférés drámai mértékű kiterjesztéséhez. Miért kéne a diákoknak egy két évvel ezelőtt nyomtatott, tíz évvel ezelőtt tervezett tankönyvből tanulniuk, ha hozzáférhetnek a világ legjobb és legfrissebb információihoz?

A technológia  remek lehetőséget teremt a tudásanyag létrehozását segítő együttműködéseknek, ahol a pedagógusok megoszthatják oktatási anyagaikat, és gazdagíthatják is azt az ott tanultakból.  És valóban, ha megnézzük a legmagasabb technológiai tudással rendelkező diákok országait, tipikusan a pedagógusok együttműködésével kezdődik a folyamat, nem a technológia beerőszakolásával a tanórákra. 

Sokkal jobbá kell válnunk abban, hogy a technológiát az olyan pedagógiai módszerek támogatására használjuk, amik a tanulókra, mint aktív résztvevőre tekintenek, az olyan eszközökére, amik segítik az érdeklődésalapú pedagógiát,  és az együttműködést elősegítő felületek fejlesztésére. A technológia a legjobb eszközük arra, hogy támogassuk az élményalapú tanulást, hogy elősegítsük a projektalapú, érdeklődésalapú pedagógiai módszereket, hogy segítsük a gyakorlati tapasztalatok gyűjtését, és a kooperatív tanulást, hogy a tanulók értékes, valós-idejű értékelést kaphassanak, és hogy segítsük a tanuló és tanító közösségeket. Sok jó példát találhatunk a világban körbenézve, mint a táv- és virtuális oktatási terek, vagy a kifejezetten interaktív oktatóprogramok, amik a legkorszerűbb instrukciós tervre, a kísérletezést és szimulációt segítő kifinomult szoftverekre, a közösségi médiára és komoly játékokra építenek. 

Mindez nem csak a 21. századi tanulásról szól. A mai “felcsatlakozott” (connected) tanulók pedagógusainak olyan  témákkal is foglalkozniuk kell, mint az információs túlterhelés, a plagizálás, a diákok megóvása az olyan internetes veszélyektől, mint a csalás, a személyiségi jogos megsértése, vagy egy megfelelő médiafogyasztási „étrend” kialakítása.  Azt várjuk el az iskoláktól, hogy gyermekeink az internetes szolgáltatások és az elektronikus média kritikus fogyasztóivá váljanak, hogy segítség őket abban, hogy jól informált döntéseket hozzanak. És azt is szeretnénk, ha az iskolák felhívnák a figyelmet azokra a kockázatokra, amikkel gyermekeink az online térben szembesülnek, és arra is, hogy ezeket hogyan lehet elkerülni.

Az országainknak meggyőző stratégiákat kell építeniük a pedagógusok kapacitásának fejlesztésére, hogy valóban be tudjuk váltani a technológiában rejlő ígéretet. A döntéshozóknak pedig igyekezniük kell, hogy támogatást szerezzenek ehhez a tervhez. Ezek azok a kérdések, amiket ezen a találkozón meg szeretnénk vitatni.

Mivel a változás mindig bizonytalansággal jár, a pedagógusok a status quo mellett fogják letenni  voksukat. Ha támogatást akarunk szerezni a technológiát aktívan használó iskoláknak, jobban kell kommunikálnunk ennek a lépésnek a szükségességét, és a változást támogató erők összefogását. Kapacitásfejlesztésbe és változás-menedzsment képességekbe kell fektetünk, meggyőző bizonyítékokat kell találnunk, és ezeket a bizonyítékokat el kell juttatnunk az intézményekhez, mindezt támogatva egy fenntartható finanszírozási struktúrával.

Tervünk egyetlen része sem sikerülhet, ha a tanárok nem válnak a változás aktív szereplőivé, nem csak a technológiai innovációk bevezetésében, de a megtervezésében is. Egy dolog biztos, a technológia támogatni tudja a jó oktatást, de a jó technológia soha nem tudja helyettesíteni a rossz tanítást. 

Ez a gyűlés ezeknek a változásoknak a kezdete, és az OECD készen áll arra, hogy támogassa a párbeszédet az oktatási miniszterek, a döntéshozók és az oktatási szektor között, hogy továbbgondolhassuk az itt felvázolt gondolatokat.”
A beszéd eredeti verziója itt található.