Gyermek Lelki Egészség Hete - 2022. február 7 és 13 között

Az emberek folyamatosan változnak, fejlődnek, növekednek. Az emocionális növekedés hosszú időt vesz igénybe és néha „megakadást” tapasztalhatunk a fejlődésben. Ilyenkor érezzük leginkább, hogy milyen fontos a minket körülvevő emberek segítsége! A hatékony növekedéshez meg kell találnunk a módját, hogy mások növekedésében is segítséget nyújthassunk!

Hogyan ismerhetjük fel, ha valami nincs rendben egy gyermek mentális egészségével?

A mentális egészség magában foglalja a gondolkodást, az érzelemszabályozást és a viselkedés szabályozását is. Ha ezek közül bármelyik területen zavar jelentkezik, akkor beszélhetünk mentális betegségről. A felnőttek esetében talán könnyebben észrevehető a gondolkodás vagy a viselkedés megváltozása, azonban gyermekeknél sok esetben a kortársakhoz mért elmaradás, bizonyos mérföldkövek el nem érése jelzi a problémát. Intő jel lehet, ha a gyermek nem játszik a kortársaival vagy nem érdeklődik az új tevékenységek iránt. A visszahúzódó gyermekek küzdhetnek szorongással, de akár depresszióval is! Ha a kommunikáció teljes hiánya tapasztalható  a gyermeknél az komolyabb problémára is utalhat, például autizmus spektrumzavar is állhat a háttérben. A másik véglet a hirtelen minden csínytevésben részt vevő gyermek. Előfordul, hogy a gyermek nem tudja megfogalmazni a problémáját, ezért „rosszalkodással” igyekszik magára vonni a felnőttek figyelmét. Tünet lehet a szabályozatlan dühkitörések gyakori megjelenése, illetve az elhúzódó szomorúság vagy érdektelenség is. A túlzott mozgásigény, a figyelem fenntartásának nehézségei és a több tantárgyra kiterjedő gyenge iskolai teljesítmény tanulási zavart vagy ADHD-t jelezhet. A tanulmányi teljesítmény hirtelen romlása, vagy az iskola kerülése is jelezhet mentális problémát! Tinédzserkorban főleg lányoknál gyakoriak a testképzavarral és evészavarral együtt járó szorongásos zavarok, ezért érdemes arra is figyelni, ha a gyermek étkezési szokásai, ételekhez való hozzáállása megváltozik. Olyan fizikai változások, mint a hirtelen fogyás, a gyakori hasfájás vagy az alvászavar szintén lehetnek mentális betegségek előjelei. Fontos, hogy ismerjük gyermekünk szokásait és tisztában legyünk a kortársak általános teljesítményével, viselkedésével is. Minden gyermek életében vannak olyan krízishelyzetek, amikor „megakad” a növekedésben, majd a krízishelyzet megoldása után hirtelen ugrás következik be a fejlődésében.

Milyen példákkal lehet szemléltetni egy ilyen „növekedési krízist”? Milyen helyzetekben van szüksége egy gyermeknek támogatásra, segítségre?

Egy gyermek életében a felnőttek szemében apró kellemetlenségek is hatalmas problémának tűnhetnek. Ennek egyik oka, hogy a gyermekek még sokkal kevesebb élettapasztalattal rendelkeznek, másik oka pedig, hogy sokkal lassabbnak élik meg az idő múlását. Ezáltal egy hetekig elhúzódó konfliktus, egy negatív következménnyel járó osztályzat hosszabban fennálló problémának érződik számukra. Figyeljünk rá, hogy ne bagatellizáljuk el a gyermek problémáját, krízisét!

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a mentális problémák orvosi kivizsgálása elengedhetetlen a gyermek egészsége szempontjából! Ha nem sikerül megoldani az adott problémát egy reálisnak tűnő határidőn belül, keressünk fel egy gyermekorvost, aki vizsgálatok alapján különböző szakemberekhez utalhatja a gyermeket további vizsgálatokra, míg ki nem derül a probléma forrása.

A kérdésre visszatérve: a gyermeknek mindig szüksége van a támogatásra, de arra nincs szüksége, hogy helyette megoldjuk a problémáit! Az érzelmi támogatás egyik legegyszerűbben elsajátítható formája a kérdezés! Ha azt vesszük észre, hogy a gyermek csendesebb a megszokottnál, vagy fáradtabban ér haza az iskolából, érdemes lehet támogatást nyújtani számára. A túl tág kérdések összezavarhatják a gyermeket! „Mi a baj?” „Hogy segíthetek?” és hasonlóan tág kérdések összezavarhatják a gyermeket, hiszen maga sem feltétlenül tudja a választ. Reflektáljunk a gyermek érzelmeire: „Dühösnek tűnsz, történt valami az iskolában?” „Szomorúnak látszol, szeretnél beszélni arról, ami bánt téged?”. Bár sok gyermeknek segít, ha beszélhet a problémáiról, a kérdés önmagában nem elég a segítséghez: figyeljünk a gyermek válaszára is! Fordítsunk teljes figyelmet a válaszra, hallgassuk empátiával a gyermeket! A testtartásunk, a testbeszédünk sugalljon nyugalmat és nyitottságot. Bólogassunk, hogy a gyermek lássa, figyelünk rá, de ne szakítsuk félbe, amíg nem tart szünetet! A válasz végén kérdezzünk vissza a nem teljesen világos részekre, vagy akár össze is foglalhatjuk saját szavainkkal a hallottakat, hogy biztosan megértettük-e a gyermek problémáját.

Ilyenkor kell tanácsot adni? Hogyan vezessük rá hatékonyan a megoldásra a gyermeket?

Először csak csatoljunk vissza a gyermek problémájára, validáljuk a negatív érzelmeit! „Tényleg bosszantó ez a helyzet, érthető hogy dühös vagy” „Sajnálom, hogy ez történt veled, megértem a szomorúságod” és hasonló mondatokkal segíthetünk a gyermeknek, hogy elfogadja a saját negatív érzelmeit. Már az is segíthet a gyermeknek feldolgozni a krízishelyzetet, hogy kiadhatja magából a dühöt, vagy az egyéb kavargó heves érzelmeket. Az emocionális növekedéshez azonban nagyon fontos az elfogadó közeg, a felnőtt ítélettől mentes reakciója! Kerüljük a hibáztatást, a gyermek valószínűleg már így is több felelősséget tesz a saját vállára  a történtek alapján, mint amennyi valóban őt terheli.

Ha a gyermek nem kér tanácsot, nem kérdez rá a megoldásra, érdemes későbbre halasztani a megoldás közös megkeresését, vagy teljesen elhagyni a tanácsot. A krízis első körben nagyon gyakran inkább szól az érzelmek feldolgozásáról, a helyzet értelmezéséről, mint a gyors problémamegoldásról. Ahogy több hasonló helyzettel találkozik a gyermek, már átalakul a gondolkodása és a korábbi tapasztalatok, tanult sémák és minták alapján elkezd gondolkodni a megoldáson.

Ha nem adunk tanácsot sem kész megoldást a gyermeknek, akkor mégis mivel segíthetünk neki túljutni a krízisen?

Amikor látjuk, hogy már nem kavarognak benne heves érzelmek, feltehetünk olyan segítő kérdéseket, amelyek rávezetik a krízis következő fázisára: a megoldás keresésére. Kérdezzünk rá, hogy emlékszik-e hasonló helyzetre, ami vele történt vagy akár egy barátjával, ismerősével vagy családtagjával. Azt is megkérdezhetjük, hogy szerinte mitől érezné jobban magát, milyen végeredmény lenne számára a helyzet megoldása. Ha mégis gyakorlati tanácsot adunk, vagy a saját tapasztalatainkról kezdünk mesélni, ne hibáztassuk magunkat! Sokkal többet jelent a gyermek számára az odaadó figyelmünk és az autentikus, őszinte reakciónk, mint egy tökéletesen megfogalmazott, de érezhetően mesterkélt párbeszéd.

Egy másik megközelítés, ami segíthet a gyermeknek, ha a fizikai közelségen keresztül is azt sugalljuk felé, hogy mellette állunk, támaszkodhat ránk. Egy nehéz beszélgetés közben sokat segíthet egy gyengéd ölelés, vagy egy kézszorítás. Arra viszont figyeljünk, hogy ezt ne érezze a gyermek kényszernek!

Mi a teendő, ha a probléma nem oldható meg azonnal, csak hetek, hónapok során várható a krízis feloldódása?

Vannak olyan élethelyzetek, amelyekre nem létezik gyors megoldás! Ilyenkor tervezhetünk pár olyan közös tevékenységet a gyermekkel, amiről egyrészt tudjuk, hogy a gyermek szívesen vesz részt benne, másrészt nem igényelnek sok gondolkodást, szervezést. Krízishelyzetben a gyermeket leterheli a stressz, az ilyen könnyed „melléktevékenységek” segíthetnek elvonni a figyelmét és megnyugtatni a kavargó érzelmeit. Hasznos ilyen helyzetekben a szabadban töltött idő, elmehetünk sétálni vagy megnézhetjük a kutyafuttatón játszó kutyákat. Ha otthonunkban szeretnénk megvalósítani a „figyelemelterelést”, készíthetünk kreatív dekorációt, vagy megnézhetünk egy könnyed, vicces filmet.

Érdemes lehet időnként rákérdezni, hogy hogy áll a gyermek a történtekhez, sikerült-e feldolgoznia a helyzetet. Ezáltal érezni fogja, hogy törődünk vele, komolyan vesszük a problémáit. Ugyanakkor érdemes azt is nyomatékosítani, hogy nem kell folyamatosan a problémákkal foglalkoznia illetve nem muszáj ezekről beszélnie, amíg nem áll rá készen.