Vekerdy Tamás: A szülők nem tehetik le a fegyvert!

Talán elegendő ok arra, hogy felfigyeljünk arra amit mond a gyereknevelést illetően, ugye?
Az általam nagyra becsült ember gondolataira mindig rezonálok. Egyszerűen csak megerősít a megérzéseimben. És bár a lányom 5 évesen magától megtanult olvasni, és az iskolakezdéséig már két gyerekkönyvet kiolvasott, valamint annyira érdekelte a matematika, hogy mínuszba kellett vele számolnunk, mert untatták az addig ismert műveletek, szorongtam a sulitól. Na nem attól, hogy valamiben nem képes felzárkózni majd, hanem az emberi oldalától, amit még a mai napig sem vagyok képes elfogadni és együttműködni vele. Nem fogadom el, hogy ordítoznak a gyerekekkel – ez semmilyen indokkal sem megengedhető -, a borzasztóan beteges kollektív büntetés ellen oldalakon keresztül tudnám sorolni a nyomos indokaimat, de hasztalan, süket fülekre talál a tanároknál. Nyilván tanárfüggő elsősorban mindaz amiről most írtam, de úgy érzem a poroszos iskolarendszert áthatja. A tanárok többsége – vagy a ránehezedő nyomás miatt, vagy emberi hiányosságai folytán -, türelmetlen, “felülről beszél” a gyerekkel, mintegy elvárja, hogy azonnal értsen meg mindent, amit egyszer(!) elmondott neki. Úgy rossz, ahogy van. Vekerdy ezt érti. Pontosan. Éppen ezért érdemes figyelni a megfigyeléseire, javaslataira. 

Holnap kezdődik a tanév: a tankönyvek újraírásával az állam átvette a teljes irányítást az iskolák, a tanárok, a teljes közoktatás felett. Sok szülőben szül szorongást mindez. Van okuk félni?

– Van – feleli Vekerdy Tamás -, sajnos, van. Annál is inkább, mert a mai iskola alig tud valamit a gyerekről.

– Hogy érti?

– Mások a gyerekek, mint akiket az iskola elképzel, elvár. Gondoljon bele: ebben az életkorban három hónap még jól mérhető fejlődésbeli különbség, és az első osztályban vannak olyan gyerekek, akik csak pár hete töltötték be a 6. évet, és lesznek olyanok is, akik pár nap múlva már a 7. születésnapjukat ünnepelhetik. Gondos az a szülő, aki óvja a gyerekét az iskolától, mert a mai követelmény egy kisgyerek számára nehezen kibírható.

– Miért az?

– Teljesen abszurd elvárás például, hogy karácsonyra vagy az első év végére mindenki írjon, olvasson. Miért kellene 30 gyereknek ugyanúgy haladnia? Lesz olyan is, aki csak harmadik végére fog stabilan írni-olvasni. Akkor ő hülye, a másik meg zseni? Lehet, hogy éppen fordítva, hiszen tudjuk, hogy a későn érő gyerekek között sok a kiemelkedő tehetség. A lányok egyébként is sokkal érettebbek, jobban és hamarabb alkalmazkodnak az iskola által támasztott elvárásokhoz. Fontosak számukra a személyes kapcsolatok, hogy szeresse őket a tanító néni, ezért igyekszenek megfelelni – de ezért nagyon komoly árat fizethetnek.
A Nemes Lívia és munkatársai által korábban végzett vizsgálat – amit az Akadémia kétszer is kiadott, teljesen visszhangtalanul – kimutatta: annak ellenére, hogy a lányok általában egész életükben egészségesebbek, mint a fiúk, az iskolakezdés után mégiscsak többször kerülnek orvoshoz. Bár jól tanulnak, kedvesek, és jó a magatartásuk, gyakran panaszkodnak szédülésre, szemkáprázásra, hányingerre, gyomorgörcsre, vagyis pszichoszomatikus tüneteket produkálnak, olyanokat, amelyekbe a test is belebetegedhet. Ezzel fizetnek azért, mert jól alkalmazkodnak a nem gyerekekre szabott iskolai körülményekhez. A fiúk kevésbé alkalmazkodnak, ezért rájuk azt mondják: rosszak. Pedig tudjuk, hogy egy ilyen kisgyereknek kínszenvedés naponta négyszer, ötször, hatszor 45 percet ülni. Mivel tüdőlebenyük felszíne csak ötöde a felnőttekének, de úgyszólván felnőtti agyvelejük van – és az agy a legoxigénigényesebb szerv – ezért ötször olyan gyorsan kell keringtetniük a vért, amihez pedig 4-5 órát kellene rohangálniuk és üvöltözniük a szabad levegőn. Ehhez egyáltalán nem jutnak hozzá.

– Hogyan lehet ezt az időszakot úgy átélni, hogy a gyereknek a legjobb legyen?

– Csakis a családon múlik. Csakhogy ismert jelenség: amikor iskolába kerül a gyerek, a családok rémülten „leteszik a fegyvert”, és igyekszenek megfelelni annak, hogy mit kíván a tanító néni, és mit kíván az iskola. És képesek megijedni: „Úristen, ezek azt írják az üzenőfüzetben, hogy a gyerekem 75 százalékos. Hát én eddig azt hittem, hogy 150”. Ilyenkor természetesen a szülőnek van igaza, ő látja jól, mert az lát jól, aki szeret. Sok-sok baj van az iskolával, és a szülő dolga, hogy a gyerek mellett és mögött álljon. De nem úgy, hogy azt mondja: „felelj meg annak, amit az iskola követel, mert ha nem csinálod, »inasnak« adlak”. Azt kell éreznie, hogy a családja teljes érzelmi biztonságot ad, nem az iskolai teljesítmény szerint ítéli meg és megvédi, amikor szükséges. Ha beírást hoz, mert a „szünetben szaladgált”, akkor egyszerűen alá kell írni, mert ez egy marhaság, mégis, mi mást csinálna.

– Többet kell foglalkozni otthon a gyerekekkel, ha nem vagyunk elégedettek az iskolával?

– A tananyaggal egyáltalán nem kellene foglalkozni, az iskola a gyerek dolga kellene legyen, ne higgyük el, hogy otthon kell gyakorolni. Hazavonszoljuk a gyereket, közben bevásárolunk, utána leültetjük, miközben főzzük a vacsorát, a másik kezünkkel a szennyest válogatjuk és ebben a némiképp felspannolt állapotban az M betűt gyakoroljuk. Ez katasztrófa, mert az lesz a vége, hogy a végén már kicsit utálom a gyereket, aki kicsit utál engem, de még jobban az M betűt meg az írást. Otthon pihenni, játszani, tombolni kell, de nem gyakorolni. Segítsünk, ha kéri, de ne faggassuk, hogy „van-e lecke”. Mert ha így kezdjük az iskolát, nyolc év családi pokol lesz. Jobb tanuló lesz, ha tudja, hogy ez az ő felelőssége és nem gyötörjük. És ha rossz tanuló lesz, akkor sincs nagy baj. Sok rossz tanuló lett később nagy ember, mert nem korrelál az iskolai beválás az életben való boldogulással.

– Érdemes a szülőnek vitatkoznia az iskolával?
A tanár úr válaszáért és a vele készült teljes interjúért kattints ide!

Vekerdy Tamás talán még nem is láttatja a teljes problémát, hiszen a ma létező iskola jellemzően nem örömszerző és megfosztja a diákot a tanulás szabadságától, a tanárt pedig a tanítás szabadságától.

Ennek okán kerestem tovább, hogy egy gyakorlott pedagógus javasoljon gyakorlati példákat, melyek a pályája során beváltak. Íme:

1. Ha a gyerek nem készült és feleltetjük, ne írjuk be neki az egyest, hanem adjunk meg egy határidőt amikorra megtanulja. 
(Érdekességként: a második gyerekem 3 hét tüdőgyulladás okán lemaradt környezetismeretből. Az amúgy kitűnő tanuló gyerekkel azonnal megíratták a témazárót, persze kettes jegyet kapott rá. A maximalista, önbizalom hiányos kislány összetört. Igazságtalanul, ok nélkül lerontották. Beszéltem az osztályfőnökkel, az indok “kevés jegye volt, majd kijavítja, okos gyerek”! Hogy mi vaaaaaaan? Hát így megy ez, nem törölték azt a jegyet.)
2. Gimnáziumi tanárként 6. vagy 7. órában , ha a diák nem tud odafigyelni tegyünk be egy zenét “3 perc kb” és nyújtozzanak vagy csináljunk egy-két egyszerű gyakorlatot.
3. Ha a fiúk nem tudnak elnyugodni , engedjük le az udvarra, hadd fussanak egy-két kört. Ez is 2-3 perc. Hálásak lesznek.
4. Éhes gyomorral nem lehet figyelni, engedjük meg igyanak, vagy egyenek egy kicsit.
5. Tanítsuk meg a gyerekeknek mindjárt az első hónapban, mit tartalmaz a könyv, nagyon sok diák ha nem ért valamit nem tudja hol tud utána keresni a dolgoknak.
6. Minden tantárgyhoz sok-sok ismeret van az interneten, ne sajnáljuk az időt mi tanárok adjunk mankót a kezükbe és mondjunk meg egy-két linket, mit hol talál. 
7. Hallgassuk végig a diákok óhaját , mire kíváncsiak, miből mit tudnak már és még mit akarnak megtudni.
8. Ha szomorú vagy izgága egy gyerek annak biztos van oka, családi, magánéleti vagy éppen nem tudott aludni, azon a napon hagyjuk békén.
9. Ha tudjuk, hogy aznap még valamiből NAGYDOLGOZAT lesz, engedjük ki őket az előtte lévő órákról, az utolsó 10 percben azzal foglalkozni, amivel akarnak.
10. Minden gyerek alapjában véve jó, nincs olyan hogy a fiúk rosszak, nem szabadna a magatartást osztályozni. Szegény szülő csak jegyet lát, nem azt hogy miért kapott 4-est vagy 3-ast a gyereke. Rég eltöröltem volna, mert úgysem tudunk igazságosak lenni.
Fel a fejjel szülő, a tanár is EMBER. (Tóth Judit – Pápa)

Szerző: Gini Papp – Zacc
A nyitókép: Dr. Vekerdy Tamás emlékoldal - FB
A cikk és a további fotók forrása: zacc.cafeblog.hu