ÍGY ÉRD EL, HOGY A GYEREKED ÖNÁLLÓAN JÁTSSZON – EZZEL NEKI IS JÓT TESZEL
A legtöbben szeretnénk, ha a gyerekünk képes lenne önállóan eljátszani. Ha nem igényelné az állandó aktív részvételüket, se a feszített figyelmünket, amellyel a veszélyeket és a rumlit próbáljuk elkerülni. Reménytelennek tűnik, pedig sokszor pont mi állunk ennek útjában.
Mekkora könnyebbséget jelentene számodra, ha a gyereked el tudna játszani önállóan, vagyis anélkül, hogy a te folyamatos felügyeletedre, részvételedre és korrigálásodra lenne szükség? El tudnád végezni a házimunkát, tudnál mellette home office-ban dolgozni, ne adj’ isten, még talán egy kis könnyed olvasás is beleférne a napodba. A legtöbb kisgyerekes szülő életében ez egy soha be nem teljesülő álomnak tűnik, hiszen a gyerek mindent csinál, csak önállóan nem játszik el egyáltalán. Folyamatosan nyaggat, hogy játsszunk vele, vagy ha eljátszik egyedül, olyan károkat okoz közben, amelyektől utólag felforr az agyvizünk, és később már inkább meg sem kíséreljük újra a dolgot. Egyszerűen elkönyveljük, hogy a mi gyerekünk nem képes az önálló játékra. Ez azonban biztosan nem igaz!
A Divány.hu szerzőjéről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Minden gyerek számára nélkülözhetetlen a játék, és különösen nagy jelentőséggel bír az a játék, amelyet önállóan végez. Ez a tevékenység teszi lehetővé számukra, hogy megértsék a világ, a környezet, a társadalom és önmaguk működését: feldolgozzák a látott eseményeket, utánozzák a felnőtteket, magyarázatokat keressenek a történésekre, és nem utolsósorban kifejezzék belső vágyaikat vagy frusztrációjukat, amelyeket a kiszámíthatatlan felnőtt világ okozott nekik.
A játékban ők irányítanak, és ez lehetővé teszi számukra, hogy kompenzálják a valódi életben elszenvedett kiszolgáltatottságukat. Szükségük van az önálló játékra, amely biztonságos dimenzióba lépteti őket, ahol azok lehetnek, akikre abban a pillanatban szükségük van, s ahol nincs felnőtt, aki hatalmával átvehetné az irányítást. Az erre a típusú játékra való igény születéstől kezdve megjelenik a gyerekekben, még akkor is, ha kezdetben ennek időtartama meglehetősen rövid. Fokozatosan válik egyre igényeltebbé és kitartóbbá – amennyiben hagyunk elegendő időt ennek gyakorlására, s nem érzünk késztetést arra, hogy folyamatosan foglalkoztassuk a gyereket, elhalmozzuk újabb és újabb játékeszközökkel, vagy éppen egy képernyővel foglaljuk le. Ezek valójában szabotálják nemcsak a játékukat, de az elmélyülésre való képességüket is. Mutatjuk, miként!
#1 Ne irányítsd a játékát akkor se, ha együtt játszotok!
Az önálló játék élvezetéhez fontos, hogy a gyerek bízzon önmagában, és merjen kezdeményezni, ötletelni (fantáziálni), valamint irányítani. Amikor mi szeretetteljesen ugyan, de folyton beleszólunk a játék menetébe, elfogadás helyett tulajdonképpen egyből korrigáljuk és minősítgetjük, amivel megakadályozzuk a gyerek saját gondolatainak és érzéseinek szabad kifejeződését. Mi mondjuk meg, hogy ne fejjel lefelé pelenkázza a babáját, ne dobálja még csak a plüssállatait se, vagy éppen rakja máshova az építőkockát, hogy még magasabb legyen az a torony. Sokszor még a kérdéseinkkel is eltérítjük a fantáziájuk irányát: amikor túl gyakran kérdezzük a kicsiket (különösen a 2-4 éveseket) arról, hogy mit rajzolnak, máris elültetjük a fejükben azt a gondolatot, hogy mindig valami előzetes elképzeléssel kellene munkához látni a rajzlapon. Ezzel kizárjuk a spontaneitást, és az lesz a vége, hogy a gyerek állandóan minket kér majd arra, hogy rajzoljunk autót és cicát, hiszen ő is látja, hogy nekünk ez jobban megy, hát ő inkább csak figyel.
Az önálló játékhoz szabadság kell! Tér és idő, amelyben a gyerekünk, megfelelő tapasztalatszerzés következtében, egyre függetlenebbé és kreatívabbá válhat. Ennek elősegítéséhez az első és legfontosabb feladatunk, hogy szóljunk kevesebbet! Ne irányítsunk, ne javasoljunk, csak engedjünk teret a gyerek belső folyamatainak megélésére! Egy kisgyerek sosem unatkozik, mert mindig újat tapasztal.
A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.
A kép forrása: House photo created by gpointstudio - www.freepik.com
