„Hiba, ha kizárólag szülőként vagy házastársként működünk, és elfelejtünk párként jelen lenni"

Este 9:38. A gyerek végre alszik. A konyhapulton mosatlan cumisüveg, a nappaliban LEGO-ba lép az ember. A nő halkan pakol, a férfi a telefonját görgeti.
Nem veszekednek.
Nem beszélgetnek. Csak működnek. És valahol mindketten azt kérdezik magukban:„Hova tűntünk mi?”
Prevenciós szakemberként és párkapcsolati coachként sok család történetébe nyerhettem bepillantást. Az egyik különösen mély nyomot hagyott bennem.

Amikor a tempó gyorsabb, mint az érés

Járt hozzám egy kisfiú, ADHD diagnózissal. Komoly viselkedési és magatartási nehézségekkel küzdött: mindennapos ellenállás, dacolás, konfliktusok otthon és az iskolában egyaránt. A család erőtartalékai elfogytak.
Mozaikcsaládban éltek. Fiatal pár hozta őt hozzám. Mindkettejüknek volt gyermeke előző kapcsolatából, és röviddel a megismerkedésük után gyors egymásutánban érkeztek a közös babák is. Mire észbe kaptak, már többszörös mozaikcsaláddá váltak: exekkel való egyeztetések, kamasz kihívások, egy atipikus fejlődésmenetű gyermek extra szükségletei, két pici baba, kialvatlanság, anyagi és szervezési nyomás.

Egy alkalommal a nevelőanya könnyekkel a szemében azt mondta: „Elválok. Ezt nem bírom tovább.”
Ami azonban egyértelműen látszott: a szerelmük valódi volt. Csak épp nem volt idejük megélni. A kapcsolatuk fölé nőtt a rendszer. A terhek. A szerepek.
Sokszor látom, hogy nem a szeretet fogy el. Hanem az idő, az energia, a tudatosság. És a legfájóbb mondat, amit ilyenkor hallok: „Nem tudom, mikor távolodtunk el.”Hol rontottuk el?”

Kezdetben vala a férfi és a nő

Amit sokan elfelejtenek: először van a férfi és a nő egy kapcsolatban.
Az udvarlás időszaka. Amikor lessük egymás óhaját, sóhaját, mosolyát. Amikor lenyűgözni akarjuk a másikat. Amikor fontos, hogy mit érez, mit gondol, mire vágyik.
Ez a párkapcsolati minőség az alap.
Aztán leszünk férj és feleség. Ez már rendszerszint. A társadalom legkisebb gazdasági egysége. Számlák, feladatok, munkamegosztás, működtetés. „Hozz haza elég pénzt.” „Intézd el.” „Tartsd fenn.” Itt már gyakran kevésbé fókuszálunk az érzésekre – inkább a struktúrára.
Majd megérkezik a gyermek. Szülővé válunk. Anya és apa leszünk. A fókusz szinte teljesen áthelyeződik a harmadik (negyedik, sokadik…) személyre. Gondoskodás, felelősség, éjszakázás, szervezés. A gyermek kerül a középpontba.
Mindhárom szerep természetes. Mindhárom szükséges. De külön-külön egyik sem elég.

A család olyan, mint egy háromlábú szék

1. Férfi–nő kapcsolat
2. Házastársi/rendszerszerep
3. Szülői szerep

Ha bármelyik láb meggyengül, az egész instabillá válik.
Amikor csak szülők vagyunk, a kapcsolat lassan funkcióvá válik. Amikor csak házastársak vagyunk, a kapcsolat projektmenedzsmentté válik. És amikor már nem vagyunk férfi és nő egymás szemében, akkor a testünk még ott van, de a vágy már csendben kiköltözött.

A gyermek pedig – mivel a legérzékenyebb tükör a rendszerben – reagál. Viselkedéssel. Tünetekkel. Ellenállással. Visszahúzódással. Dühhel. Frusztrációval.
A gyermek nem a szülei konfliktusától sérül leginkább. Hanem a kimondatlan távolságtól. A csendes nehezteléstől. Attól, amikor már nincs érintés. Nincs egymásra nézés. Nincs nevetés. 

Ne hívd Apának/Anyának a párod!

Tudom, sokaknál ez érzékeny pont.
De fontos kimondani: egymást ne szólítsátok Anyának és Apának.
Az a gyerek dolga.
Ha hosszú távon kizárólag szülői minőségben látjátok egymást, sérül a férfi–női dinamika. Márpedig ki akar „Anyával” vagy „Apával” romantikázni?
Egy férfival. Egy nővel. Egy társsal, viszont igen.
Amikor egy hétvégi kiruccanáson is a számlákon, a bevásárlólistán, a logisztikán veszekszünk, akkor nem párként vagyunk jelen, hanem rendszerműködtetőként. Az pedig nem romantikus. Inkább lelombozó.
Minden szerepnek megvan a maga helye és ideje. Ez nem luxus. Ez strukturálás kérdése.

Családdá válni tudatos munka

Régebben a párok házasságfelkészítőre, jegyesoktatásra jártak. Olyan kérdésekkel találkoztak, amelyeket a hétköznapokban sokszor soha nem teszünk fel egymásnak:

• Mit jelent számodra a biztonság?
• Hogyan kezeled a konfliktust?
• Mire van szükséged, amikor fáradt vagy?
• Mit hozol a saját családi mintáidból?

Sokszor nem a jelen házasságunkkal harcolunk, hanem a gyerekkorunkkal. A látott mintákkal. A kimondatlan mondatokkal. A „nálunk soha nem beszéltünk erről” örökségével.
Sokan még az egészséges vita fogalmát sem ismerik. A vita nem harc. Nem hatalmi játszma. Nem veszekedés. Nem arról szól, hogy kinek van igaza. Hiszen ha „legyőzöm” a másikat, a kapcsolatot győzöm le.
A család nem magától lesz harmonikus. A családot teremtjük. Tudatosan. Eszközökkel. Önismerettel.

Mit tehetsz a jó működésért?

Nem kell világmegváltó lépésekben gondolkodni:

• Havonta egy este csak párként.
• Hetente 30 perc „check-in beszélgetés” telefon nélkül.
• Évente legalább egy 48 órás kiruccanás gyerek nélkül.

Ez nem önzés. Ez prevenció. Ha a férfi–női minőséget rendszeresen ápoljátok, a másik két láb is stabil marad.

Vissza a mozaikcsaládunkhoz

A szülők végül eljöttek pár alkalommal gyermek nélkül is. Dolgoztunk az önismeretükön, a transzgenerációs minták felismerésén, a szeretetnyelveken, a strukturáláson. Tudatos időt kezdtek szánni egymásra. Nem csak szülőként, nem csak házastársként, hanem férfiként és nőként. Ma is követem az útjukat. És öröm látni, milyen szépen építették fel az életüket.
Úgy érkeztek, hogy válni akarnak. Ma már valódi családként működnek.
Nem azért, mert eltűntek a kihívások. Hanem mert megtanulták egyensúlyban tartani a három széklábat.
A gyermekeitek egyszer kirepülnek. A kérdés az, hogy amikor majd ketten maradtok a konyhában, idegenek lesztek egymás mellett, vagy újra randizó férfi és nő.
Baba születik? Igen. De a család megszületése idő, tudatosság és közös munka eredménye.
A legszebb benne, hogy ha most azt érzitek: megbillent a szék, sohasem késő újra igazítani a lábakat.