„Odaadlak a bácsinak!”
Egy anyuka mondta ezt 4 év körüli fiának a minap, egy áruházban. A kisfiú még nézelődni akart, az anyuka meg már menni. Az egyetlen férfi a boltban a biztonsági őr volt, talán rá utalhatott. Nyugodt hangon kérdezgette az anyuka a kisfiút:
„Itt akarsz maradni egyedül? Anya itt hagy, odaadlak a bácsinak.”
A kisfiú semmit sem szólt, csak tágra nyílt szemekkel figyelte az anyát.
Ennek a fajta érzelmi zsarolásnak sok fajtája van.
„Na jó, én elindulok, szia.”
„Ne menj messzebb tőlem, el fognak rabolni.”
„El akarsz veszni? Aztán majd elvisz valami néni, és sosem látod anyát többet.”
Gyermeknevelési módszer? Fenyegetés? Büntetés?
Érzelmi zsarolásról van szó, melyet a gyermeknevelési eszköztár ’övön aluli’ részéhez sorolnék. Rendkívül hatásos, ugyanis a gyerek megijed és kétségbeesik. Ebben az állapotában pedig jobban lehet rá hatni, hirtelen el is felejti, hogy mit akart, miért küzdött, mi ellen tiltakozott, hiszen sokkal több forog a kockán.
A szülő ilyenkor megrázza-megrengeti azt az addig nagy gondossággal felépített érzelmi biztonságot, melyben a gyermek elhitte, hogy a szüleire mindig számíthat. Ahol el sem gondolkodott azon, hogy hogy is van az, hogy róla mindig gondoskodnak, vele törődnek, egy felnőtt mindig vigyáz rá, neki van családja, tartozik valahová.
Ezt a sziklaszilárdnak hitt alapot rendíti meg a szülő olyankor, mikor megfenyegeti a gyereket azzal, hogy otthagyja, magára hagyja. A gyermek kiszolgáltatott helyzetét még jobban kihangsúlyozza, szinte birtoktárgyként kezelve őt. "A világ veszélyes, nélkülem bármi történhet veled." Sugallja a szülő, szándékosan félelmet keltve a gyermekben.
A rövid távú hatás egy engedelmeskedő gyermek.
A hosszútávú hatás, egy olyan gyerek, akinek megrendül a bizalma szüleiben, és sérül a biztonságos világba vetett hite.
Vannak szülők, akik könnyedén, szinte viccesen mondják, elindulást színlelve: „Itt hagylak, ha nem jössz!” A gyerek is tudja, hogy úgysem hagyják ott. Mégsem jó ilyesmivel viccelni. Tekintélyromboló, ha a szülő üres fenyegetéseken puffogtat, és nem tartja be az ígéretét. A szeparációt, a szeretetmegvonást, vagy irreálisan nagy veszély belengetését használni gyermeknevelési módszerként: nem fair. Nem fair és rengeteget árthat a szülő gyerek kapcsolatnak.
Legyen a gyerek hálás azért, hogy figyelnek rá, hogy a szülővel lehet? Fogja föl, hogy a szülőnek nem muszáj gondoskodnia róla? Nem erről szól ez a dolog. Egy olyan kártékony minta ez, amit talán a szülővel is megcsináltak gyerekkorában („Elvisz a zsákos bácsi.”) és ő eszköztelenségében ugyanehhez nyúl, ha már nincs más ötlete.
Ne tegye! A rövid távú hatást messze túlhaladják a módszer ártalmas, hosszú távú következményei.
