„Unatkozik itthon, már kevés vagyok neki” – szükséges-e egy kisgyereknek bölcsibe járni?

Jelen írás nem arról az esetről szól, amikor az anyának vissza kell mennie dolgozni, ezért a gyermeke, egyéb lehetőség híján a bölcsődében tölti a napjait. Az egy másik élethelyzet, menetrendszerűen felmerülő problémákkal, amelyeket a családnak így vagy úgy, de ekkor is kezelnie kell. Mi most inkább arra keressük a választ, hogy a kistestvérrel otthon lévő, vagy a munkahelyére egyelőre vissza nem térő anya jól teszi-e, ha kizárólag a társaság kedvéért bölcsődébe adja a gyermekét.

Gyermekeink és a kötődés

A biztonságosan kötődő gyermek a szülei, illetve még néhány, általa jól ismert ember – például nagyszülők – közelében érzi jól magát. Ha el is indul időnként felfedezni a világot, mindig visszanéz, hogy a biztonságot jelentő személy ott van-e a közelében. Persze az a gyerek, aki biztonságosan kötődik a szüleihez, hasonló viszonyt tud a bölcsődei gondozóval is kialakítani, nagyon fontos azonban, hogy ez a személy állandó legyen, miközben az alacsony fizetések és a gyakran méltatlan munkahelyi körülmények között sajnos a legtöbb bölcsődében nagyon magas a fluktuáció, és a sokadik gondozónőt a gyerekek már nehezen fogadják el.

Sok családban jó ötletnek tartják akkor bölcsődébe küldeni a gyereket, amikor kistestvére születik. Aggódnak, hogyan fogják az életet két kicsivel megszervezni, és szeretnék a babának is ugyanazt a száz százalékos figyelmet megadni, amit az idősebb kapott az ő korában. Ezt azonban egyetlen szakember sem ajánlja. A kicsinek az lesz a természetes, amibe beleszületik, és általában nagyon ügyesen veszi fel már néhány hetesen is a család ritmusát, a nagynak azonban most van igazán szüksége fokozott figyelemre és türelemre.

„Már kevés vagyok neki” – valóban?

A gyerekeiket bölcsődébe küldő anyák egyik leggyakoribb érve: „Unatkozik otthon, már kevés vagyok neki.” Ebben a megállapításban van egy jó nagy adag igazság. Vekerdy Tamás szavaival élve „Nincs természetellenesebb a panelban szeparáltan gyereket nevelő anyánál.” A gyereknek valóban nem elég, ha a nap 24 órájában csak a szüleit és esetleg a testvérét látja. A régi társadalmakban a családok nem zárták magukra az ajtót, mindenhol volt szomszéd, unokatestvér, nagyszülő, a gyereknek már egészen kicsi korától lehetősége volt számtalan forrásból impulzusokat szerezni.

Csakhogy 3-4 éves kor alatt a legtöbb gyereknek nincs szüksége klasszikus értelemben vett barátokra. Vannak szociálisabb típusok, akik élvezik a többi gyerek társaságát, de ez az ő esetükben is inkább nagyon rövid interakciókat jelent, amikor egymásra mosolyognak, lehagyják egymást a kismotorral, esetleg körbe-körbe szaladgálnak. Ilyenkor azonban még mindig igénylik a szüleik biztonságot adó jelenlétét: az, hogy egy kisgyerek esetlen boldogan eljátszik a többiekkel egy órát a játszótéren, és nem ül végig az anyja mellett, nem azt jelenti, hogy igénye van napi nyolc órát tőle távol, kizárólag a kortársai között tölteni az idejét.

Ha valóban azt veszed észre, hogy a gyereked szívesen tölt időt másokkal, lehet, hogy elsőre inkább célszerű sokat járni vele a játszótérre vagy valamilyen játszócsoportba, kiscsoportos foglalkozásra. Itt nem csak ő szerezhet barátokat, hanem – ami legalább ugyanilyen fontos – te is összeismerkedhetsz hasonló helyzetben lévő anyákkal.

„Bezzeg külföldön…!”

Szintén gyakran visszatérő érv, hogy „Külföldön minden gyerek korán bölcsibe kerül, még sincs semmi bajuk." Aki élt már külföldön – akárhol – az tudja, hogy ez a megállapítás meglehetős leegyszerűsítése a helyzetnek.

Sehol sem jár ugyanis minden gyerek 6 hetes vagy akár 1 éves korától bölcsődébe. A különböző országokban más és más a szülési szabadság rendszere, abban azonban talán az egész nyugati világ egységes, hogy a bölcsőde nagyon sokba kerül – gyakran többe, mint amennyit egy alacsony fizetésű szülő megkeres - így rengeteg család dönt úgy, hogy az anya inkább vissza sem megy dolgozni, a szülők felváltva járnak be különböző műszakokban, vagy a nagymamára bízzák a kicsi gyerek felügyeletét. Szintén nagyon elterjedt a részmunkaidő, tehát kevés gyerek tölti a hét öt napját a bölcsődében. Sok országban még az óvoda is drága, vagy csak egy rövid időre – mondjuk napi 3-4 órára – ingyenes, így a gyerekek nagyobbik része, amíg el nem éri az iskoláskort, több időt tölt a családja körében, mint az intézményben. A „külföldön minden gyerek babakorától bölcsibe jár” érv tehát egészen egyszerűen hamis, még akkor is, ha bizonyos országokban valóban előfordul ilyen is.

De nekem szükségem van már a szabadságra!

Végül vannak anyák, akik nem szégyellik kimondani: nekik van szükségük néha a gyerekmentes időre. Szükségük van arra, hogy eljussanak fodrászhoz, hogy egy nyűglődő kétéves nélkül tudjanak ügyeket intézni, hogy ki tudjanak takarítani, vagy akár nyugalomban meg tudjanak inni egy kávét. Az igény abszolút jogos, és nem kell mártír módon teljesen lemondani róla, viszont érdemes a gyerek érdekeivel összhangban kezelni. Nem ördögtől való, sőt, akár még jót is tehet egy gyereknek, ha heti egy-két délelőttöt egy kis létszámú, családias intézményben tölt el, és ez alatt akár te is fel tudsz töltődni. Fontos azonban, ha megoldható – tehát nem a munkába sietsz vissza -, hogy az átmenet fokozatos legyen, napi nyolc óra közösségre ugyanis egyetlen kétévesnek sincs égető szüksége.