Mire van szükségünk a lelki egészséghez? Egy családkonzulens tanácsai szülőknek

Azzal kezdeném, hogy nem reális elvárás állandó lelki egészségben élni. A lelki egészséget egy hullámnak képzelem el, ami tudatos odafigyeléssel nem viharos, csak enyhén tarajos.
Amikor gondolkodtam a lelki egészség aspektusain, Virginia Satir családteraputa szemlélete jutott az eszembe. Tőle származik az a kutatásokra épülő megállapítás, hogy:

Ez az egyik fő témám a párokkal, családokkal való munkám során, aminek részeként megmutatom, hogyan tudják a párkapcsolatban élők emelni a másikat, elismerést adni egymásnak, önmagukat értékesnek látni nehéz helyzetekben is, az erősségeikre építeni az életüket.

Párkapcsolati célnak álljon itt öt pont, ami a hagyma belseje, és aminek csak a felsőbb héjai lennének az intimitás, a kommunikáció, tanulás, egzisztencia és még sorolhatnánk.

1# Látni és hallani – azt, ami bennem van, és nem azt, aminek lennie kellene bennem.
2# Elmondani – azt, amit érzek és gondolok és nem azt, amit mondanom kellene.
3# Érezni – amit érzek, és nem azt, amit éreznem kellene.
4# Kérni – azt, amire szükségem van és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok.
5# Merni – hogy azt tegyem, amit szeretek, ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.”
(SATIR, V., BALDWIN, M., Familientherapie in Aktion, 142.)

Ha ez az öt cél kicsit elvont számodra, akkor mindjárt konkrét példákon keresztül elmagyarázom, hogyan kell a fentieket értelmezni, és átültetni a mindennapi gyakorlatba.

Szülők számára ezen szemlélet alapján az a tanácsom, hogy:

Elakadások mögött gyermekkori hiányok állnak

Záborszky Zsófia kolléganőm hangsúlyozza oly sokszor, hogy ha magunk felé elfogadással és empátiával vagyunk, akkor ezt tudjuk a gyermekeink felé is közvetíteni.
Sokszor az elakadásunk mögött gyermekkori hiányok, alacsonyabb érzelmi intelligencia állhat, melyeket fontos tisztán látnunk, ahhoz, hogy tudjunk megértéssel lenni önmagunk felé, s tudjuk ezt a mindennapi helyzetekben tudatosan felismerni és ennek megfelelően felülírni magunkban a helyzetekre adott válaszreakcióinkat. Ebben jó támpontot adhat nekünk egy mentális szakember, aki külsőleg is rálát erre, s mégis megtart minket, mikor ezekkel a hiányainkkal nézünk szembe.

 De mit is értünk ilyen hiányok alatt? Ha gyermekként nem volt engedélyünk arra, hogy nevessünk, mókázzunk, lazítsunk, mert inkább azokat az üzeneteket kaptuk szüleinktől, hogy „viselkedjünk”, vagy épp „te vagy a nagy, mutass példát”, akkor nehéz lehet számunkra önfeledtnek lenni a gyermekeinkkel, játszani, akár egy-egy helyzetet viccesen, mókával áthidalni, ez pedig még nagyobb nyomást helyez ránk a gyermeknevelésben, hisz érezzük magunkban, hogy a korábban belénk ivódott mondatok és a külső-belső elvárások két irányba feszítenek minket, szeretnénk lazák lenni, de mégsem megy.

Rajtunk múlik, hogy a negatív hatások ellen teszünk-e tudatosan

A saját 8 éves gyermekem anélkül, hogy a lelki egyensúlyra való törekvés itthon téma lenne, mai napig előfordul, hogy relaxációt kér esténként, mert nem tudja elterelni a gondolatait abból az irányból, hogy háborúznak a közelünkben. És ez félelmet kelthet mindannyiunkban, nemhogy a gyerekeinkben. Saját példámból kiindulva, 10 éve tudatosan foglalkozom a családom és saját magam lelki egészségével, nagyrészt én vagyok a gyerekeimmel, mégis vannak nehézségeik, mélypontjaik.

A gyerekeink egy rendszer részeit képezik, de az, hogy ezen rendszer hatásai meddig tartanak, meddig mélyednek el bennünk, az már rajtunk múlik. Ezekre pedig akkor tudunk reflektálni, ellene tudatos lépéseket tenni, ha van tudásunk, van saját ellenálló képességünk, és hagyjuk a gyermeket élni a saját "szabadságjogaival", mert ezt látjuk tőlünk is.

Ahogy a család is egy rendszer, aminek tagjai hatással vannak egymás életére, úgy a család is része egy nagyobb rendszernek, a világnak, s az onnan jövő hatások szintén érnek minket és a gyermekeinket, de az, hogy ezek a hatások meddig tartanak, mennyire mélyednek el bennük, az már rajtunk múlik. Ha van tudásunk, rálátásunk ezekre, s saját ellenálló képességünk, akkor tudunk megfelelően reflektálni ezekre a beérkező hatásokra, szükség esetén tudatos lépéseket tenni azért, hogy ezek ne hatalmasodjanak el rajtunk. De ezek gyakorlásához az ő „szabadságjogaik” megélésének is teret kell adnunk a mindennapi helyzetekben.

Tehát még egyszer:

1# Látjuk és halljuk mi játszódik le a gyermekünkben,
2# meghallgatjuk őt feltételek, elvárások nélkül,
3# hagyjuk, hogy azt érezze, amit érez, és közben mi is biztonságos közegben megéljük a saját érzéseinket,
4# elmondhassa, hogy mire van szüksége, vagy ha nem tudja, segítünk neki megtalálni,
5# hagyjuk, hogy meg merje tenni, amit szeretne.

Nézzük ismét a gyakorlati oldalát!

Számomra például nagy öröm, amikor a gyerekeim örömmel mennek iskolába és hatalmas szomorúság, ha rendszeresen szorongva indul el az iskolakapu felé. Mit tudunk tenni szülőként hasonló helyzetben? Lépésről lépésre haladok abban, hogy segítsem: meghallgatom, segítek megérteni a konfliktust, belső feszültséget kiváltó helyzetet, kellemesebbé tenni számára az iskolai bentlétet, beszélek a pedagógusokkal, lelki segítőt keresek a gyerekemnek, mert mindent nem tudok megoldani én sem, iskolát, várost, országot váltok, ha erre van szükség. Mi most egy ilyen folyamat vége felé tartunk, és egy biztos, akármennyire nehéz néha megtartani a szabadságunkat, mert sokunk nem erre van programozva vagy, a körülötte lévő rendszer folyamatosan más üzenetet küld, de sose felejtsük el, hogy felnőttként már megtehetjük, hogy minél nagyobb körben ilyen világot hozunk létre magunk körül.
Te kipróbálod?

Nyitókép: 123RF