Jogom van látni a gyermekemet, és nem csak az ünnepek alatt?!

Jönnek az ünnepek, és talán ezeknek a csillogó napoknak a legnehezebb része az, amikor távol vagyunk szeretteinktől. Az elvált szülőknek nehéz a dolga: őrlődés a saját vágyak és a gyermek érdekei között. Legtöbbször az apáknak „kell” lemondani a gyerkőccel tölthető időről, és ezt sokan még megértéssel sem tudják illetni.

Egy apának is vannak jogai – hangzik el sokszor feszült és nehéz helyzetekben, de mit is jelent ez valójában? Kezdjük az elejéről…

Elvált anya vagyok és gyermekünket úgy neveljük közösen az édesapjával, hogy két hetet van velem a kicsi és két hetet apával. Ez igencsak embert próbáló életmód számunkra, szülőknek, de megéri. Rettentően nehezen hoztam meg a döntést másfél éve, amikor kipróbáltunk többféle verziót is – heti váltást, öt nap/nyolc nap váltásokat, másfél hetes ciklusokat -, és azt láttuk, hogy a kéthetente váltás felel meg leginkább a kisfiunk számára. Egyszerűen időre volt szüksége mindig az átálláshoz, és amennyiben az 2-4 napig is eltartott, az utána következő együtt tölthető napok száma nagyon kevésnek tűnt, és zaklatott volt szinte végig az egész láthatás időszaka alatt. Gábor még csak négy éves, de kétévesen is ki tudta fejezni, hogy mi a jó neki.

Azt akartam, hogy legyen igazi apa-fiú kapcsolat

Egy párkapcsolatban ketten rontják el a dolgokat. Sok szempontot meg lehet vizsgálni, és megállapíthatjuk, hogy egyik-másik fél miben „teljesített” rosszabbul, mint a párja, azonban kétségtelenül együtt hozták meg a párkapcsolat kialakításának döntését, a gyermekvállalás elhatározását, majd a szétválásról is ketten döntöttek. Sokszor felmerül a kérdés, hogy kinek van több joga a gyermeket látni, ugyanakkor szinte sosem hallom azt a kérdést senkitől, hogy: „Kihez van több joga a gyereknek?” Ha már jogokról beszélünk, akkor ebben a történetben legalább három ember van, ha testvérek is vannak, akkor még több. Miért csak anya és apa jogaival foglalkozunk?

Kevesen gondolnak bele, hogy annak a félnek, aki arányosan kevesebb időt tölt a csemetével, kevesebb esélye van arra, hogy erős, harmonikus, megfelelő kötődéseken alapuló szülő-gyerek kapcsolata alakuljon ki. Amennyiben elbillen az együtt tölthető idő aránya az egyik fél felé, ő lesz a domináns, az úgynevezett „alap szülő”, és a másik szülőnek kell követni a kialakított rendszert, és igyekeznie sokkal kevesebb idő alatt ugyanazt nyújtani, mint szülőtársa. A rendszer pedig mindennek az alapja, így, ha az nincs, akkor minden borul. Ha csak hétvégente vagy kéthetente hétvégente látjuk gyermekünket, nem tudunk olyan természetesen viselkedni vele, mintha mindennapjaink része lenne. Egyszerűen ilyen az ember. Programok futnak benne, és ez olyan, mintha kettős életet élnénk.

Az elvált szülőknek szinte dolgozniuk is kell azon, hogy azokban a napokban, amikor nem lehetnek gyermekükkel, ugyanúgy szülőnek érezzék magukat, és ne érezzenek mindennap lelkiismeret furdalást vagy kegyetlen fájdalmat az utód távolléte miatt. Idegtépő önmarcangolások helyett én is azt próbálom szem előtt tartani, hogy a gyermekem így boldogabb, és így valóban igazi kapcsolata van az édesapjával. Teljesen egyenértékűek lehetünk mindketten a volt férjem és én is Gábor életében, és ez többet ér annál, minthogy minden nap magamhoz ölelhessem. Az óvodában először nem is hitték el, hogy Gáborka elvált szülők gyermeke. Azt mondták, ritkán látnak ennyire kiegyensúlyozott gyermeket, aki több olyan társát is megelőzi érzelmi intelligenciáját, és személyiségének egészséges fejlődését tekintve, akiknek a szülei nem váltak el.

Jómagam is elvált szülők gyermeke vagyok, és az én édesanyám nem tudott nekem kapcsolatot biztosítani az apámmal. Ez a jelenség végig kísérte az életemet, rengeteg lelki nehézséget okozva, amelyek még felnőttfejjel is befolyásolják az életemet. Jogom lett volna apához…

Az ünnepek a legnehezebbek

Az ünnepeket egész évben nehezebben éljük meg szeretteink nélkül, és az elmúlt évek pandémiás helyzete sok embert próbára tett ezen a téren is. Sokan most szembesültek először azzal, hogy mennyire messze is vannak gyermekeiktől akár a munkájuk, akár az életmódjuk miatt, és hogy vészhelyzetben ők kiszorulnak a körből.

A gyerekeknek is megvan a saját életútjuk, amelyen ugyan kísérhetjük őket, de helyettük nem élhetünk. Fontosnak tartom, hogy figyelmeztessem szülőtársaimat arra, hogy meg kell tisztelnünk csemetéinket azzal, hogy elfogadjuk saját, egyéni életüket, ők nem a tulajdonaink, és nem azért jöttek a világra kizárólag, hogy a mi igényeinket kielégítsék szeretet terén. A legtöbb, amit tehetünk gyermekeinkért, hogy megtanítjuk őket a túlélésre, hogy amikor távol vannak tőlünk, akkor is érezzék, hogy mellettük állunk, csomagként adjuk az értékrendünket és tanácsainkat, és a háttérből figyelünk és irányítunk.
Ha jót akarsz a gyereknek, akkor az elvált társadat sem bántod, és hagyod, sőt segíted őt abban, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a kapcsolatból, amit a gyermekével ápol. Akármilyen trógernek és alkalmatlannak gondolod a volt párodat, ne felejtsd el, hogy valamiért úgy döntöttél anno, hogy őt választod! És ne felejtsd el, hogy az igazságot nem érdemes manipulálni. Ha anya vagy apa rosszul bánik a gyermekével, akkor abból a rosszból is valamit meg kell tanulnia a gyerkőcnek. Joga van megismerni a szülőjét. Ha szükséges az extra védelem, a megfelelő szakemberek, szaktanácsadók és a gyermekek védelméért küzdő szervek bevonásával megbizonyosodhatsz arról, hogy milyen távol kell tartani az alkalmatlannak tűnő szülőt a csemetétől, de egyéb esetben sokkal többet árt a távolság, mint ahogy gondoljuk, hogy hasznos lenne.