Ilyen lenne a világ, ha mindenki Aspergeres lenne
Milyen lenne a világ, ha csupa Aspergeres lakója lenne? Ezt mindenki egy kicsit másképpen képzeli el. Én, egy 11 éves Asperegeres fiú édesanyjaként, például így.
Az egyik unalmas, ásítozós reggelen, amikor éppen a 11 éves Aspergeres fiamat vittem az iskolába, az egyik piros lámpánál azon kezdtem tűnődni, hogy milyen is lenne a világ, ha a többségi társadalom csupa Aspergeresekből állna. Ha ezeknek a - sok-sok nehézséggel megküzdeni kényszerülő - gyerekeknek nem kellene alkalmazkodniuk a számukra furcsa és érthetetlen világhoz, hanem a mindenki, felnőtt, gyerek egyaránt, olyan lenne, mint ők; csupa jószívű, jámbor, minden hátsó szándéktól mentes ember. Merthogy ők valóban ilyenek.
Felidéztem a fiam végtelenül békés elszólásait, kedves gondolatait, naiv kérdéseit még korábbról, ami alapján magamban egy szürreális világ vázlata kezdett kirajzolódni.
Az országok nem fegyverkeznénk a háborúban, hanem egyszerűen "megszelídítenénk az agresszort". Sőt, nem lenne szükség katonákra, atomfegyverekre sem, mert nem a háborúzás lenne a megoldás a konfliktusokra, hanem az, hogy így vagy úgy az agressziót "csendesítenénk le", közösen akarva.
De még előbbre forgatom a fantázia kerekét: eleve nem is létezne agresszió, mert nem lennének rossz szándékú emberek, hiszen "miért is akarhat egy ember rosszat a másiknak...".
Az élet lassabb és nyugodtabb tempóban telne. Mindenre szánnánk elegendő időt, nem lenne kapkodás reggelente. Nem zavarna bennünket a határidő, nem lennének szorosan betervezett programok. Nem akarnánk mindent túlbonyolítani. "Nem kellene rohanni mindenhova". És nem haragudnánk senkire, aki elkésne.
Jutna elég idő békés elmélkedésre, nyugodt elmélyülésre, elcsendesedésre, hobbira, amelyek feltöltik az embert. Mindenki egy kicsit a mindfullness képviselője lehetne azáltal, hogy képesek lennénk nyílt szívvel odafigyelni arra, amit éppen csinálunk.
Több időt töltenénk a természetben, természetes közegben, természetes módon. Természetes ételeket fogyasztanánk. Keresnénk a természetes értékeket. Gyermeki kíváncsisággal rácsodálkoznánk a természeti törvényekre, a világ összefüggéseire, a miértekre.
Nem ítélkeznénk másokkal szemben, mindenkit a maga természetességében fogadnánk el. Nem erőltetnék rá a saját akaratunkat másokra. Nem lennének külön barát címkével ellátott ismerőseink, mert "mindenkit egyformán barátnak tekintenénk".
Szeretnénk és igényelnénk a rendet, a szabályokat, a kiszámíthatóságot, mert ezek "nyugalmat nyújtanak". Ezekkel válna kiszámíthatóvá és érthetővé a világ. Nem használnánk félreérthető megjegyzéseket, hiányoznának a hátsó gondolatok, nem díjaznánk az "érthetetlen iróniát".
Nem zavarna senkit, hogy mindenki az őszinte véleményét mondaná el a másiknak, mert az nem a bántás, hanem a tényszerűség szándékával tenné.
Tűnődtem volna tovább a kormány mögött, de a lámpa váltott, a sor megindult, haladtam tovább, mint ahogyan mindenki.
