Egyszerűbb élet egy bonyolult világban - A figyelemzavar, a hiperaktivitás és a kényszeresség hátterében...
A 21. század tele van izgalommal és lehetőséggel a kiváltságosok számára! Egy átlag amerikai gyermeknek a statisztikák alapján több mint 100 játéka van és a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy középosztálybeli magyar család gyermeke sem marad el túlzottan ettől. Az információk csak úgy áramolnak és szinte a karunkat sem kell nyújtani értük. Ez a fajta szabadság és jólét hatalmas áldásnak tűnik. De vajon tényleg az?
Bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy az utóbbi évtizedekben a nevelési tanácsadók csak úgy ontják magukból a különböző diagnózisokat. A figyelemzavar, hiperaktivitás és kényszeresség fogalmai már szinte senki számára nem ismeretlenek. Ennek megfelelően a szülők érthető módon fejlesztőtől fejlesztőig hordozzák gyermeküket, hogy minél hamarabb csökkenteni tudják a megnevezett problémát. A fejlesztők áldásos tevékenysége nem kérdéses, a probléma oka azonban sok esetben rendszer szinten keresendő.
Kim John Payne ausztrál szociális munkás és pszichológus érdekes felfedezést tett munkája során. Fiatal szakemberként egy indonéz menekülttábor gyermekeivel foglalkozott, akik egytől-egyig a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tüneteitől szenvedtek. Ezek a gyerekek komoly traumákat éltek át és életük tele volt bizonytalansággal. Ennek következtében idegessé és bizalmatlanná váltak, éberségüket folyamatosan fenntartották és az újdonságok keresése helyett merev szokásokat alakítottak ki maguk számára. Payne maga is megdöbbent, amikor később ugyanezeket a tüneteket fedezte fel a nevelési tanácsadókban megforduló angol középosztálybeli gyermekeknél. Megfigyelései során arra jutott, hogy a tünetek hátterében olyan okok húzódnak, amelyek a két eltérő környezetnek ugyanúgy sajátosságai voltak, csak jellegükben tértek el. Míg a menekülttábor gyermekei egy vagy több nagy hatású traumát éltek át, addig a brit nevelési tanácsadó látogatói életében sok kis mértékű, ám állandóan fennálló stresszor volt jelen. Ez utóbbiak alapján Payne kumulatív stresszreakciónak keresztelte el (CSR) a jelenséget. Idővel arra is rájött, hogy mik azok a fő stresszorok, amik leginkább felelősek a kumulatív stresszreakció kialakulásáért.
Túl sok tárgy és túl sok választási lehetőség
A fogyasztói társadalom korában ma könnyen megtehetjük, hogy elhalmozzuk magunkat különféle tárgyakkal, és mindezt sokszor akkor is megtesszük, hogyha nincs is szükségünk ezekre. Mindezt a gyerekeink is megtapasztalják, hiszen elég vágyniuk egy játékra, amit a TV reklámjában láttak, valószínű, hogy a jó szándékú szülő meg sem várja az esedékes ünnepet, hogy meglepje vele gyermekét. Hiszen a legjobbat akarja neki és boldognak szeretné látni. A gond ott kezdődik, amikor azt tapasztalja, hogy gyermeke egy napot sem játszott új szerzeményével, máris egy elfeledett kupac aljára száműzi, ami egyre csak növekszik. A játékhalmokkal együtt pedig gyakorta a gyerekek látszólag megmagyarázhatatlan viselkedészavarai is egyre látványosabbá válnak.
A gyerekek természetüknél fogva a legegyszerűbb tárgyakkal is órákon át el tudnak játszani. Vajon tényleg szükség van rá, hogy elhalmozzuk őket játékokkal?
Payne tapasztalata alapján a túl sok tárgy túl nagy választási lehetőséggel jár együtt. Ez pedig egy biztonságos környezetet igénylő fejlődő szervezet számára túlzott mértékű stresszt jelent. A gyerek képtelen lesz tartósan odafigyelni bármire, ami érthető módon figyelemzavarhoz vezet nála. Az egyszerűsítés megoldást jelenthet a problémára. Hogyha a játékok és egyéb tárgyak számát jelentős mértékben csökkentjük, akkor a gyermek biztonságérzete is növekedni fog. Ezzel együtt pedig a tünetei is enyhülni fognak.
A cikk teljes terjedelmében a www.mindsetpszichologia.hu -n olvasható.
