A te gyereked bármikor elmondhatja a véleményét? És el is mondja?

A 7 éves lányom az esti lefekvés előtti beszélgetéseink során sokat mesélt nekem arról, milyenek az osztálytársai a suliban, kivel szeret játszani és kivel nem, kit kedvel és kivel áll haragban. A sötétben ücsörögve rendszerint fáradtan és kissé fásultan hallgattam, ahogy napjának legfontosabb élményeiről és gyermeki tapasztalatairól elmélkedik, és próbáltam figyelmes lenni. Vártam, vajon mikor fárad el, és mikor érnek véget az egymásba fonódó történetek. Közben sajnos a még rám váró feladatokra tudtam csak gondolni, és egyre idegesebben próbáltam csitítani a gyermeket, mondván, közeledik az alvás ideje. „Mikor ér véget ez a felvonás?”- tettem fel minden nap a kérdést magamnak.

Valaki talán kevésnek gondolja, valakinek a napi 10 perc is megerőltetőnek tűnik. Bárhogy is, de a mindennapi beszélgetések során tudjuk csak gyermekeinket megismerni. A legtöbb gyermek – még ha szeret is sokat fecsegni – általában magában tartja mélyebb gondolatait, és csak a barátokkal osztja meg igazi véleményét. Ennek több oka is lehet, és valójában a szülő viselkedésétől függ leginkább, hogy mennyire tudja kifejezni egy gyerek bizalommal és félelmek nélkül a véleményét otthon is. Ha a szülő fáradhatatlanul kérdezgeti gyermekét minden nap arról, hogy milyen napja volt, kik a barátai és miket csinálnak együtt, még akkor sem biztos, hogy megkapja a megfelelő válaszokat. Sokszor csak egyszavas válaszokat kapunk (Mi történt az iskolában? Semmi. Milyen volt a napod? Jó.), de ezeket a kérdéseket ne feledjük minden nap feltenni! Akár trükkösen is!

A gyerekek hamarabb megérzik a feléjük kialakuló attitűdjeinket, mint gondolnánk. A figyelem és az érdeklődés nyitja ki a „kincsesládát”. Amennyiben úgy érzékelik, hogy csak üres kérdéseket kapnak, nem igazi figyelmet, akkor ők sem adják meg nekünk a kért figyelmet és a tartalmas válaszokat a kérdéseinkre. Ha mi a beszélgetés közben mással vagyunk elfoglalva, bizony nem fognak velünk önfeledten csevegni. Segít, ha minden nap ugyanabban az időben vagy ugyanahhoz a napi programhoz kötve próbálunk beszélgetni a gyerekekkel. A rendszeresség biztonságérzetet ad, és segít összeszedni a gondolatokat.
Fontos, hogy figyeljük gyermekünket a beszélgetés közben. Milyen a testtartása, milyen a hangja, a hangulata, vannak-e esetleg fel nem tett kérdései hozzánk. Törekedjünk a kifejtendő kérdésekre, amelyre nem csak egyszavas választ várunk, és segítsük megtanítani a kicsiknek, hogyan fejezzék ki magukat. Például ahelyett a kérdés helyett, hogy milyen napod volt? kérdezzük inkább úgy: Elmesélnéd, hogy mi tetszett a mai napban a leginkább neked? Elmondanád, hogy kivel és mit játszottál ma a szünetben? Melyik étel ízlett a leginkább ma a menzán? Melyik tanárnő volt ma a legkedvesebb? Volt ma a napodban rossz élmény, esetleg elmesélnéd nekem?

A napi 10 perc ütemezett beszélgetés mellett napi 30 perc olvasás is segít a gyereknek, hogy szókincse és kifejező készsége fejlődjön. Sok apróságnak akad komoly gondolat a fejében, de bizonytalan abban, hogyan és mikor beszéljen önmagáról vagy a világról alkotott véleményéről. A tanmesék és az olyan történetek, amellyel az ifjú azonosulni tud, segítenek abban, hogy saját érzéseit és véleményét ki tudja fejezni. Ha még nem tud jól olvasni gyermekünk, üljünk le vele és olvassunk neki mi hangosan. Majd egy idő után kérjük meg, hogy olvasson ő hangosan. Pár hét gyakorlás után már egyedül is menni fog az olvasás. Kérjük meg csemeténket, hogy mondja el nekünk a saját szavaival, hogy mit olvasott. Észre fogjuk venni, hogyan bővül egyre jobban a szókincse, és hogyan lesz egyre bátrabb a beszélgetések terén. Kedvet csinálhatunk mindehhez valamilyen jutalom kitűzésével is, amelyet az olvasás sikerességéért kapni tud. 

Autós beszélgetések

Beszélgetni bármikor lehet, fontos, hogy a saját szokásainkhoz, napirendünkhöz igazítsuk ezt a programot. Az én fiam az autóban szeret a leginkább beszélgetni. Számára ez egy biztonságos hely, ahol szabadon cseveghet, én pedig - mint egy terapeuta - játszom a mindentudó és nem ítélkező sofőrt, aki ideális hallgatóság a legmeghökkentőbb kérdésekre, vallomásokra és kinyilatkoztatásokra az iskolával és az élettel kapcsolatban. Például hétéves korában, amikor éppen a szomszédos termelői piac előtt parkoltunk le, azt kérdezte tőlem a fiam: „Anya, miért vagyunk itt?”

“Szombatonként mindig ide jövünk - válaszoltam. „Csak néhány gyümölcsöt és zöldséget veszünk. Nem tart sokáig. ”

“Nem, úgy értem! – vágta rá a 7 éves fiam. Miért vagyunk itt, a bolygón? Mi emberek, mit csinálunk a Földön? ”- kérdezte bölcsen.

Sokszor el sem hisszük, hogy gyermekeink mennyire sok mindent fognak fel a világból. Néha sokkal komolyabb gondolatok foglalkoztatják őket, mint gondolnánk. Figyeljük meg, hogyan nyilatkoznak a dolgokról, milyen témák keltik fel igazán az érdeklődésüket, és mivel tudunk közelebb jutni hozzájuk! A folyamatot részben nekünk kell építeni, és nem szabad elvárni, hogy a gyermek magától tudjon nekünk önmagáról mesélni. Gondoljunk csak bele, még a felnőtteknek is nehézségeket okoz olykor saját magukról igazat mondani.

Mi történne, ha világszerte bevezetnék a „beszéljen gyermekével legalább napi 10 percet” szabályt? Mennyivel több gyerek találná meg az utat, hogy kapcsolatba lépjen a szüleivel, és olyan dolgokról is beszélgetni tudjon, amelyekre soha nem jut idő? Vajon hány szülő ismerhetné meg jobban gyermekét, és tudhatná meg, hogy mit gondol az életről, az iskoláról, a munkáról? Ha nem tesszük napi rutinná a beszélgetést, a napok elrepülnek, mielőtt esélyt kapnánk arra, hogy jobban megismerjük utódainkat. Ha nem beszélgetsz gyakran és őszintén, az a személy, akit éppen felnevelsz, 18 évesen idegenként fogja elhagyni a házat.

Az IQ nem minden…

Tehát igen, természetesen szeretnénk támogatni gyermekeink tanulmányi sikereit és kommunikációs készségeit azzal, hogy felolvasunk nekik vagy rávesszük őket a napi 30 perc olvasásra. De az IQ nem minden! Egy jól fejlett EQ-val (érzelmi intelligenciával) rendelkező gyermek sokkal nagyobb valószínűséggel lesz sikeres felnőtt. Olyan gyermek, aki gyakran egy gondoskodó felnőtt rendszeres figyelmével megtanult létfontosságú életképességeket, mint az empátia és az önkontroll, saját magát is jobban tudja képviselni az élet minden területén, illetve képes lesz mások érzelmeire és gondolataira figyelemmel lenni. A gyermekek akkor is minket másolnak, ha éppen nem tetszik nekik, amit csinálunk. A velünk való együttlét, életmód, szociális kapcsolatok kiépítésén keresztül tanulják meg, hogyan kell más emberekkel viselkedni.

- VIA -