Popper Péter: "Szándékosan nem szabad megszégyeníteni senkit"
A tanári hivatás sokkal nagyobb felelősség, mint azt sokan gondolják. Erről, illetve empátiáról, tapintatról és megszégyenítésről hoztunk nektek egy rövid történetet - Popper Pétertől.
"Meg kell mondanom, hogy diákként sok megalázó epizódot éltem át. Az osztályfőnök, Windisch tanár úr úgy búcsúzott el tőlem, mint az iskola rémétől, amitől úgy megszégyenültem, hogy az érettségi bankettre már el se mentem. Sőt, később az érettségi találkozókra sem, annyira megutáltam az egész oskolát.
De egy alkalommal – legalább huszonöt-harminc év múlva – felhívott egy volt osztálytársam, és elmesélte, hogy ha én nem is mentem el az érettségi találkozóra, valaki más elment. Nevezetesen az akkor már nagyon öreg Windisch tanár úr, aki azt kérdezte tőlük: ’Gyerekek, volt itt egy fiú annak idején, olyan sok ’p’ betű volt a nevében. Nagyon hülye gyerek volt. Mi lett abból?’ Amikor lelkes pofával azt felelték neki, hogy egyetemi tanár az orvosin, majdnem lefordult a székről.
Legközelebb aztán – több évtized után először – elfogadtam a meghívást az érettségi találkozóra, mert azt mondták, hogy az akkor már kilencvennégy éves Windisch tanár úr megint ott lesz. Naná, hogy akkor elmegyek én is! Oda is sasszéztam elé, és mondtam neki, hogy tanár úr, én vagyok a Popper! Pár másodpercre a távolba meredt, és azt mondta, hogy ’az ablak melletti padsorban ültél, a második sorban’. Az állam leesett, hogy erre emlékszik!
Már épp kezdtem nagyon örülni, amikor így folytatta: ’a legrosszabb emlékeim vannak rólad’. Úgy tűnik, egy ilyen dolog tényleg végigkíséri az embert. Számomra a tapintat azóta is alapkérdés: szándékosan nem szabad megszégyeníteni senkit, se gyereket, se felnőttet, mert ezzel rettenetes fájdalmat lehet okozni. Persze ez empátia dolga is."
Popper Péter: Szerelemről józan nappalon - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető ezen a linken.
Forrás: Nyitott Akadémia
