Kérem, nyugtasson meg, ez nem a végleges verzió? Ugye nem marad ilyen?
Deliága Éva gyermekpszichológus írása a kiskamaszokról.
Kiskamasz: 8-9 éves, már flegmázik, visszaszól, ellenkezik, mintha a második dackorszakát élné. Erről azonban sehol sem lehet olvasni: létezne második dackorszak? Új jelenségről lehet szó? Ki tudja megmondani, hogy mikor múlik el? Ugye csak átmeneti állapotról van szó?
Aggódó, kétségbeesett szülők teszik fel kérdéseiket. 8 éves és már kamasz? Létezik ez? Hogyan lehet rá hatni? Miért nem értékel semmit? Miért változékony a hangulata? Miért csak a barátok számítanak? Miért kekeckedik a kisebb testvéreivel? Hová tűnt a cuki 4-6 évesük? És ki ez a nárcisztikus szörnyeteg, aki a bőrébe bújva köztük él? Mit él!? Húzza a száját, kötözködik, megsértődik, ajtót jól becsapva elvonul. Néha, de csak nagyon néha, megöleli a szüleit, általában érthetetlen oknál fogva. Néha csimpaszkodik, lóg. Néha úgy kétségbe tud esni egy pici apróságtól, mintha világ dőlne össze. Máskor meg visszamegy babába: ő nem találja a pizsamáját, nem tud fogat mosni. Kiszámíthatatlan. Változékony. Hárítja a felelősséget, és képtelen veszíteni, vagy az elfogadni, hogy másnak is lehet jó. Ragaszkodik a tárgyaihoz, osztozni nem tud, túlfejlett az igazságérzete. Az drága kis picike mostanra önző tuskó lett. Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni ezen!
Mit rontottak el?
Sok a kérdés, nézzük sorrendben az okokat.
A 21. században úgy tűnik, hogy minden kicsit hamarabb és gyorsabban történik. A szóban forgó generáció, a mai 8-12 évesek, akik most élik kiskamaszkorukat, már a kütyük között, információ áradatban, háttér TV-zve nőttek fel. Csak úgy szívták magukba az információt, ami dőlt is rájuk a TV-ből, rádióból, számítógépből, okostelefonból. Tájékozottak, és igyekeznek lépést tartani a nagyobbakkal, vágynak a felnőtt kiváltságokra. Nem kisgyerekek már, nem elzárt gyermeki világban élnek, hanem nagyon is beszivárognak hozzájuk a felnőtt világ tartalmai, érzületei: a megakasztó plakátok, a borzalmas-furcsa hírek, a napról napra változó technikai újdonságok.
Ebben a korban már beindulnak a serdülőkori élettani, hormonális változások, amik a hangulatingadozásért, a hirtelen testi növekedésért, az élettaninak is nevezhető lustaságért, a testszagokért, a másodlagos nemi jellegekért és a cukiságfaktor elvesztésért felelősek.
Az érzelmeiket, indulataikat még nem tudják teljesen szabályozni a kiskamaszok, szabálytudatuk még kialakulóban, elsöprik őket a saját indulataik. Nézzünk csak meg egy elvesztett társasjátékozás után egy 9 éves fiút. Sír, kiabál, zokog, mindenkit csalással vádol, megsértődik. Elviselhetetelen egyszóval. Elviselhetetlen a környezetének, és időnként saját magának is.
Fontossá válik a kortárs közeg, hirtelen számítani kezd az osztálytársak, csapattársak véleménye, beindul a hasonlítgatás: kinek mije van?
A morális, erkölcsi értékrend még nem alakult ki teljesen, hiszen az 14 éves korig még fejlődik, így a pillanatnyi ’megúszás’ jobb stratégiának tűnik, mint az igazság vállalása. A felnőttek szabályait megkérdőjelezi, megy a határfeszegetés. Még odébb van az a stádium, mire a szabályok belsővé válnak, és betartásuk nem esik majd nehezére.
Az érdeklődés már kialakult, így, ami nem érdekli, arra nem szeretne energiát fordítani, ez persze meglátszik a tanulmányi eredményen is. Detektálható még a játékosság és mozgékonyság is, ami nehezíti a feladatra koncentrálást, a feladattudat még nem hasonlítható egy érett személyiségéhez.
Jelen van már a kamaszokra jellemző kritikusság is, ahogy más szemében a szálkát, a magáéban azonban a gerendát sem veszi észre. Reális énképe még nincsen, helyezkedik, keresi a pozícióját a világban.
Az okok tehát összetettek: kulturális, társadalmi, biológiai és pszichológiai okok kölcsönhatásáról beszélhetünk, melyek átmenetileg „szörnyszülöttet” eredményeznek: kisembert, aki látszólag magabiztos, azonban nincs még kellő belátása, aki szuper tapasztalt, mégis könnyen befolyásolható, valakit, aki függetlenedni szeretne, mégis mindennél jobban szüksége van támogatásra, szeretetre, ebben a különösen sérülékeny életszakaszban.
Mi a megoldás?
A kiskamasz érzéseit, melyek kuszák, és nagy amplitúdóval, gyakran ingadoznak: tartalmaznia kell a szülőnek. Más szóval, el kell tudni őt viselni, nem szabad élesen bírálni, vagy mélyen a személyiségébe gázolva letörni a szarvait. Mégis jelezni kell a határokat. A kiskamasz nem tudja még, hogy mit akar, és azt sem látja át, hogy működik a világ, könnyű őt megvezetni, rendkívül befolyásolható még. Ezért fontos a feszültségmentes, szerető, biztos családi háttér, ahonnan stabil értékrendet kap. Ezért kiemelten jelentőségteli a közeg, amiben van: milyen iskolába jár, kikkel barátkozik, mit sportol? Fontos, hogy jó közegben legyen, olyanban, ami neki való, ahol van valódi sikerélménye. A szerető, stabil hátérrel, és a jó közeggel, megtartó közösséggel idővel megcsappannak majd ezek a kamaszos jegyek.
Ne feledjék, messze még az az idő, mikor ténylegesen el lehet majd engedni gyermekük kezét. Még formálható, még változik a személyisége, ezért nem mindegy, kik veszik körül, milyen mintát lát!
A kiskamaszkor kemény, a kamaszkor is az lesz, azonban, amit a 8 évesnél látnak: még nem a gyermek végleges személyisége! Vonások már látszanak: kíváncsi vagy tartózkodó, lendületes vagy precíz, nyitott vagy zárkózott. Ám, hogy miből lesz a cserebogár, nem tudni. Hatalmas potenciál rejlik minden kisgyerekben, amit szerető, támogató közegben ki is tud majd hozni magából!
Deliága Éva
