SZÓFOGADÓBB LESZ A GYEREKED, HA PARTNERKÉNT TEKINTESZ RÁ
A gyerekek nem fogadnak szót, nem akarnak együttműködni. Önállósodásra vágynak. Mi, szülők pedig, bár igyekszünk támogatni fejlődésüket, nem szeretnénk elveszíteni a tekintélyünket, és hagyni kicsúszni a kezünkből az irányítást. De akkor mit lehet tenni az ütközés elkerülésének érdekében?
Fotó: Gettyimages.com
A szülőség nagy felelősséggel jár. Nekünk kell megfelelően táplálni a gyerekeink testét és a lelkét. Megismertetni velük mind a külső környezet, mind a belső saját világuk működését, egymás határainak tiszteletben tartását. Hagyni őket tapasztalatot szerezni, s mégis védelmet biztosítani a mindenkori veszélyforrásokkal szemben.
Ha a gyerekeink csupán általunk mozgatott bábok lennének, talán nem is merülne fel saját szülői szerepünk kiválóságának kételye. A gyerekek azonban szabadnak születnek, és ezt az idő múlásával (de már csecsemőkorban is akár) egyre inkább jelzik is a számunkra. Nem fogadnak szót, nem működnek együtt, sőt gyakran kifejezetten szembe is mennek az intelmeinkkel. A gyerekek célja a függetlenedés, hogy minél hamarabb olyan felelősségtudó és önálló felnőttek lehessenek, amilyenek mi, a szüleik vagyunk. Ezen a ponton pedig gyakran összeütközik a két szerepkör.
A gyerek érezni akarja, hogy van hatalma (tudása, képessége) önmaga és a környezete fölött, a szülő pedig szeretné, ha nem veszítené el a tekintélyét, és nem csúszna ki a kezéből az irányítás, amit felelősségtudó gondolkodásmódjából fakadóan szükségesnek érez. De mit lehet ezzel tenni? Hogyan lehet megtalálni azt a közös utat, ami lehetővé teszi a gyereknek az önállóság próbálgatását, a szülőnek pedig a szükséges kontrollt? A közös nevezőt a partneri viszony tudja megadni. Egy olyan fajta kommunikáció, ami nem becsüli se túl, se alá egyik felet sem. Aktív részvételt enged, és közös végső döntést.
A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.
