EZ A SIKERES GYERMEK 7 JELLEMZŐJE: NE ÖLD KI A KÍVÁNCSISÁGÁT
Jó hír, hogy nem csak velünk született jellemzőink határozzák meg azt, sikeres emberek leszünk-e: a gyerekek sikeres életéért a szülők is tehetnek!
Egy gyerek nem sikeresnek születik, hanem azzá nevelik, állítja Michele Borba pszichológus. A veszélyeztetett gyermekek nevelésével foglalkozó szakember munkája során megfigyelte, hogy melyek azok a készségek, amelyekre a mentális erő, az ellenálló képesség, a szociális kompetenciák, az önismeret és az erkölcsi erő fokozásához szükség van. A szakember úgy gondolja, ezek azok a készségek, amelyek megkülönböztetik a sikeres gyerekeket azoktól, akiknek nehézségei vannak az életben való boldogulással. Lássuk, mire érdemes nevelned gyermeked, ha mindent meg szeretnél tenni annak érdekében, hogy sikeres lehessen.
1. Önbizalom
Sokan tévesen azonosítják az önbizalmat az önbecsüléssel – arra ugyanakkor nincs túl sok bizonyíték, hogy az utóbbi jobb tanulmányi eredményekhez vagy igazi boldogsághoz vezethetne. Az azonban a tudomány számára is egyértelmű, hogy azok, akik úgy vélik: jó eredményeiket saját erőfeszítéseiknek és erősségeiknek köszönhetik, sikeresebbé válnak, mint azok, akik azt érzik, nem az övék a kontroll tanulmányi eredményeik fölött.
Valódi önbizalmat az épít ki, akinek teljesítménye jó, de folyamatosan akadályokat lép át, megoldásokat dolgoz ki helyzetekre, és saját maga boldogul az életben.
HA UGYANIS GYERMEKED HELYETT TE OLDOD MEG A FELADATOKAT, PROBLÉMÁKAT, AZZAL AZT HITETED EL VELE, Ő NEM LENNE KÉPES ARRA.
Ezzel szemben, ha egy gyermeknek egészséges önbizalma van, akkor elfogadja azt, hogy időnként hibázhat és elbukhat, de utána visszakapaszkodik oda, ahol tartott.
2. Együttérzés
Az empatikus gyerekek esetében beszélhetünk affektív empátiáról, amikor is osztoznak a másik érzéseiben; viselkedési empátiáról, amikor tetteiket is az együttérzés határozza meg; valamint kognitív empátiáról, amikor képesek magukat a másik helyzetébe beleélni.
Hogy ezek a szintek gyermekedre is jellemzők lehessenek, ahhoz szükséges, hogy gyakorold vele az empátia művészetét.
NEVEZD NÉVEN ÉRZÉSEITEKET, ÉS KÉRDEZZ RÁ RENDSZERESEN ARRA IS, HOGY EGY ADOTT HELYZETBEN Ő ÉPP HOGYAN ÉREZ.
Fontos, hogy tudjon arról, hányféle érzés létezik, és hogy ezek elfogadhatók. Oszd meg vele saját lelkiállapotodat is, és a környezetetekben tapasztalt, látott érzelmeket is elemezd vele.
A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.