Miről mesélnek a gyerekrajzok?
Ahány gyerek, annyiféle rajz. Ám van néhány ábrázolási forma és mód, ami bizonyos gyermektípusokra jellemző, jelentéssel bírnak a használt színek, az ábrázolás módja, az alakok elrendezése és maga a témaválasztás is. A pszichológusok régóta “olvassák” a gyerekrajzokat, de jó, ha a szülők is ismerik az alapokat.
Szín, forma, téma, tér – mindennek van jelentősége, ha meg akarjuk „fejteni” gyermekünk rajzát, legyen az egy kezdetleges irka-firka, vagy egy komplett, kiszínezett családi tabló. Sok rejtettnek vélt utalást próbálunk felszínre hozni, ám a gyermekpszichológusok óva intenek attól, hogy túldimenzionálják a szülők csemetéik alkotásaikat. Mindazonáltal szükséges, hogy teret adjunk az önkifejezés e legáltalánosabb formájának, amely az élményfeldolgozás fontos eszköze.
Ötletes, mélyen elgondolkodtató felhívást intézett tavaly a világ szerencsésebb felében élőkhöz az ENSZ gyermekalapja. A világméretű kampány A remény rajzai nevet viselte, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a szíriai polgárháborút átélő gyermekek által készített alkotások „átrajzolásával” felrázza egy kicsit a világ lelkiismeretét. A szívfacsaró, öldökléseket, tankokat és égő házakat ábrázoló alkotások – úgynevezett traumarajzok – egyfajta válaszreakciók, amelyek a gyermekek körül történtekbe engednek bepillantást, s amelyek – állítja az UNICEF – nem igényelnek különösebb elemzést, de fontos tanulsággal szolgálnak – és talán segítenek abban, hogy a teljes kétségbeesésben is meglássuk a reményt.
A rajz a vizuális művészeteken belül az emberi önkifejezés egyik legfontosabb és egyben legősibb módja, s mint ilyen, a kommunikáció egyik formája. Jóval megelőzte az írott nyelv megjelenését, amit a felső paleolitikum korából származó, több mint 30 ezer éves barlang-és sziklarajzok bizonyítanak. Ezek a rajzok (amelyek piktogram néven ismeretesek) tárgyakat és absztrakt fogalmakat ábrázoltak, később stilizált formában terjedtek el, majd szimbólumrendszerekké (proto-írás), végül pedig írássá fejlődtek. Nem véletlen, hogy amint a kezük ügyébe kerül valamilyen írószerszám, a gyermekek is igyekeznek üzenni a külvilág felé, kifejezve örömüket vagy éppen bánatukat.
Firkától a döntésig
A rajzfejlődés jól elkülöníthető szakaszokra bontható. Nagyjából 2-2,5 éves korban kezdődik – Viktor Lowenfeld (1903–1960) kategorizálása alapján – az ún. firkakorszak. Az első, rendezetlen firkák a kinesztetikus aktivitás megnyilvánulási formái: a gyermek az őt körülvevő vizuális világot még nem megörökíteni próbálja, csupán felismeri a rajzolás örömét. Hat hónap elteltével kezdenek a firkák egyre inkább „alakot” ölteni, és fontos pillanat lesz, amikor a gyermek meg is tudja nevezni alkotását.
A harmadik életév az ún. presematikus korszak nyitánya. Az első tudatos formák ekkor alakulnak ki, az első ilyen valóságábrázoló próbálkozás jellemzően egy ember, kör alakú fejjel és két függőleges, pálcikaszerű lábbal. Később több, jól felismerhető és komplex formák is megjelennek, a gyermekek új fogalmakat keresnek, ezért a szimbólumok folyamatosan változnak, 4-5 évesen pedig már megpróbálnak történeteket elmesélni, vagy problémákat megoldani rajzaikkal.
A sematikus kort (6 év) bár egyértelműen a valósághű ábrázolás jellemzi, megfigyelhető, hogy egyes részletek túldíszítettek, túlszínezettek lesznek, ezáltal hangsúlyosabbá válnak, ha valami fontosat akarnak kifejezni vele; általánosságban az lesz a fontos, hogy a gyermek megmutassa, mit tud az adott dologról. Valamivel az iskoláskor előtt megjelenik a lap tetején a kék vonal és a nap, a lap alján pedig a zöld csík, amelyek az eget és a földet szimbolizálják, a táj gondosan megkomponált lesz.
A 8. életév a realizmus hajnala: a gyermekek rájönnek, hogy a sematikus általánosítás már nem elegendő a valóság kifejezésére. Ekkor kezdik összehasonlítgatni rajzaikat, és ezáltal kritikusabbá válnak magukkal szemben. 9-10 éves korban a rajzok egyre inkább részletgazdagok lesznek: a realisztikus ábrázolásmód lesz a hőn áhított cél. Eddig az alakok papíron való elhelyezése volt a fontos, most viszont az a törekvés válik hangsúlyossá, hogy a megjelenített formák hogyan néznek ki – a dinoszauruszok, szuperhősök stb. a fiúknál, a modellek, lovak, tájképek stb. a lányoknál.
Az ún. pszeudo-naturalisztikus kor kezdete a 12 éves korra tehető. Ez mérföldkőnek számít, ugyanis ez jelenti a rajzolás mint spontán aktivitás korszakának végét. Ekkor a gyermekek a körülöttük levő világ minél élethűbb megjelenítésére törekszenek, megjelenik a fény és az árnyék, a perspektíva, a tér háromdimenziós lesz a távolabb levő dolgok méretének érzékeltetésével. Még a 14 éves kor előtt bekövetkezik a krízis időszaka: a serdülőkor kezdete a művészi fejlődés vége is egyben a legtöbb gyerek számára. Sokan elfordulnak a rajztól, ha csak nem előzi ezt meg egy tudatos döntés a rajzkészségek további fejlesztését illetően. Az önmagukkal szemben kritikus gyermekek könnyen elbátortalanodnak, és máshol élik ki kreatív alkotókedvüket.
"Mágikus út a gyermeklélekhez"
A gyermekpszichológia mindig is használta és használja ma is a gyermekrajzokat a diagnosztikában, ám fontos azok kontextusba helyezése – hívja fel a figyelmet Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus. A szakember szerint jósolni nehéz belőlük, viszont több mindenre is lehet következtetni, de ehhez az kell, hogy a szülők nyomon kövessék az alkotófolyamatot, ha pedig nagy változást vesznek észre az alkotásokban, át kell gondolni a körülményeket, mert esetleg problémára utalhatnak – ám lelki eredetű gondokra nem szabad kizárólag a rajzokból következtetni.
Mégis, azt lehet mondani, hogy bizonyos általános szabályok a gyermekrajzokban is érvényesek, ilyen például a színek használata és a nem. A lányok a melegebb színeket kedvelik, a fiúk ellenkezőleg, a hideg színeket részesítik előnyben. A zöld a kreativitás, a sárga a boldogság, míg a piros az izgatottság indikátora – és egyben az egyik legtöbbet használt szín is. Az alakok elhelyezkedése is számít: ha valaki a lap bal oldalára sűríti „mondanivalóját”, azzal a múlthoz és az anyához való kötöttségét fejezi ki, aki viszont a jobb oldalra rajzol, az a jövőbe tekint és az apával való kapcsolatot jelzi. A kiegyensúlyozott gyermek az egész lapot kitölti rajzával, ami harmóniát sugall.
A méret is fontos: minél nagyobb alakokat rajzol valaki, annál inkább dominánsabb személyiség. A „túlrajzolt”, megnyújtott kéz az agresszivitásra, az apró láb ellenben szintén az instabilitásra utal, ezért oda kell rá figyelni. Nem árt azonban még egyszer hangsúlyozni, hogy a rajzok önmagukban még nem sokat árulnak el a gyermek pillanatnyi lelkiállapotáról, minden esetben célszerű megkérdezni, hogy mit és miért ábrázolt, és mit gondol éppen.
Van azonban néhány olyan ábrázolási forma, mód, amely bizonyos személyiségtípusokra jobban jellemző. Az impulzív gyerekek nyak nélküli nagy alakokat rajzolnak, aszimmetrikus végtagokkal; az aggódó gyermekek sok esőt, felhőt, repülő madarakat és szem nélküli élőlényeket; a félénk gyermekek alacsony, orr és száj nélküli alakokat, testhez „simuló” kezekkel; a dühös gyerekek nagy kezeket és fogakat, hosszú kezeket és keresztezett szemeket; míg a bizonytalan gyermekek hatalmas testű, kéz nélküli, apró fejű alakokat rajzolnak, kissé „megdöntve”.
Talán a legizgalmasabb kérdés mind közül a családtagok ábrázolása, ami sokat elárul a gyermek legszűkebb környezetéről. Itt fontos a sorrend, a gyermek jellemzően azon családtag mellé helyezi magát a rajzon, aki a legközelebb áll hozzá – ha a család boldog és együtt van, a családtagok is egymáshoz közel állva, csoportban ábrázolva láthatók a rajzon, viszont ha magát piciként jeleníti meg, távol a szüleitől, az rendezetlen családi környezetet feltételez és kirekesztettségre utal. Nem kell megijedni, ha a gyermek saját magát nagyobbnak rajzolja szüleinél, ez ugyanis a magas önbecsülés félreérthetetlen jele.
Árulkodó lehet az arckifejezés is, amely nem ugyanolyan az egyes családtagok esetében, és azt mutatja, hogy ki hogyan viselkedik, milyen a hangulata az együtt töltött idő nagy részében. Itt is fontos a méret, minél nagyobb valaki, annál dominánsabb szerepet tölt be a gyerek életében, ahogy a rajzok kidolgozottsága is: minél több részlet látható, annál inkább igaz az a megállapítás, hogy a gyermek meglátja az egyéniséget az egyes családtagokban. A sok testi részlet és a ruha a fejlett vizuális és motoros képességekről árulkodik, míg az eltérő ruházat ábrázolása a nemi különbségek felismerését mutatja.
Forrás: TanTrend
