Milyen családi filmeket nézzünk a téli szünetben? Klasszikus, humoros, elgondolkodtató filmeket egyaránt ajánl a filmterápiás szakember!

Akárhogyan is, a karácsonyhoz mifelénk hozzátartozik a bekuckózás. Tél van, kint cudar hideg, jó esetben bent meleg, de mindenképpen pokrócokban, meleg teával, forró csokival, adott esetben kis nasival, sütivel odakucorodni a képernyő elé és megnézni néhány filmet – ez része ennek az időszaknak. Kitört a téli szünet, gyerekek is végre otthon, nem kell időben lefeküdni, korán felkelni (persze valamiért ilyenkor az sem tűnik olyan borzasztónak, ha egyszer nem muszáj). És akkor jön az, hogy mit is nézzünk. Persze vannak, akiknek ehhez az időszakhoz tradicionálisan hozzátartozik a Reszkessetek, betörők!, akár mindegyik része. Kisebb gyerekekkel talán nem olyan szerencsés, mert hiába a humoros megoldások, mégis az egyik legalapvetőbb gyermeki félelemre épít a történet, a szülei nélkül maradt kisfiúnak számos veszéllyel kell szembenéznie – egyedül. Az angol cím: Home Alone ezt is hangsúlyozza: magárahagyottságot, még ha otthon, ismerős közegben is. A nagyobb gyerekek már nevetnek, mert ismerős szorongásokat nevethetnek ki, mert a kisfiú ügyes és feltalálja magát és szívesen azonosulnak ezekkel a furfangokkal. Persze a film már nem mai és nagyon amerikai, mégis valahogy az egyetemes mesevilágba visz minket, és ebben van a titka. Mert mesékre vágyunk.

Hilbert Anette egyetemi évei alatt irodalmat, filmet, színházat, pszichológiát, filozófiát és művészetterápiát hallgatott, számos szakcikk és tanulmány szerzője, három gyerek édesanyja. (Fotó: Kölöknet)

Igazából ebben az időszakban minden a csodákról szól. December környékére esik a Hanuka, a csodák ünnepe, a zsidó gyerekek nagy kedvence, amikor Szentély visszafoglalásakor nyolc napig égő olajra emlékezünk, és arra, hogy annyi megpróbáltatás után újra volt remény a folytatásra. Ez ma, amikor terroristák még mindig fogva tartanak sok elrabolt gyereket, nőt és férfit (sokak lemészárlása után), azzal a vággyal egészül ki, hogy az elraboltak hazajuthassanak megmaradt családtagjaikhoz. 

A mese, a csodák világában minden lehetséges

És minden egy vágyott állapot fele tart. Felbomlott egyensúlyok helyett újak születnek, és valamiféle rend alakul ki a végére, ahol biztonság van, ölelés, odafigyelés, emberi melegség. A szívünk melegedhet fel ezekkel a filmekkel. Kicsit lelassulunk, elengedjük a napi rohanásokat, a mindennapi küzdelmeket, összebújunk azokkal, akiket szeretünk és a „mit nézzünk” viták után belemerülünk emberi történetekbe. 

Ilyen időszak ez. És a filmek épp ezért nem feltétlenül csengettyűsek és karácsonyi dalosak, még csak nem is feltétlenül jelenik meg bennük a karácsony mint téma, vagy még talán a tél sem, mégis a hidegből a meleg felé tartanak. Sírunk, szipogunk, nevetünk, felszabadulunk és mindezt jó esetben közösen – igazából akkor is, ha épp nincs velünk senki – hiszen sokan látták, látják ezt a filmet, és később is lehet róla beszélgetni valakivel. De ha családdal együtt szippant be minket ez az örvény, akkor jó, hogy meg tudod fogni közben a szerelmed kezét, mikor izgulsz egy szereplő sorsa miatt, vagy megöleled a gyerekedet, gyerekeidet, szüleidet, nagyszüleidet, ha éppen egy-egy jelenet után ki akarod fejezni, mennyire jó, hogy veled vannak, mennyire jó, hogy együtt lehettek ebben az álomutazásban.

Mindig így kellene filmet nézni. Vagyis sokszor. De valahogy úgy alakult, hogy az évnek ebben a részében erre lehetőség adódik. A közös programok, társasozások, főzések, beszélgetések mellett. Mert nincs nyitva semmi, mert mindenki visszahúzódik, mert munka- és iskolaszünet van. 

Milyen filmeket nézzünk?

Bármit, ami nekünk jó, de felsorolok néhány lehetőséget. Másik nap más filmek jutnának eszembe és egész nap sorolhatnék címeket, de íme néhány.

Kisebb gyerekekkel is megnézhető Az igazi csoda, amely a másság elfogadásáról, a beilleszkedésről, a barátságokról mesél. Matilda, a fantasztikus kislány, aki a saját családjában nem talál megértésre, otthonra, de talál magának olyat, ahol elfogadják. Billy Eliot, amely a szegény sorból induló, de az álmait a táncban megtaláló és ahhoz ragaszkodó kisfiú útját követi, akit apja kezdetben a balett iránti előítéletei miatt elutasít, de aztán inkább az előítéleteitől válik meg, mint a fiától.

 Billy Eliot szegény sorból induló kisfiú, aki az álmait a táncban találja meg.

A Jetikölyök animációs film a barátság, az önzetlen segítség erejét mutatja meg. Miközben végigizguljuk a kis jeti hazajutását, a főszereplő barátokra talál és apja halálának feldolgozását is meg tudja kezdeni. A Mindenki szereti a bálnákat látszólag a bálnacsaládról szól, a globális felmelegedés csapdáiról, ugyanakkor arról is, mennyire magunkat látjuk a természetben, mennyire szeretnénk, ha a bálnacsalád megmenekülhetne, ha az a családi kitartás, amit a bálnák mutatnak az utóduk megmentéséért, mindannyiunk küzdelme lenne. 

Az Álomnagyi a mozaikcsalád hatványozott formáját mutatja be, bohó hippi nagymama számtalan unokával, ahol a szülők többszörös újraházasodása miatti furcsa testvérközösség szinte jobban működik, mint a felnőttvilág. A gyerekek vállalnak valós felelősséget magukért, egymásért, miközben a felnőttek tévedéseit próbálják elsimítani. Ugyanakkor a generációk csak látszólag „néznek más mozit”, valójában kiegészítik egymást, függnek egymástól, érzékeny érzelmi pókhálószálakon kapcsolódnak egymáshoz. Az előző filmekkel szemben itt már a tinédzserkor, a felnőtté válás nehézségei és örömei is felbukkannak (egy mellékszálon Az igazi csodában is jelen van), jó alapja lehet a tinikkel való beszélgetésnek kapcsolatokról, szerelemről.

Az álomnagyi egy bohó hippi nagymama számtalan unokával.

A Hazakísérlek című film egy vak fiú, Leo identitáskeresése, akire egy barátságon keresztül talál rá a szerelem. Gabriel minden szempontból a szabadságot hozza be az életébe, új dolgokat próbál ki vele, mellette, és ráébred, hogy a tinikor neki sem olyan nagyon más, mint a kortársainak, mert az extra nehézségek néha nem is ott vannak, ahol evidensnek tűnne az ő esetében. A Heartstopper című könyv alapján készült népszerű Netflix-sorozatban is egy meleg fiú küzd saját magával, felnőtté válásával, vonzalmával. Ezek a filmek arra világítanak rá, hogy ebben az érzékeny korban mindenki ugyanazokon a dilemmákon megy keresztül, és a szerelmekkel tanul magáról, másokról, függetlenül attól, ki kibe szerelmes.  

A Fanny és Alexander nehezebb vállalás, mert a bántalmazás, a családon belüli erőszak rombolását mutatja be és nincs happy end, bár a bántalmazó eltűnik, és a nagymama meséi gyógyítanak, de amit Alexander átélt, annak nyoma marad, ott marad az álmaiban, álomvilágába férkőzik, kísérti tovább. 
Csakúgy a Spencer című film, a Diana-történet azon a karácsony estén, ahol a fikció szerint minden eldőlt, ahonnan már a királyi párnak nem volt visszaút. Finoman mutatja meg, hogy jut el Diana arra a pontra, ahol már csak a válás az egyetlen lehetőség. Bár Kristen Stewart játéka felidézi az Alkonyat trilógia Belláját, a folyton lesütött szem és a furcsa oldalra hajló fejmozdulat, egy idő után megszokjuk, hogy itt ez más karaktert igyekszik leírni, még ha kislányosnak is tűnik, de talán csak mert annyira hozzárendelődött egy másik szerephez. 
Ez utóbbi két film inkább felnőtt választás, nem igazán családi összebújós.

A Spencer című filmet inkább csak szülőknek ajánljuk.

Az Én XX. századom és az AI Mesterséges értelem viszont nagyobb tinikkel együtt is nézhető. Mindkettő a boldogságkeresést állítja középpontba, hogyan és minek lehet örülni, illetve az érzelmek miféle ügyek is. Azzal, hogy egy fikcióban gépek is felruházhatók érzelmekkel, milyen határai lehetnek, és egyébként emberként milyen határai vannak és miféle racionalitása (ha van). Mennyire és miben vagyunk „gépiesek” és hol engedjük el az érzelmeinket, mikor bízzuk még magunkat rá az ösztöneinkre.
És ha már karácsony… tematikusan is kapcsolódik a Jézus Krisztus Szupersztár, örökzöld dalaival és hippi vagányságával, amely érdekes újragondolásokra ad lehetőséget, még sokadszorra újranézve is, miközben az eredeti történetet meséli el – kicsit másképpen. 

Egy másfajta, de nagyon érdekes, az angol humor és Monty Python kedvelőinek témához kapcsolódó klasszikusa Brian élete, ahol Jézus és Brian sorsa párhuzamosan fut: Jézusnak minden sikerül, Brian mindig lecsúszik a lehetőségekről, de jelen van Jézus minden fontos állomásánál, csak más szemszögből látja azokat. Már az első jelenetnél előre látjuk, hogy ő nem szerencsés csillagzat alatt született (szó szerint), amikor Betlehemben a szomszéd istállóban jön világra és hozzá megy be a három bölcs, akik a csillagot követték, majd amikor rájönnek, hogy hibáztak, visszajönnek az ajándékokért. Sok filozofikus kérdést vet fel a film, miközben rengeteget lehet rajta nevetni is. Feledhetetlen a film raccsoló Pilátusa, aki Brian nevét sem tudja rendesen kimondani, és a körülötte állók is nehezen értik a beszédét. Mint ahogyan az is ikonikus, hogy az őt követő tömegnek Brian azt mondja, hogy nem kell senkit követniük, mert mind egyéniségek, majd ezt a tömeg automatikusan megismétli, „mi mind egyéniségek vagyunk”, és valaki közbeszól „én nem”, és lepisszegik. Gyönyörű, hogy az, aki azt mondja, hogy ő nem, éppen ezzel válik mégis egyénivé, vagyis megfordul a szavak értelme. A szavak, azok jelentéseinek egymásba játszatása, a többértelműség, a vizualitás versus verbalitás, a csúsztatások, amelyek mind jelentésváltozást idéznek elő és emiatt mintegy véletlenszerűen másfele vezetik az eseményeket, történetformálóvá válik. Brian egy alternatív Jézus-verzió, vagy egy anti-Jézus figura, hasonlóan az Ikrek című filmben, ahol egyik gyerekben gyűlt össze minden pozitív tulajdonság, a másikban pedig az ellentéte, csupa negatívum (és mindkét esetben kiderül, hogy ez sem ilyen egyszerű). 

Brian-hez hasonló választás a szintén Monty Python készítette film, Az élet értelme, amely nem kisebb kérdést tesz fel, minthogy mivégre vagyunk mi itt. És a kérdés a lehető legkomolyabb, még ha a legkomolyabbnak szánt válaszokon is viccelődik. De ez épp az, amit ilyenkor teszünk. Nevetünk és sírunk együtt a filmeken – de igazából nem a filmeken, hanem saját választásainkon, döntéseinken, életünkön. A jó és rossz dolgokon, amiket megéltünk, és amik még várnak ránk. Kicsit más perspektívából nézünk rá, magunkra, egymásra, kicsit a dobozon kívülről, mert néha ezt is kell, kicsit kiszállni, szünetet tartani, ránézni mindarra, ami volt és lesz, magunkra, egymásra nézni, mielőtt minden folytatódik – ugyanúgy vagy másképp. 

Nyitókép: Getty Images