Óriási teher a gyereknek, amikor neki kell a "szülőnek lenni"
Parentifikáció
A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy gyerekek legyenek, ezért lehetőséget kell nekik teremtenünk arra, hogy igényeiknek megfelelően szabadon fejlődhessenek, életkoruknak megfelelően gondtalanul, spontán és élénken viselkedhessenek. Ha a szülők különböző okok miatt ezt nem teszik lehetővé, és túl sok felnőtt felelősséget bíznak rájuk, akkor ezt nevezzük parentifikációnak. Ha a parentifikáció destruktív jellegű, akkor súlyos következményei lehetnek a gyermek mentális egészségére, ami akár az egész életére kihathat.
A parentifikáció a latin „parentes” (szülő) és „facere” (tenni) szavakból származik, és a szülői szerepekkel járó feladatok gyermekre való átruházását jelenti. Magyarán szólva, a gyermeket parentifikálják, azaz szülővé teszik. A parentifikációnak több formája is ismert (lásd lenti táblázat).
Ha jobban belegondolunk, akkor egészen biztosan találunk az ismeretségi körünkben olyan személyt, netán még a gyerekkorunkból emlékszünk olyan gyerekre, akit nagy valószínűség szerint parentifikáltak. A jelenség legáltalánosabb tünete az, amikor egy gyermek a szüleitől vagy csak az egyik szülőjétől számára nehéz és megterhelő feladatot kap. A szülők elvárják tőle, hogy például főzzön vacsorát a testvéreknek, holott ez egyáltalán nem az ő dolga lenne.
A gyerekek pedig mit sem szeretnének jobban, mint hogy a szüleiknek megfeleljenek, ezért megpróbálják teljesíteni a szüleik túlzott kívánságait, hogy megkapják az azért járó szeretetet.
A probléma ezzel az, hogy gyerekként szülőnek lenni azzal jár, hogy kiszorulnak a gyermekfejlődés szempontjából fontos tevékenységek, mint a barátokkal való találkozások, játék, a gondtalanság. Emellett a gyerekek folyamatosan a hatalom érzetét (teljesítettem, jó vagyok) és a kudarctól való félelmet (a szüleim nem szeretnek többé) élik meg, ami természetesen nagy lelki terhet róhat rájuk. Egy gyerek állandó bizonytalanságot él meg ezáltal, mert ugyan hízelgő számára a hatalom mámora, de folyton felelősnek is érzi magát a szülei jólétéért.
Egy bizonyos ponton ez a felelősségérzet úgy elhatalmasodik, hogy megakadályozza az önállóvá válást és gyermeki önrendelkezést.
Ha egy gyerek nem tanulja meg, hogy nem kell önmagunkat feláldoznunk mások oltárán, nem kell másokról folyamatosan gondoskodni azért, akkor nagy valószínűséggel pszichés problémái lesznek felnőtt korában.
Hogyan lehet egyáltalán idáig eljutni?
Ha a gyermek olyan egészséges környezetben nő fel, ahol teljesen egyértelmű, hogy ki a szülő és ki a gyermek, akkor a gyermeknek nem kell a felnőttek világából érkező problémákkal és feladatokkal foglalkoznia. Nem kell állást foglalnia a szüleivel szemben, például egy köztük lévő vita esetén, és így nem kerül lojalitási konfliktusba.
Sajnos az ilyen egészséges családi környezetet nem lehet magától értetődőnek tekinteni. A szülők gyermekkorukban is szerezhetnek olyan tapasztalatokat, amelyek arra késztetik őket, hogy gyermekeiket parentifikálják. Klasszikus eset, amikor a szülő az első életévében nem tudott biztonságos kapcsolatot kialakítani a legközelebbi gondozottakkal, és ettől (tudat alatt) még ma is szenved. Ezt nevezzük kötődési zavarnak. Ha ennek a személynek ezután saját gyermekei születnek, előfordulhat, hogy megpróbálja őket a megbízható kötődési személy pozíciójába kényszeríteni.
A gyermek rászorulónak érzékeli a szülőt, és kilép a gyermeki szerepéből, megpróbál felelősséget vállalni a felnőttért és segíteni neki.
Az is lehetséges, hogy a szülők maguk is szülői szerepkörbe kerültek gyermekkorukban, és később (tudat alatt) ezt a torz szerepmodellt adják át saját gyermekeiknek.
A gyermekek parentifikációja akkor is előfordulhat, ha a szülők rendkívül stresszes helyzetbe kerülnek, például válás vagy súlyos betegség miatt.
A parentifikáció lehetséges következményei:
- Viselkedési rendellenességek (csökkent játékösztön, spontaneitás és a gondtalanság elvesztése, kevesebb társas kapcsolat)
- Fizikai panaszok
- Alacsony önbecsülés
- Kötődési zavarok
- Depresszió
- Szorongásos zavarok
- Evészavarok
- Droghasználat
- Öngyilkossági hajlam
Az érintett gyermekek gyakran szenvednek a következőktől:
- Egészségtelen perfekcionizmus
- Társadalmi elszigeteltség
- Magányosság
- Félelem a kudarctól
EZ IS ÉRDEKELHET: Mit fejleszt a társasjáték?
Válófélben lévő gyermekek
A válás példája jól szemlélteti a parentifikáció veszélyét: a szülő pszichológiai terhe a gyermek veszteségtől való félelméhez és a felnőttek jólétéért való felelősségvállalás igényéhez vezethet. A gyermek saját igényeit háttérbe szorítja, és megszűnik gyermeknek lenni.
Különösen káros tud lenni, ha a szülők lojalitási konfliktusba sodorják a gyermeküket, és olyan tudással terhelik, amellyel nem tudnak mit kezdeni – például azzal, hogy kémkednek a volt partnerük után, vagy rossz hírbe hozzák őket. Bár sok esetben a szülő-gyerek kapcsolat gyakran különösen harmonikusnak tűnik a kívülállók számára, a valóságban azonban egy zavart, szimbiotikus kapcsolatról van szó, amely súlyos pszichés terhet ró a gyerekre, és valójában családterápiát igényel.
Kiutak a parentifikációból
Egy dolog nagyon fontos: ha e cikk elolvasása után a parentifikált személy szerepében látod magad, vagy az az érzésed támad, hogy parentifikálod saját gyermeked, semmiképpen se kezdd el hibáztatni önmagad vagy a családodat, mert az esetek túlnyomó többségében a parentifikáció tudat alatt történik. Fontos azonban, hogy gyanú vagy felismert probléma esetén szakember segítségét kérd!
Parentifikáció
Instrumentális parentifikáció
A gyermeknek olyan feladatokat kell vállalnia, amelyek nem felelnek meg az életkorának, mint például takarítás, bevásárlás vagy főzés, vagy más családtagokról való gondoskodás, például a fiatalabb testvérek fürdetése – mindezek szülői felügyelet, időkorlátok és dicséret nélkül.
Érzelmi parentifikáció
A gyermeket bevonják a szülők közötti érzelmi konfliktusokba, és elvárják tőle, hogy például békenagykövetként lépjen fel. Az is előfordulhat, hogy a gyermek a partner helyettesítőként lép fel, és ezáltal szeretetet és ragaszkodást követelnek tőle.
Adaptív parentifikáció
A gyermek anélkül végez felnőtt tevékenységeket, hogy fejlődési lehetőségei korlátozva lennének, például elrakja a mosogatógépet, segít a fürdetésben, fizet a szupermarketben. A gyereket ezekért elismerik és dicsérik. A jelenlegi kutatások szerint ez a fajta parentifikáció jótékonyan hat a gyermek önbizalmára és pszichés fejlődésére.
Destruktív parentifikáció
A gyermeknek olyan feladatokat kell vállalnia, amelyek korlátozzák fejlődési képességeit. Ez romboló hatással van a gyermek pszichés fejlődésére.
Fotó: 123RF
– via –
