Dr. Kádár Annamária: "Meséljünk a gyerekeinknek minél több családi történetet"
Azt mindannyian érezzük, hogy a családi anekdoták és legendák mindannyiunk számára kiemelt jelentőséggel bírnak. Azt, hogy pontosan miért fontosak ezek az életmesék, dr. Kádár Annamária neves gyermekpszichológus, meseterapeuta magyarázza el.
A testvérem és én a hetvenes-nyocvanas években voltunk gyerekek, és mivel a nagymamám pedagógus volt, komplett nyarakat töltöttünk náluk vidéken. Rengeteg emlékre és élményre emlékszem ebből a kedves időszakból, nappal sokat segítettünk nekik a ház körül, esténként viszont hatalmasak beszélgettünk, rengeteget meséltek nekünk unokáknak - mi pedig a testvéremmel, unokatestvéreimmel csak úgy csüngtünk a szavaikon. Az egyik kedvenc családi anekdotánk az volt, amit nagypapa mesélt: már javában udvarolt a nagymamámnak, és egy alkalommal, amikor az előszobában várakozott, megkóstolta a pohárszéken árválkodó üveg tartalmát, számítva rá, hogy finom pálinka lesz benne. Nem az volt, hanem jó erős ecet... Ezeken a családi történeten aztán jókat derültünk gyerekként, amiket sok-sok évvel a haláluk után már mi mesélünk tovább a gyerekeinknek, hogy ők kuncoghassanak nagyokat a felmenőink csetlésein, botlásain.
Nagymama meséi
A kutatók "nagymama meséinek" szokták nevezni azokat a történeteket, amelyeket legtöbbször a nagymamák mesélnek el az unokáiknak - magyarázza dr. Kádár Annamária a neves pszichológus a Geszti+ podcast adásában a műsorvezető egy hasonló történetére. - Nem kell nagy dolgokra gondolni a nagymamák történetei kapcsán, mert ezek a történetek, sokszor rövidek és jelentéktelennek tűnnek: például amikor az unoka nem szereti a paradicsomlevest, akkor a nagymama azt mondja "képzeld, én sem szeretettem annak idején", vagy a gyereknek nem nagyon megy a matek, akkor a nagymama elárulja, hogy "képzeld, nekem sem ment jól a matek"... Ettől a kisgyerek ugyan nem fogja megszeretni sem a paradicsomlevest, sem a matematikát, de hihetetlenül jó érzéssel tölti el, hogy nincs a gondjával egyedül - magyarázza a gyermekpszichológus utalva arra, hogy az apró-cseprő családi történetek észrevétlenül is nagy bátorítást jelenthetnek a gyerekeknek.
- Minél több ilyen életmesét hallgat a gyerek, annál jobb megküzdési stratégiái lesznek - emeli ki a lényeget dr. Kádár Annamária - Ugyanis ha jó a szülői, nagyszülői minta, akkor felnőttként vissza tudunk ezekhez az élettapasztalatokhoz kapaszkodni. Szintén a családi történeteinken keresztül tanuljuk meg azt, hogy igenis minden problémára van megoldás - fűzi hozzá.
- A családi anekdoták, történetek egy kicsit hasonlóan hatnak ránk, mint a népmesék életbölcsességei. A mesék, népmesék hősei "szupererőkkel" rendelkeznek, vagy épp a kreativitásuk által, megannyi akadályt legyőzve érik el céljaikat, és így a felnőtté válás különböző stációit járják végig. - Egy kicsit mi is mesehősök vagyunk életünk hétköznapjaiban és viharaiban: mi vagyunk a szegénylegények, akiknek meg kell küzdeniük a hétfejű sárkánnyal, vagy éppen a kicsi hangyák... Ahhoz, hogy én tényleg hőssé váljak a saját életemben, és dönteni tudjak, több dologra is szükség van.
- Az egyik egy nagyon erős múlt-pozitív beállítódás, azaz mennyire tudom átkeretezni a saját történeteimet, mert nem tudom a családi múltamat, a saját történeteimet elfelejteni, nem tudom meg nem történté tenni, de tudok egy más perspektívából tekinteni arra, ami velem vagy a családommal történt. Tehát, a múlt történéseiből le kell vonnom egyfajta konzekvenciát, azt, hogy mit tanultam a tévedéseimből, a hibáimból. Az úgynevezett "mérsékelt célorientált jövő" ugyanennyire fontos, tehát kell, hogy legyenek távlati céljaim, álmaim, vágyaim, hogy utána már csak bátorságot kelljen merítenem ahhoz, hogy el tudjak indulni a hosszú, megpróbáltatásokkal kikövezett úton, amin a mesehősök vagy a családtagjaim is annak idején elindultak - magyarázza dr. Kádár Annamária.
Nem kell mindig jól járni
A szakemberrel folytatott beszélgetésből azt is megtudhattuk, hogy több tudományos kutatás folyt arról, hogy az a gyerek, aki jobban ismeri a családjának a történetét, annak később szignifikánsan magasabb lesz az önbecslése és a rugalmas alkalmazkodóképessége, ami az életrevalósághoz, az életszeretethez, a problémákkal való megküzdéshez szükséges.
Egy 2001-ben készült amerikai kutatás során 50 amerikai családhoz látogattak el a szakemberek, és egy húsz egyszerű kérdésekből álló kérdéssort tettek fel a gyerekeknek, például: "Tudod-e, hogy hol ismerkedtek meg a szüleid", "Hogyan választották ki a te keresztnevedet", "Hova jártak a nagyszüleid iskolába" - mind-mind olyan kérdések voltak, amire a gyerekek nem tudták maguktól a választ, csak úgy, ha azokat a családtagok elmesélték nekik. A válaszokat 2001 év elején vették fel, majd a 2001. szeptember 11-i ikertornyok tragikus leomlása után visszamentek ugyanazokhoz a családokhoz. Bebizonyosodott, hogy azok a gyerekek, akik jobban tisztában voltak a családjuk történeteivel, könnyebben regenerálódtak lelkileg, mert fejlettebb volt az úgynevezett rugalmas alkalmazkodóképességük.
"Ott áll mögöttem egy történet"
- Amikor a kutatók a jelenség mögé néznek, azt találják, hogy a lelki felépülést az "intergenerációs én" mozgatja, azaz "nem csak én vagyok a nagyvilágban, hanem ott áll mögöttem egy történet". A magas önbecsülés és a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulásában úgy tűnik tehát, jelentős szerepe van saját életmesénk és családtörténetünk ismeretének. Ezt a folyamatot pedig nem az idealizált, hanem az életszerű történetek támogatják, a gyermek ezek által tanulja meg, hogy nem kell mindig jól járni, szabad, sőt elkerülhetetlen olykor kudarcot vallani, aztán valahogy kimászni a pácból - összegzi dr. Kádár Annamária.
Családi történetek
A pszichológus azt tanácsolja, hogy "ha a gyerekünknek a legnagyobb erőforrást szeretnénk adni az egészséges önkép kialakításához, az önbecsüléshez, akkor meséljünk neki minél több családi történetet, amit a legideálisabb lenne naplóként lejegyezni már a gyermekünk születésétől fogva. Nem azt fontos leírni ezekben a naplókban, hogy a baba éppen hány kiló, és mennyit evett aznap, mert ezeknek semmi jelentősége nem lesz évtizedek múlva". Sokkal inkább olyan történetekre lesz szüksége, amikhez később, ha szüksége lesz rá, visszanyúlhat.
- Egyszerűen fogjunk egy üres füzetet, és minden hónapban egyszer üljünk le, hogy megírjuk a gyerekünkkel kapcsolatos fontosabb történéseket - kimondottan tollal, kézírással. lehetőleg a gyerek 18 éves koráig. A jó hír az, hogy senki nincs lekésve, mert ezeket a gyerekkel kapcsolatos apró-cseprő történeteket visszamenőleg is le lehet jegyzetelni, amit még csak nem is kell kronológiai sorrendben papírra vetnünk. Azok az apró, jelentéktelennek tűnő történetek (mi volt a vasárnapi ebédelési szokás, ki ült az asztalfőnél, ki szedett először, stb.) mind-mind érthetővé tesznek majd a felnőttkorban egy sor olyan dolgot, amikre egyszer csak elkezdjük keresni a válaszokat - mondja.
Ha nincs kedvünk vagy ötletünk a saját napló írásához, akkor kész, "instant" naplókönyveket is vehetünk. Jó szívvel ajánljuk ehhez dr. Kádár Annamária "A te meséd" című kötetét, amely konkrét és strukturált kérdéseken keresztül vezeti a napló készítőjét, ami az olyan kérdésekre keresi a választ, mint a "Téged hogyan vártak", "Az óvodáskorod", "Serdülőkorod", stb. A fontosabb témakörök által családi életünk fontos pillanatait, emlékeit, élményeit jegyezzük le. És mindebből hogyan profitálhat a gyerek? Nos, válasz egyszerű: szembenézhet a megtapasztalt nehézségekkel, csalódásokkal, és ezekből is erőt és hitet meríthet.
Fotó: Getty Images
