MIÉRT NEM MŰKÖDIK A BÜNTETÉS, ÉS MI MŰKÖDIK?
Megszidjuk, eltiltjuk, megfosztjuk, vagy éppen elküldjük, hogy megtanulja a leckét. Így neveltek minket, most pedig, jobb ötlet híján, így nevelünk mi is. Pedig ha jobban belegondolunk, ez már nálunk sem működött. Miért van kudarcra ítélve a büntetés, és milyen egyéb eszközünk van arra, hogy életrevaló gyerekeket neveljünk?
Többnyire mind úgy nőttünk fel, hogy a nem kívánt viselkedésünket valamilyen, a szüleink által kreált büntetés követett. Ha nem csináltunk házi feladatot, nem mehettünk focira. Ha nem mosogattunk el, nem jöhettek át a barátaink. Ha nem értünk haza időben vagy nem vettük fel a telefonunkat, akkor szobafogság. Ha szemtelenek voltunk, akkor nyakleves, vagy jobb esetben egyszerű kiabálás. Ha verekedtünk, akkor pedig sarokba állítás, hogy elgondolkodjunk. Elgondolkodtunk? Hát persze! Azon, hogy mennyire igazságtalanok a szüleink, hogy mennyire nem értenek semmit, és hogy legközelebb mennyivel ügyesebbnek kell majd lennünk a lebukás elkerülése végett. Az életre szóló lecke felett, ami eredetileg az üzenete lett volna a büntetésnek, valahogy elsiklottunk. Utána is ugyanúgy elfeledkeztünk dolgokról, ugyanúgy lerészegedtünk, ugyanúgy barátkoztunk „azokkal”, ugyanúgy bajba kerültünk újra meg újra. Most mi vagyunk a szüleink helyében, és jobb ötlet híján, ugyanazt tesszük. Igyekszünk folyamatos kontroll alatt tartani a gyerekeinket, és reménykedünk, hogy egyszer majd megértik: mindezt értük tesszük.
Miért nem működik a büntetés?
A gyereknevelés célja alapvetően az lenne, hogy utódaink elsajátítsák a társadalmunk által elfogadott értékeket, gondolkodásmódot és viselkedésmintázatokat. Azazhogy tanuljanak. A tanulásnak alapvető feltétele viszont, hogy annak pillanatában az egyén biztonságban és elfogadva érezze magát. Ha ez hiányzik, a szervezet túlélő mechanizmusba lép. Falat húz és védekezik. Nem kezd el gondolkodni mögöttes tartalmakon, csak az aktuális helyzeten, hogy abból megmeneküljön.
Amikor a gyerekünk kiveri nálunk a biztosítékot (akármivel), mi felhúzzuk magunkat, és ingerültté válunk. Azaz a gyerek számára legnagyobb biztonságot jelentő személy hirtelen a legfélelmetesebbé válik. Egy ilyen veszélyes helyzetben nem fog összefüggéseket keresni az előzmények és következmények között. Egyszerűen menekülni fog úgy, ahogy tud. Azt fogja megtanulni, milyen módszerrel tud a leggyorsabban biztonságba kerülni. Van, amelyik gyerek számára a szófogadás és a büntetés vállalása tűnik a legjobb megoldásnak, másnak a visszabeszélés, felülkerekedés, megint másnak pedig a kapcsolat minél széles körűbb bontása, az elszakadás.
A logikátlanság hálója
A büntetés, még ha fegyelmezésnek is hívjuk, eleve kudarcra van ítélve, mert következtében a gyerek lelkivilága nem befogadóképes. Egy pillanatra mégis tegyünk úgy, mintha le tudnának vonni messzemenőbb tanulságokat a dorgálásból, hogy így nagyító alá tehessünk egy másik fontos aspektust.
Amikor felelősségre vonjuk a gyereket valamilyen negatívnak vélt viselkedés miatt, a célunk az lenne, hogy életre szóló leckét tanítsunk a számára. Mert nem azzal van a bajunk, hogy nem csinálta meg most a leckét, hanem azzal, hogy ha nem veszi komolyan a kötelességeit, akkor nem fogja megállni a helyét a munkahelyén és az utcára kerül. Amikor mindig égve hagyja a lámpát, nem attól félünk, hogy felgyújtja a lakást, hanem hogy nem fogja értékelni a pénzt, ami fedezi ennek a költségét. Amikor lerészegedik, attól tartunk, hogy nem veszi elég komolyan a saját életének sérülékenységét. Amikor pedig túlságosan kiöltözik, úgy érezzük, hogy nem számol azzal, milyen embereket tud ezzel ingerelni szándékán kívül.
Lehet, hogy gondolkodik közben, de nem azon, amin a szülei szeretnék
Fotó: GettyImages.com
A cikk teljes terjedelmében itt olvasható: divany.hu
Ezt már olvastad?
Ezt már olvastad?
