Szülőszerep és gyermeknevelés

Vége a hagyományos karácsonyoknak? A Z-generáció másként ünnepel

Karácsony Z-módra

Fiatalok táncolnak a karácsonyi buliban

A Z-generáció sok szempontból másként viszonyul a karácsonyi hagyományokhoz, mint bármelyik őt megelőző korosztály. A fiatalok eltérően gondolkodnak a karácsonyfa-állításról, a karácsonyi sütés-főzésről, sőt még az ajándékok beszerzéséről is. Lássuk, miben mutatkoznak meg ezek a különbségek!

Korábban több cikkünkben is foglalkoztunk a Z-generációval: írtunk arról, hogyan állják meg a helyüket a munka világában; miként motiválhatók hatékonyan a munkahelyen; valamint arról is, mi jelenti számukra a legnagyobb kihívást a karrier építés során. Ezekből egyértelműen kirajzolódik, hogy a Z-generáció értékválasztása a munka–család–énidő hármasában markánsan eltér az előző generációkétól. Úgy tűnik, ez a szemlélet a karácsonyi hagyományokhoz való viszonyukban is megjelenik.

Mielőtt rátérünk a lényegre, elöljáróban szeretnénk tisztázni a fogalmakat, pontosabban azt, hogy melyik generáció alatt kiket értünk.

  • Z-generáció: 1997-2012 között születettek, már az internetes okosvilágban nőttek fel.
  • Y-generáció: 1981-1996 között születettek, a millenium környékén váltak felnőtté.
  • X-generáció: 1965-1980 között születettek, gyerekkorukban még analóg, felnőttkorukban már digitális környezetben éltek.

A nemzetközi EssayPro.com fizetős online szakdolgozatírási portál kutatási részlege 6500 résztvevőt kérdezett meg a fenti három generáció közül. Céljuk az volt, hogy megtudják, hogyan látják az egyes generációk az ünnepi időszakot, az ajándékozástól kezdve a karácsonyfán át a rokonlátogatásig. A szembeötlő különbségeket röviden így lehetne összegezni:

  • A Z-generáció 18%-a nem ünnepli a karácsonyt, míg az Y-generáció 11%-a és az X-generáció 3%-a válaszolta ugyanezt.
  • A Z-generáció 23%-a inkább a barátaival vagy egyedül tölti a karácsonyt, míg az Y-generáció 9%-a.
  • A Z-generáció 14%-a nem ért egyet a karácsonyi ünneplés gondolatával.
  • A Z-generáció 28%-a azt tervezi, hogy inkább pénzt költ magára, például apró önajándékokra vagy előfizetésekre fordítva.
  • A Z-generáció 11%-a nem vásárol ajándékokat családtagjainak vagy barátainak.
  • A Z-generáció 31%-a használja a ChatGPT-t vagy más AI-rendszereket, hogy ajándékötleteket merítsen.
  • A Z-generáció 48%-a úgy érzi a nyomást, hogy több pénzt kellene költenie ajándékokra, mint amennyit szeretne.
  • A Z-generáció 62%-a elsősorban online vásárol karácsonyi ajándékokat.

Hogyan látja a Z-generáció a karácsonyt?

A válaszok alapján a Z-generáció számára a karácsony egyértelműen inkább személyes döntés, és nem a társadalmi elvárások vak követése. Ők talán az első generáció, akinek a jó öreg karácsonyfa már nem azt jelenti, mint minden addigi előző generációknak előtte. A zoomerek mindössze 15%-a vallja, hogy érdeklik a karácsonyi hagyományok, mint például a bonyolult ünnepi vacsorával való bíbelődés vagy az ajándékozás.

A kutatás egészéből kitűnik, hogy a Z-generáció már szívesen szakítana a hagyományos karácsonyokkal, amit a kutatás kiértékelői a megnövekedett megélhetési költségeknek és az általános pénzügyi bizonytalanságnak tulajdonítanak, azaz a Z-generációt a karácsonyi kiadásokkal kapcsolatban az óvatos, minimalista megközelítés jellemzi. 

Egy másik figyelemreméltó változás, hogy a Z-generáció tagjainak többsége szívesebben költi magára a pénzét.

Kutatók meglátásai szerint, ha ez a tendencia tovább folytatódik, akkor az év végi ünnepek mindenképpen egyénibbek és személyesebbek lesznek. 

Ha a Z-generáció mégis ajándékra költ, akkor 62%-a főként online vásárol, és egyre növekvő arányban (28%) legalább néhány karácsonyi ajándékot közösségi média platformokon vásárol. Ezzel szemben az X-generáció 28%-a vásárol online.
A zoomerek 36%-a influencerek ajánlásaira támaszkodik az ajándékok kiválasztásakor, szemben az Y-generáció 24%-ával és az X-generáció 14%-ával.

A portál egy másik tanulmánya szerint a Z-generáció sokkal jobban bízik a technológiában, mint a korábbi generációk. Ez ismét tükröződik abban, ahogyan a mesterséges intelligenciát használják a karácsonyi vásárlás során. A Z-generáció 31%-a használja a ChatGPT-t vagy más AI-alapú megoldásokat személyre szabott ajándékötletekhez.
Az ünnepek alatt a Z-generáció folyamatos online jelenlétet mutat. Ezzel együtt járnak a tipikus karácsonyi félelmek, amelyek irreális elvárásokból, torz értékrendből és a lemaradás félelméből (FOMO) fakadnak. 

Karácsonyi szorongás

A Z-generáció 45%-a számol be szorongásérzésről az ünnepek alatt, szemben az Y-generáció 39%-ával és az X-generáció 27%-ával. A mostani huszonévesek 48%-a úgy érzi, hogy nyomás nehezedik rájuk, hogy többet költsenek, mint amennyit megengedhet maguknak, vagy hogy a „megfelelő” ajándékokat tegyék a karácsonyfa alá.
A Z-generáció 31%-a érzi magát magányosnak az ünnepek alatt, szemben az Y-generáció 22%-ával és az X-generáció 11%-ával.

A Z-generáció ajándékpreferenciái

Sokan azt hiszik, hogy a Z-generáció csak a luxusmárkákkal és a trendekkel foglalkozik. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a Z-generáció karácsonyi ajándékai valójában inkább a hasznossághoz és a személyes élményekhez kapcsolódnak.

  • A Z-generáció 38%-a a hasznos ajándékokat részesíti előnyben.
  • A Z-generáció 16%-a trendi gyűjtői tárgyakat szeretne kapni.
  • A Z-generáció 14%-a digitális ajándékokat preferálja, például játékon belüli tárgyakat vagy streaming szolgáltatások előfizetéseit.
  • A Z-generáció 25%-a inkább élményorientált ajándékokat szeretne, például koncert- és rendezvényjegyeket.

A Z-generáció 26%-a nem állít fel karácsonyfát, és 13%-a nem tartja meg a hagyományos karácsonyi vacsorát sem.

A válaszadók 85%-a ellenben azt állította, hogy kifejezett nyomást érez (76%) a karácsonyi ünnepeken való családi összejövetelek kapcsán.

Autentikus, földön járó, harmonikus karácsony

A Z-generáció egyértelműen újradefiniálja a karácsonyt. Az autentikusság, a pénzügyi realitás és a lelki jólét állnak most a középpontban. A hagyományos karácsonyi vacsora és a karácsonyfa, amely alatt hegyekben állnak a becsomagolt ajándékok, szinte már a múlté. Az ünnepek most személyesebbé, rugalmasabbá és érzelmileg könnyebben kezelhetővé váltak.