Nem a legokosabb, és a legtehetségesebb viszi a legtöbbre az életben – de akkor ki?
“Ha elmegyek egy óvodába, a 4-6 évesek között elég sok tehetséges gyereket látok. Az általános iskola 7. osztályában viszont már nagyítóval kell keresnem őket.” – írta Ranschburg Jenő. Hova lesz menet közben a tehetség a gyerekekből, és mi az oka annak, hogy egyesekben megmarad az, amit a többiek szép lassan elveszítenek?
Mindannyian egy adott intelligenciaszinttel, készségekkel és erkölcsi érzékkel születünk, az életben mégsem feltétlenül az boldogul a legjobban, akit a természet ezekkel bőven megáldott. Sokkal fontosabb, hogy képesek vagyunk-e arra, hogy a hozott készségeinket a lehető legjobban aknázzuk ki, és folyamatos fejlődési lehetőségnek látjuk-e az életet. Ennek alapjait pedig gyerekkorban kell letenni.
Az emberek a gondolkodásmódjukat tekintve alapvetően kétféle csoportba oszthatók: a rögzült (fixed mindset) és a fejlődési fókuszú (growth mindset) szemléletmódot gyakorlókéba – állítja Carol Dweck amerikai pszichológus magyarul is megjelent nagy sikerű, Szemléletváltás – A siker új pszichológiája című művében. Meglátása szerint a kétféle gondolkodásmód között több alapvető különbség figyelhető meg:
A rögzült gondolkodásmódú ember legfőbb tulajdonsága, hogy nem igazán tartja valószínűnek a fejlődést. A kihívásokat kerüli, az elé tornyosuló akadályokat meg sem próbálja legyőzni, az erőfeszítéseket pedig értelmetlennek tartja. A kritikán megsértődik, majd figyelmen kívül hagyja, mások sikerei pedig leginkább féltékenységet váltanak ki belőle.
Ezzel szemben a fejlődési fókuszú ember mindenben a lehetőséget látja. Az akadályokra természetes jelenségként tekint, amelyet az ő dolga legyőzni, a kihívásokat pedig a fejlődés legfőbb mozgatórugójának tartja. Az építő kritikából tanul, a többiek sikerei pedig irigység helyett őt is motiválják.
Az ilyen szemléletmóddal rendelkező ember nem gondolja, hogy a vele született intelligenciája vagy tehetsége előre meghatározza a sorsát. Tudja, hogy erőfeszítéssel sok mindent elérhet, és az életre úgy tekint, mint a folyamatos tanulás lehetőségére. Éppen ezért többre viheti, mint sok, nála magasabb IQ-val rendelkező, vagy természettől fogva tehetségesebb társa, akik azonban megrettennek a kudarc lehetőségétől és nem bírják a kritikát.
A kulcs: helyes dicséret és bírálat
A képességektől eltérően a szemléletmód nem velünk született tulajdonság: jórészt a nevelés és a környezeti hatások eredménye. Hogy hogyan kommunikálsz a gyermekeddel, hogyan dicséred és hogyan kritizálod, kihat arra, ahogyan magára és az elé kerülő feladatokra tekint.
Az utóbbi évtizedek egyik legütősebb pszichológiai üzenete a pozitív megerősítés szükségessége volt, amelynek hatására a szülők jó része ma már mantraszerűen ismételgeti a gyerekének, hogy milyen ügyes, okos és szép. A jó szándékú üres dicséretek azonban hosszú távon inkább ártanak, ha nem az erőfeszítést, hanem a megváltoztathatatlan tulajdonságokat hangsúlyozzák ki.
Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked ne rettenjen meg az előtte álló akadályoktól, és minden helyzetben vegye észre a fejlődés lehetőségét, figyelj oda, hogyan dicséred. Ne domborítsd ki, mennyire ügyes, okos, főleg ne mondj olyat, hogy „Neked ez gyerekjáték, hiszen annyira tehetséges vagy.” Inkább értékeld a bele fektetett munkát: „Látom, sokat dolgoztál vele.” „Sokat tanultál, megérdemelted a jó jegyet.”, „A kitartó edzésnek köszönheted, hogy megnyerted a versenyt.” Ha egy feladat a gyereknek túl könnyű, ajánld fel, hogy próbáljon ki egy bonyolultabbat is. Ha pedig egy különösen nehéz akadályt sikerült megugornia, örüljetek együtt a sikernek anélkül, hogy hozzátennéd: reméled, ilyesmivel a jövőben ritkán kell majd megküzdenie.
A hibák kezelése pozitívan – a „még nem sikerül” szemléletmód
A hibák, bukások az élet részét képezik. Nagyon nem mindegy, hogy ezekből tanulni tudunk-e, vagy elkönyveljük, hogy úgysem vagyunk rá képesek.
Egy TED előadásában Dweck példának hozott egy chicagói középiskolát, ahol a továbbhaladáshoz a diákoknak évenként több tantárgyból vizsgát kell tenniük. A vizsga értékelése azonban egy apró ponton eltér a megszokottól: az elégtelen eredményt elérők bizonyítványába a „még nem felel meg” minősítés kerül. Ezzel elérik, hogy a tanulók ne bukásként kezeljék a kudarcot, hanem a tanulási folyamatuk egy olyan állomásaként, ahonnan még fejlődésre van szükségük – és mindenki biztos abban, hogy ez a fejlődés be is fog következni.
Ugyanebben az előadásában említi azt is, hogy tízéves gyerekeknek olyan feladatot adott, amelyek meghaladták a képességeiket. Maga is megdöbbent azon, milyen élesen elkülöníthetőek voltak azok, akik örömmel keresték a megoldást a feladatra, és azok, akik dühösen és frusztráltan otthagyták az egészet.
A fejlődési fókuszú szemléletmód tanítható és tanulható. Akkor sincs veszve semmi, ha te magad más útravalót kaptál a szüleidtől: a hozzáállás akarattal és sok gyakorlással megváltoztatható. ha pedig magaddal már rendbe jöttél, a gyerekedet is könnyebben tudod a pozitív gondolkodás pályájára állítani.
