Már harmadszor csinálom végig a 15 éves kort a harmadik gyerekemmel – hadd segítsek…

A szobája merő káosz és rendetlenség. E-maileket kapok a tanáraitól, hogy későn adja le a feladatait. Amikor erről kérdezem, kifogásokat keres, és úgy tűnik, mindig talál okot, hogy ez kinek a hibája, termesztésen, rajta kívül. Amikor megkérem valamire, rávágja, hogy megteszi, de nem történik semmi. Aztán amikor újra megkérdezem, épp ugyanaz történik.

A fiam csak addig „kapcsol be”, amíg elvégzi a dolgát, ami nagyon feldühít. De ez az egész viselkedés nem csoda, hiszen tizenöt éves. Háromszor éltem át ezt a kort három gyerekemmel, mindegyikük teljesen eltérő személyiséggel rendelkezik. De valamiért ez a kor mindegyiküknél hasonló tünetekkel járt. Egy hatalmas gyomorba rúgás, olyan kihívás, amiről fogalmad sincs. Egy tizenöt éves nem érti a saját érzéseit, de másokét sem képes. A tizenöt éves gyerekedtől sírni, sikoltozni fogsz, és az ágyadon fekve a plafont bámulva azon tűnődsz majd, hol hibáztál.

Van egy barátom, aki a „15 éves történet” kellős közepén van a lányával. Neki ez az első alkalom, és bevallotta, hogy nem igazán kezeli jól. "Lehajítottam a telefonját a lépcsőn, mert nagyon elegem volt abból, hogy az kiszippantja belőle az életet." Romlottak az osztályzatai, és az anyja szerint nem akar semmi mást, mint aludni, és folyamatosan visszabeszél a szüleinek.

Igen, ez a bűvös tizenötös. Én sem kezeltem jól, amikor először mentem át rajta a legidősebbemmel.

Nagyon kemény voltam vele, próbáltam mindent kontrollálni. Azt akartam, hogy legyen önmaga fiatalabb változata, és ezt meg is mondtam neki. Ő mindössze annyit tett, hogy az egész évünket olyan borzalmassá tette, amilyenné csak tudta. Az iskolában problémák kezdtek jelentkezni. Ő néhányszor felpattant a gördeszkájára, hiába mondtam neki, hogy nem mehet el sehova. Annyira borzasztóan viselkedett velem, hogy elvettem a mobiltelefonját, és hónapokig megtiltottam, hogy a barátaival találkozzon. De semmi sem segített. Végül azt mondta, úgy érezte, hogy már nem volt vesztenivalója, ezért csak „a rosszat tette”.

Sokat tanultam abban az évben, és mégis, nagyon sokat hibáztam, amikor a második gyermekem is hasonló nehézségeken ment keresztül.

Mondtam az egyik barátomnak, hogy  jól ismerem már ezt a helyzetet, mégis, minden alkalommal küzdök, hiába harmadszor csinálom végig, ez még nem jelenti azt, hogy pontosan tudom, mit is csinálok.

Azt azonban ezeket tudom a tizenötről:

• hogy ez az egyik legnehezebb év, amit a gyerekeinkkel együtt átélünk
• önállóságot akarnak (és szükségük is van rá), de azért ne adjunk nekik túl nagy teret, mert majd megpróbálják a figyelmet felhívni magukra akkor is, amikor nem is tudják, pontosan mit is szeretnének
• keményen próbára tesz minket, jobban, mint bármelyik másik kor, és valószínűleg többször is elveszítjük majd tizenöt éves gyermekünket, amiért bocsássunk meg magunknak

Aggódni fogunk, hogy rossz társaságba kerülnek, amikor idősebbek lesznek, és félünk,hogy tönkre teszik a jövőjüket. De ebből általában valamikor a tizenhatodik születésnapjuk után kijönnek.

A tizenöt éves kor neked és neki is egy nagy szívás és küzdelem. Mert ők sem érzik jól magukat, de fontos, hogy túlesnünk rajta, és nincs is más választásunk.

A 15 évesek aligha fogadják meg a tanácsodat, de mindenképpen segíts nekik, mert emlékezni fognak rá később, amikor majd nagyobbak lesznek.

A tizenöt éves kor elhiteti veled, hogy a szülőként elvégzett kemény munka semmit sem ért, de hallgattasd el ezt a hangot a fejedben, mert ez nem igaz.

Az első két gyerekem már túl van ezen a koron. Boldogok, mesélnek az életükről, és újra becsülnek, minket, szüleiket, hogy vagyunk.

De ne veszítsd el a hitedet, édesanya. Mert megéri, és gyermeke újra vissza fog térni hozzád. Ígérem.

Forrás: Scarymommy.com 
Nyitókép: GettyImages.com/Jupiterimages