Egy aggódó szülő gondolatai: tényleg most a legalkalmasabb iskolát nyitni?
Április 19. vészesen közeleg, és egyre kevesebb rá az esély, hogy a kormány meghosszabbítsa az iskolák zárva tartását. De kinek jó az, ha újra összeeresztjük a gyerekeket? Mert nekik és a családjuknak semmiképp.
Ma meghalt egy 14 éves lány koronavírusban. Asztmán kívül semmi alapbetegsége nem volt. És ma volt az a nap is, amikor a miniszterelnök megerősítette, hogy az általános iskolák megnyitnak a tervek szerint jövő hétfőn. A szülők pedig egyre tanácstalanabbak, félnek, és egymástól várják a tippeket: hogyan lehetne kikerülni, hogy beengedjem a gyerekemet ebbe az oroszlánbarlangba?
A Covid egy év alatt a kizárólag nagyon öregekre és nagyon betegekre veszélyes kis vírusból egy mindannyiunk életét veszélyeztető, valódi világjárvánnyá vált. Fiatal, egészséges szülők, kismamák életét követeli, hogy a gyerekük hazahozza a kórt a közösségből. Az iskolabezárások eredményeképpen valamennyire mérséklődtek a számok, de ma már alig van olyan osztály, ahol ne kellett volna egy-egy szülőtárs életéért aggódni, és talán nincs olyan iskola, ahol ne maradt volna árván néhány gyerek.
A pedagógusokat beoltották, ami jó hír, de egyrészt jövő hétfőig messze nem alakul még ki náluk a védettség, másrészt pedig ezzel nem oldottak meg semmit. A gyerekek és a szüleik továbbra is veszélyben vannak. Nagyobb veszélyben, mint korábban bármikor.
Az egészségét kockáztassam, vagy azt, hogy teljesen leszakad a társaitól?
A második digitális oktatás bejelentésekor valóban volt bennünk egy kis félsz. A tavalyi tapasztalatok alapján a szülők többsége logisztikai gondoktól, megoldhatatlan gyerekfelügyelettől, home office és otthonoktatás rémálmától és garantálható családi botrányoktól tartott. Időközben azonban kiderült, hogy lehet ezt jól is csinálni. Anyának nem kellett második-harmadik műszakban tanító nénit játszani, mert már a legkisebbeknek is tartottak online órákat. Ha meg nem is szerettük, de mindenképpen megszoktuk ezt az új rendet.
A számok közben soha ne látott magasságokba szöktek, a szülők korosztálya került a legnagyobb veszélybe, és egyre több a jel arra, hogy ezt a vírust már a gyerekek sem mind ússzák meg egy kis náthával. Az április 7-re tervezett nyitás hallatán csak elnézően csóváltuk a fejünket, és a legtöbben biztosak voltak abban, hogy a 19-e sem az utolsó dátum lesz a témában.
Hiszen miért is nyitnánk? A helyzet nem hogy nem javult, hanem még romlott is március elejéhez képest. Aki nem egy kő alatt élte le az elmúlt hónapokat Magyarországon, az tudja, hogy 2,5 millió beoltott az égvilágon semmit nem jelent, hiszen attól még, hogy tegnap megszúrták a karom, nem lettem mára védett a betegséggel szemben. Mi értelme van akkor egyáltalán ennek? Kinek az érdeke még jobban teletömni az egyébként is megroggyant kórházakat?
A szülők egy része tehát kétségbeesetten kezdett valamilyen megoldás után nézni. Tudjuk azonban, hogy ha sikerül is elintézni, hogy a gyerekeinket otthon tarthassuk, megint kemény fába vágjuk a fejszénket. Innentől fogva még jobban magunkra leszünk hagyva, mint a tavalyi bezáráskor. Anya újra lehet tanító néni, amíg tud, ha pedig a gyerek már felsős, és a szülő esetleg nem tudja neki elmagyarázni a kémiát vagy az általa nem beszélt idegen nyelvet, végérvényesen leszakad. Ki tudja, egy hónapokig elégtelen oktatásban részesült diák fel tudja-e venni majd a fonalat, amikor visszatérhet az iskolába.
Nincs jó megoldás
És akkor még az a szülő, aki ezzel a dilemmával küzd, szerencsésnek is mondhatja magát. Hiszen tudjuk, rengetegen vannak, akik küldenék már a gyereket minél előbb, hiszen a megélhetésükkel játszanak. Számukra az egzisztenciális bizonytalanság réme sokkal kézzelfoghatóbb, mint egy olyan betegség, ami igaz, veszélyes, de talán megússzák. Vagy azok a gyerekek, akiknek bántalmazó szüleik mellett minden otthon töltött nap pokol. A leszakadt térségekben élő családok, akiknek esélyük sincs semmiféle online oktatásban részt venni, és akik keze – szokás szerint – most is el van engedve.
Mégis napról napra erősebbek a zárva tartást követelő hangok. Egyre több család vállalja, hogy ha teheti, inkább megküzd a felmerülő nehézségekkel, hiszen bármi megoldható, csak egészség legyen.
Én még mindig bízom a csodában. Minden reggel reménykedve nyitom meg a híreket, hogy talán hallgatnak a szakértőkre és az egyre hangosabb tiltakozókra, és kitolják a nyitást néhány héttel.
Hiszen annyiszor hallottuk az elmúlt hónapokban, hogy minden élet számít.
