“Összesúgott a többi szülő a hátam mögött”: egy traumatizált gyermek örökbefogadásának története
Egy idősebb, traumatizált gyerek örökbefogadása minden, csak nem sétagalopp. A fiatal életkorban átélt krízisek ugyanis olyan nyomot hagynak a személyiségen, amellyel a laikus szülő egyedül aligha tud megbirkózni.
Ismered Anne Shirley történetét? A copfos árva kamaszlányt tévedésből fogadja örökbe egy idősebb testvérpár. Mivel fiút szerettek volna, először vissza akarják küldeni az árvaházba, ám a kislány kedvessége és bája magával ragadja őket, és úgy döntenek megtartják. Anne pedig szerető otthonra lel, és örökké hálás marad a jótevőinek.
A sokféle filmes feldolgozást is megélt, kedves könyvsorozat méltán népszerű, de a valóságtól már nem is állhatna távolabb. A traumatizált gyermekek ugyanis a lehető legritkábban simulnak be könnyen az örökbefogadó családjukba. És bár a szülőjelölteket igyekeznek felkészíteni, hogy nehéz feladatot vesznek a vállukra, amikor egy idősebb gyermeket fogadnak örökbe, hogy ez pontosan mit is jelent, el sem tudják képzelni addig, amíg a saját bőrükön meg nem tapasztalják.
“Szenvedélyesen szerettem volna anyává válni”
Kirsty és férje Mike történetét a Sun című brit magazin hozta le. (A szereplők nevét megváltoztatták). A házaspár több évnyi sikertelen teherbeesési próbálkozás után 2012-ben fogadta örökbe az akkor hétéves Adamet. Mint elmondták, semmire sem vágytak jobban, mint hogy szerető szülei legyenek egy kisgyermeknek.
A kisfiú hároméves kora óta élt nevelőszülőknél. A vér szerinti családjából azért emelték ki, mert az anyja már a terhesség alatt is keményen ivott, később pedig többször ápolták súlyos sérülésekkel kórházban a gyermeket.
Bár Kirstyéket megismertették Adam történetével, addig nem találkoztak vele, amíg magukhoz nem vették őt. Néhány napon belül pedig elkezdődött a rémálom.
“Nagyon izgatottak voltunk, Adam viszont halálra rémült. Két nap múlva a karomat kezdte erősen csípni, két hét elteltével pedig rákapott a fojtogatásra, illetve arra, hogy minden ok nélkül ököllel megüt. Senki sem figyelmeztetett minket arra, milyen erőszakos a kisfiú, ezért azt gondoltam, biztos én csinálok valamit rosszul. Mivel én voltam otthon vele egész nap, általában én is voltam a bántalmazások célpontja.” Kirtsy minden alkalommal nyugodt hangon próbálta elmagyarázni Adamnek, hogy amit tesz, helytelen, de úgy tűnt, a gyermek egyszerűen képtelen kontrollálni az indulatait. A szülők tudták, hogy viselkedésének a traumákkal teli múltja az oka, de ez nem segített elviselhetőbbé tenni a mindennapokat.
“Nyugodjon meg anyuka, egyszer majd jobb lesz”
“Az első kilenc hónap maga volt a földi pokol. Egy idegennel voltunk kénytelenek egy fedél alatt élni, aki folyamatos családon belüli erőszakot követett el ellenünk. A házasságunk is megsínylette ezt az időszakot, mert a férjem szerint túl engedékeny voltam.”
Miközben az örökbefogadási tanácsadó azzal nyugtatta a szülőket, hogy az idő múlásával javulni fog a helyzet, az édesanyának az iskolával is meggyűlt a baja. Adam a többi gyereket is bántalmazta, a családot rendszeresen behívatta az igazgató, a szülőtársak pedig összesúgtak a hátuk mögött az iskolaudvaron.
A szülők kézzel fogható segítséget nem igazán kaptak, pedig az esetük nem egyedi. A PEGS nevű brit szülősegítő csoport adatai szerint tízből négy örökbefogadó szülőt bántalmaz hetente legalább egy alkalommal fizikailag a gyermeke, tízből hét pedig napi szinten kénytelen elviselni a szóbeli bántalmazást. Az Adoption UK nevű szervezet 2022-es adatai szerint családon belüli erőszaknak az a formája, amikor a gyermek támad a szülőre, az örökbefogadó családok 65 százalékánál figyelhető meg. Erről rendkívül nehéz beszélni, a szégyen pedig csak még jobban elszigeteli az érintetteket.
Egy nap elmaradt az iskolai tornaóra, amit Adam meglehetősen rosszul viselt. “Egész úton hazafelé engem rugdosott, otthon pedig addig ütött és karmolt, amíg el nem kezdett folyni belőlem a vér. A vécébe zárkóztam be előle, ő pedig még 15 percen keresztül rugdosta az ajtót. Életemben nem éreztem még ilyen rosszul magam. Itt van ez a kisfiú, akit mindennél jobban szeretek, és épp összever engem.”
Az anya nem hagyta magát
Kirstyt végül örökbefogadás utáni depresszióval diagnosztizálta a háziorvos, ő pedig elhatározta, hogy segítséget kér. Elment az önkormányzathoz. Ott először nem foglalkoztak vele, de megmakacsolta magát, és addig nem volt hajlandó távozni, amíg valaki meg nem hallgatta a problémáját.
A kitartás meghozta a jutalmát, és Adamet beutalták kivizsgálásokra. A terápiák után a 11 éves korára a kisfiúnak már a következő problémákra lett diagnózisa: ADHD, reaktív kötődési zavar, szenzoros integrációs zavar, szociális és kommunikációs zavar, magzati alkohol szindróma. Bár ez így felsorolva félelmetesnek hat, a szülőknek mégis könnyebbséget jelentett a tudat, hogy a gondjaiknak nevük van. Innentől pedig a kezelésük is lehetővé vált.
Azóta több mint tíz év telt el. Adam 18 éves, ácsnak tanul, és a célzot terápiáknak köszönhetően egészen új emberré vált. “Jópofa, odafigyelő fiatal lett belőle, akiben rengeteg lehetőség bújik meg. A dühkitöréseiből mára annyi maradt, hogy évente néhány alkalommal a falba öklöz, vagy eldob dolgokat. És mostanában azt is el szokta mondani, mennyire szeret: ez is olyan, ami kisebb korában soha nem fordult elő.”
Adam története tehát végül pozitív fordulatot vett, de ez nem minden esetben történik így: statisztikák szerint Nagy Britanniában az örökbefogadások három százalékát végül felbontják.
Forrás: TheSun
