Program gyerekkel: Dínótárlat, ősvilági VR-kalandok, őslény "ásatás" Budapesten!
A dinoszauruszok korát idézi meg a hat héten át látogatható kiállítás a fővárosi Biodómban.
Hat héten át dinoszauruszok veszik birtokba a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómját. Február közepétől március végéig ugyanis különleges őslénymodelleket, VR-kalandokat, tematikus filmvetítéseket és tudományos előadásokat felvonultató kiállítást láthat itt a nagyközönség.
Őslény körút 16. – különleges dínótárlat gyerekeknek
Őslény körút 16. a címe annak az érdekes kiállításnak, amely február 14-től március 30-ig lesz látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykerthez tartozó Biodómban, ami az Állatkerti körút 16. szám alatt található. Az ősvilági tárlaton élethű, életnagyságú, mozgó dinoszaurusz-modellek segítségével varázsolják a közönség szeme elé a mezozoikum, azaz a földtörténeti középidő rég letűnt világát.
A kiállításon ismert és közkedvelt, illetve kevésbé közismert dínókat is bemutatnak, sőt a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány és az Állatkerti Alapítvány együttműködésének köszönhetően azok a dinoszauruszok sem fognak hiányozni, amelyeknek maradványait a Kárpát-medence területén találták meg az őslénykutatók. A dínók mellett lesz néhány további ősállat, többek között repülő őshüllők is. Az élményt az ősidőket megidéző VR-eszközök, interaktív ásatás és különféle ismeretterjesztő programok teszik teljessé.
Az Őslény körút 16. a bő hat héten át tartó időszakban vasárnaptól csütörtökig 10 órától 19 óráig, pénteken és szombaton, illetve a kiállítás utolsó napján pedig 10 órától 20 óráig látogatható, kivéve február 27-én, csütörtökön, amikor a kiállítás zárva tart.
Jegyek az Állatkert internetes jegyvásárlási felületén, valamint a helyszínen válthatók. Február 13-áig kedvezményes elővételi jegyek váltására van lehetőség, így érdemes ezt az időszakot minden érdeklődőnek kihasználnia.