Körülöttük forog a világ? Tények és tévhitek az egykékről
“Olyan gyámoltalan… A mama kedvence, a széltől is óvják… Miért tudna barátkozni? Fogalma sincs, mit jelent az alkalmazkodás… Önző egy alak, de nem is csoda: hol tanulta volna az osztozást? Hiszen egyke!” – ilyen és ehhez hasonló megbélyegző, valójában azonban igazságtalan és igen bonyolult hátterű megállapításokkal kell szembesülniük azoknak, akik testvér nélkül nőnek fel. A legfrissebb kutatások arra figyelmeztetnek, hogy számtalan hamis sztereotípiát dédelgetünk az egykékkel kapcsolatban.
Nagyon sokáig tartotta magát a szakmában és a közvélekedésben is az a durván egyszerűsítő és számos tévedést szentesítő álláspont, hogy az egykék személyisége egykeségük miatt így vagy úgy, de mindenképp torzul, és hogy az egészséges jellem kialakulásához mindenképp szükség van testvérre.
Félreértés ne essék, egy vagy több testvér mással nem pótolható gazdagságot és sok szempontból valóban előnyt jelent valaki életében – e sorok négy kistesóval rendelkező szerzője ezt bármikor szívesen tanúsítja, ugyanakkor vallja, és rögvest alá is támasztja szakirodalommal, hogy semmivel sem “ér kevesebbet” az, akinek nem jutott tesó az élettől.
A testvérkapcsolatokat rendkívül széles spektrumból vizsgáló, Ölelni és ölre menni című könyvében L. Stipkovits Erika külön fejezetet szentelt az egykéknek, abból a nem titkolt célból, hogy e – gyakran igen nagy károkat okozó – tévhiteket eloszlassa. Mielőtt ezeket sorra vennénk, fontos megvizsgálnunk a legfontosabb szempontot az egykékkel kapcsolatban: meg kell nézni, hogy valaki miért egyke.
Muszáj-egykék, funkcionális egykék, látszategykék
Vannak társadalmak – Kína a legismertebb –, ahol (szokás)jogrend határozza meg, hogy egy családba csak egyetlen gyermek szülessen. Ők a muszáj-egykék, akik a kutatások szerint kevébé képesek a bizalomra, idegenkednek a kockázattól és nincs vállalkozókedvük. Azokban a társadalmakban, ahol szabad választás eredménye az, hogy valakinek nincs testvére, ilyen általános jellegzetességek nem figyelhetők meg.
Látszategykéknek nevezhetjük azokat az egyedüli gyerekeket, akik bár testvér nélkül nőnek fel, valamilyen formában mégis átélték már a testvértraumát, vagyis a testvér miatti trónfosztottság érzését. Látszategyke lehet az olyan gyermek, aki halott testvére emlékének árnyékában nőtt fel, funkcionális egykének pedig azt nevezzük, akit több mint hét esztendő választ el a testvérétől életkorban.
A cikk teljes terjedelmében a Pszichoforyou online pszichológiai magazinban jelent meg, és itt olvasható.
